Másodszor is legyőzi-e a Nyírgyulaj a Fradit?
2021.02.21 | 20:57
Másodszor is legyőzi-e a Nyírgyulaj a Fradit?

Vasárnap egy TV-s mérkőzéssel megkezdődött a rájátszás, ahol a Haladás ha nehezen is, de legyőzte a Kecskemétet. Az alsóházban két olyan mérkőzést is rendeznek, amire egy hete az alapszakasz utolsó játéknapján is sor került, és akkor meglepetéssel zárult mind a kettő.

Alsó-ház

 ARAMIS SE – DUNAFERR DUE DUTRADE FC
19:10 Budaörs, Aramis Sportcsarnok
Ahogy a Fradi – Nyírgyulaj párharc, ez is megismétlődik az alapszakasz záróköréből. A budaörsieknek lett volna esélye, hogy kedvezőbb helyzetből kezdje a rájátszást, de a dunaújvárosi fiatalok meglepték őket, így végül négy ponttal, a második helyről rajtolhatnak. Egy hete a Dunaferr remek védekezéssel legyőzte mostani riválisát, megszakítva egy hosszú, rossz sorozatot. Ez a győzelem önbizalmat adhat a vendégeknek, akik szeretnék vélhetően megmutatni, hogy nem volt véletlen ez a győzelem. Persze ehhez az Aramisnak is lesz egy-két szava, akik ha nem akarják, hogy megcsapja őket a kiesés szele, akkor az ilyen kötelező meccseket hozniuk kell, mert egy újabb váratlan botlás végzetes lehet. Moga mester számára jó hír, hogy letöltötte Keresztury az eltiltását, így ő pályára léphet. Hazai környezetben mindenképp az Aramis az esélyes, de jobban kell sáfárkodniuk a helyzetekkel, ha nem akarnak ismét meglepődni.

 

NYÍRGYULAJ KSE – FTC-FISHER KLÍMA
20:30 Nyírbátor, Városi Sportcsarnok
Friss emlékei lehetnek egymásról a feleknek, hiszen az elmúlt hétfőn is összecsaptak, csak akkor még az alapszakasz utolsó fordulójaként, míg most a rájátszás kezdeteként fognak. Akkor a hazaiak számára tétnélküli volt az összecsapás, így felszabadultan játszhattak, ahol bemutatkozhatott a két brazil légiósok. A két külföldi hamar letette névjegyét, mind a ketten dupláztak, így egyelőre úgy tűnik, jó vásárt csináltak velük. A Fradinak egy pont kellett volna, hogy ne függjön mástól, de végül a veresége ellenére is az alsó-ház élén zárt, köszönhetően az Újváros Aramis elleni bravúrjának.

Viszont most már sokkal nagyobb a tét, nem nagyon fér bele a hiba, mert az megbosszulhatja magát. A hozott pontok alapján jelenleg a Fradi 6 ponttal megy a Nyírgyulaj előtt, de egy esetleges hazai siker összesűrítené a mezőnyt. Viszont egy fővárosi győzelem nagy lökést adhatna a Fradinak, ami jó alapja lehetne a rájátszásnak számukra. Ami jó hír a Gyulajnál, hogy Harmati letöltötte eltiltását és több sérült is felépült, így sokkal hosszabb kispaddal vághatnak neki a mérkőzésbe. Ami a Fradit illeti, nincs eltiltottjuk se sérültjük, így a legjobb összeállításba utazhatnak. Ha ezúttal nyerni szeretnének, sokkal jobb és koncentráltabb játékra lesz szükségük, mert ellenkező esetben a vendéglátók ismét megszerezhetik a nagyon fontos három pontot.


Felső-ház

BALATON BÚTOR FC VESZPRÉM – DEAC
18:30 Veszprém, Március 15. Sportcsarnok
Mind a két csapat vereséggel zárta az alapszakaszt, de a veszprémiek számára már nem volt tétje, viszont a DEAC számára fájó volt a Kecskeméti vereség, ami a negyedik helyükbe került és az egy pontba, amit magukkal vihettek volna a rájátszásra.

Pikáns meccseket szokott játszani egymással a két együttes. Idén már háromszor is találkoztak, hiszen a kupában is összecsaptak, és mindannyiszor a Veszprém örülhetett. Legutóbb két hete Debrecenben mérkőztek meg, ahol könnyedén nyertek Komáromiék. Most is ők az esélyesek, de nem lesz könnyű dolguk, hiszen a DEAC sem tett le róla, hogy a dobogóért harcba legyen a rájátszás végéig. Amennyiben a vendéglátók ismét legyőzik ellenfelüket, lépéselőnybe kerülnek a riválisokkal szemben, hiszen a Kecskemét kikapott vasárnap délután a Haladás otthonában. Eltiltott és komolyabb sérült egyik oldalon sincs, így a legjobb kerettel vághatnak neki a mérkőzésnek a felek.

Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink