Már dobogós a Nagykanizsa, Pécsen botlott az ETO!
2019.02.07 | 16:39
Már dobogós a Nagykanizsa, Pécsen botlott az ETO!  Nyugaton hihetetlen izgalmasan alakul a végjáték. A harmadik és a nyolcadik között mindössze hat pont van, így még hat csapat izgulhat a hátralévő két fordulóban. Jól mutatja, milyen kiegyenlített a középmezőny, hogy a zsinórban hét győzelmet számláló Nagykanizsa hiába áll a harmadik helyen, még mindig nem nyugodhat meg.   PTE PEAC R-BUS – ETO SZC FUTSAL CLUB 4-2 Eddig is tudtuk, hogy a Pécs hazai pályán mindenkire veszélyes. És ezt most a győriek is megtapasztalhatták. Hiába szerzett vezetést az ETO, a hazaiak lelkes játékkal megfordították az eredményt, és végül igen értékes három pontot szereztek, amivel jelenleg a hatodik helyen állnak, és a saját kezükben a sorsuk, hogy megőrzik-e ezt a pozíciót. A Győr a nemrég átvett első helyet már is vissza kellett adnia a Piliscsabának, akiket a jövő héten fogadnak, ahol visszaszerezhetik a vezetést, de ehhez mindenképpen nyerni kell. A győrieknél a vereség mellett megszakadt egy nagy sorozat. A csapat házi gólkirálya, Püspök Péter azt ezt megelőző 19 fordulóban egyaránt eredményes volt, és ez volt az első bajnokija a szezon során, ahol nem talált be. 51413986_1082502581919821_2089276997074157568_n   ELTE-BEAC – TIHANYI FC 2-2 Mélyrepülésben vannak az egyetemisták, legalábbis ami az eredményeket illeti. Az elmúlt fordulókban közel voltak a pontszerzéshez, de valamiért mégis elmaradt, de várható volt, hogy előbb-utóbb valaki ellen megszakad a rossz sorozat. A Tihanynál abban bíztak, hogy ez nem most fog bekövetkezni, mert a vendégcsapatnak nagy szüksége volt a három pontra versenyben maradjon az első hat hely valamelyikéért. A találkozó két ellentétes félidőt hozott, az elsőben az egyetemisták, míg a másodikban a tihanyiak domináltak. A fővárosi csapat két góllal is vezetett, de ez sem volt elég, mert a vendégek egyenlítettek és közel voltak a győztes gólhoz is, de végül ez nem jött össze. A Tihanynak ez a két pont még nagyon fog hiányozni a végelszámolásnál, ami a felsőházi tagságába kerülhet.   5 STARS-ÉRDI VSE – NAGYKANIZSA FUTSAL KLUB 2-4 Az Érd az elmúlt fordulókban remekelt és most is úgy tűnt, jó esélyük lehet megállítani a szárnyaló Nagykanizsát, de végül az új játékosok közül többen nem léptek pályára, így nehéz volt a dolguk. A vendégcsapat hét egymást követő győzelme után kellő önbizalommal és szépszámú szurkolósereggel látogatott Érdre. A vendégszurkolókat sokkolták a hazaik az első percben, egy gyors góllal, de utána már nem kellett izgulniuk, mert a Bagó-alakulat még szünetig jelentős, három gólos előnnyel fordulhatott. A térfélcserét követően jól őrizte előnyét a Kanizsa és a vendéglátók csak a hajrában tudtak szépíteni, de többre nem futotta. Az újonc Nagykanizsa ahogy fentebb írtuk, nyolcadik győzelmét érte el zsinórban, de még mindig nem nyugodhat meg, ami a felsőházat illeti. Viszont a következő fordulóban hazai pályán rövidre zárhatják a dolgot, hiszen az egyik fő riválist, a Maglódot fogadják, akik nem a legjobb formában vannak.  safe_image.php PAFC – UTE 14-4 A Piliscsaba idén csak vereséget tud felmutatni a neve mellett, így hatványozottan fontos volt a győzelem a sereghajtó ellen. Ezt a játékosok is felmérték, és jó helyzetkihasználással könnyedén hozták a kötelezőt. Ráadásul az ETO botlásának köszönhetően ismét ők állnak a tabella élén, két ponttal megelőzve riválisukat, akikhez a következő fordulóban látogatnak.   MAGLÓDI TC – TFSE 4-6 A forduló rangadóját rendezték Üllőn, ahol a hazaiak próbáltak hiányzóik nélkül javítani az elmúlt fordulók rossz mérlegén. A csapatok nem sokáig ismerkedtek, és hamar elkezdték a gólokat termelni, amiben az egyetemisták voltak a jobbak, hiszen a félidő derekán 3-1 volt a javukra. Rábold révén a maglódiak próbálták tartani a lépést, de egyenlíteni nem sikerült már, így a nagyon fontos három pont a TF-é lett, amivel jelenleg ötödikek. Ami beárnyékolja győzelmüket, hogy Horváth Szabolcs pirosat kapott, aki nagyon fog hiányozni a következő fordulóban.

51316407_2260472550887946_4586767928141021184_n

  REAC-SISE – AIRNERGY FC 5-7 Az Airnergy számára égetően fontos volt a három pont, hogy továbbra is versenyben legyenek a felsőházért. Ennek szellemében léptek pályára, és egy igen fordulatos meccsen csak a hajrában sikerült a maguk javára fordítani az összecsapást. Ezzel jelenleg hetedikek, de a saját kezükben a sorsuk, hogy előrébb lépjenek a tabellán, ami már felsőházi rájátszást érhet.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink