Már nem Lódi Tamás a Bőny-Szavill edzője!
2018.04.21 | 15:39
Már nem Lódi Tamás a Bőny-Szavill edzője! Az Aramis elleni vereséget követően a bőnyi vezetőség úgy döntött, hogy a bajnokság hátralévő részében már nem Lódi Tamás irányítja a csapatot, és új szakvezető után néz. A Bőny igen nehéz helyzetbe került a budaörsiek elleni vesztes meccs után, mivel négy pontra nőtt a hátrányuk az Aramissal szemben, amit a hátralévő négy találkozó alatt kellene ledolgozni. Így nem elég, ha esetleg nyernének Budaörsön, a Hali, Győr, Veszprém hármasból még egy valakit meg kellene verni, ami jelen állás szerint nem tűnik túl elképzelhetőnek. Ezek fényében nagy valószínűség szerint készülhetnek a másik csoport utolsó helyezettje elleni ki-ki párharcra, ahol szintén nehéz dolga lesz a Bőnynek, akár a Fradi, akár a DEAC lesz az ellenfelük, mivel a két győztes meccsig tartó párharcban mindenképpen Harnischék kezdenek idegenben, mert az alapszakaszban az utolsó helyen zártak. Lódi tavalyi bajnokságban érkezett az akkor is sereghajtó együtteshez, és a rájátszásban sikerült megelőzni a Göcsejt, majd az osztályozón kiharcolni a bennmaradást  a Szigetszentmiklós elleni találkozón. A nyáron aztán nem igazán sikerült megerősíteni a keretet, így nem volt meglepő, hogy ismét ők állnak a tabella legalján. A téli igazolások viszont jól sikerültek, hiszen a Spanyolországból hazatérő Harnischt sikerült magukhoz csábítani. Rajta kívül érkezett még Vas Ádám a bajnokcsapattól, illetve Balikó személyében egy kiváló kapus. Ekkor az alapszakaszban még sikerült pontokat gyűjteni, de a középszakaszban már elmaradtak a pontot, és ezek után került sor Lódi mester menesztésére. 31059501_2068435329837214_7417245225535406080_n Ahogy hallani lehet, sokak meglepetésére Kis János érkezik a csapat élére, aki nem edzőként, hanem szakmai vezetőként fogja segíteni az egyesületet. A vezetőedző kilétéről a napokban döntenek. Ebben a fordulóban a Bőny szabadnapos, így van némi idejük megállapodni az új szakvezetővel.  
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink