Már második a Haladás !
2019.01.10 | 12:03
Már második a Haladás ! Nem túl jó előjelekkel készült a Kútház Haladás VSE a 10. fordulóból elhalasztott mérkőzésére. Nem volt a keretben a csapat egyik meghatározó légiósa Michel Melo, akinek a helyén így Hajmási Milán kezdett. A sereghajtó ellen csak a győzelem volt az elfogadható eredmény, amennyiben versenyben szeretnének maradni a bajnoki elsőségért folyó küzdelemben. A kezdeti tapogatózó játékot követően mindkét csapat igyekezett magához ragadni a kezdeményezést. A hazaiak próbálták meglepni a Haladást és ez sikerült is, hiszen Husz Attila révén a vezetést is megszerezte a Rubeola. Igaz, ez csak néhány pillanatig tartott, mert Hajmási Milán remek formában volt és postafordultával betalált ő is – ezzel egalizálva az eredményt.
             Hajmási Milán válogatott formában játszott a Csömör ellen
5a864a1b-d9b9-4da3-aa54-17aa47488a5cÓriásit küzdöttek a csapatok, zömmel az esélyesebb Haladás akarata érvényesült, azonban újabb gólt csak a szünet előtt tudtak szerezni. Ekkor Vas Ádám talált be Varsányi kapujába. A fordulás után sem változott sokat a játék képe. A szombathelyiek közelebb álltak az újabb gól megszerzéséhez, hiszen több helyzetet is kidolgoztak. Aztán a 29. percben Hajmási volt ismét eredményes. Hogy izgalmas legyen a hajrá, arról Husz gondoskodott, aki egyre csökkentette csapata hátrányát és a Csömör taktikát váltott. A vészkapus rendszerre jól felkészült vasiak hősiesen védekeztek, ráadásul az utolsó percben Sásdi szemfülessége révén bebiztosították a győzelmet. A Haladás ezzel a sikerrel fellépett a tabella második helyére és készülhet a DEAC elleni Magyar Kupa mérkőzésre. Rubeola FC Csömör – Kútház Haladás VSE 2-4 (1-2) Csömöri Sportcsarnok Vezette: Futó - Apkó - Kiss G Rubeola: Varsányi Á - Husz, Nehéz, Józsa, Maruzsi Csre: Németh M, Tősér, Beke, Viz, Várkonyi, Varsányi B, Miletics, Fischer Edző: Takó Csaba Haladás: Sásdi – Hajmási, Simic, Dróth, Vas. Csere: Gyimesi, Matyi, Horváth P., Sipos, Leo Mendes, Péter. Vezetőedző: Sziffer András Gólszerző: Husz 2 illetve Hajmási 2, Vas, Sásdi Takó Cs.Takó Csaba: - 6 nap alatt a harmadik olyan mérkőzést játszottuk, amely nagyon sokat tehet hozzá a fejlődésünkhöz. Csakúgy mint a Dunaújváros ellen, ezúttal is az ország egyik legerősebb csapatával kellett felvennünk a harcot és úgy gondolom, nincs okunk szégyenkezni! A játékosok hozzáállása és a mutatott játék egyaránt dicséretet érdemel, egyetlen komoly hiányérzetem van, mégpedig a helyzetkihasználást illetően. Ha hatékonyabbak leszünk ezen a téren, elérhetjük a célunkat! Sziffer_AndrasSziffer András:- Nagyon megnehezítette a dolgunkat a hazai csapat, jól védekeztek és veszélyesen kontráztak. A mi játékunk elmaradt a várttól, kicsit lassan járattuk a labdát, és nem jó területekbe mozogtunk, így könnyítve a Rubeola dolgát védekezésben. A mai győzelem ha nem is párosult jó játékkal mindenképpen értékes, mert a vesztett pontokat figyelembe véve feljöttünk a tabella harmadik fokára.   Készült a Hungary Sport cikke alapján    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink