Már a feljutás a tét a regionális bajnokságokból!
2019.04.28 | 20:58
Már a feljutás a tét a regionális bajnokságokból! A harmadosztályú regionális férfi bajnokságok véget értek, így hamarosan kiderül, mely csapatok válthatnak osztályt, és indulhatnak jövőre az NB II-ben. Idén öt megyében rendeztek bajnokságokat, a csongrádi és győri megyéből a két bajnok, míg a fővárosi, szabolcsi és pest megyei régióból két-két együttes küzdhet tovább. A budapesti régióban két csoportra osztották az együtteseket, ahol a tartalék csapatok taroltak. Az egyes csoportot a Ferencváros második alakulata nyerte meg, akik az MVFC Berettyóújfalu mellett egyedüliként mondhatják el magunkról, az összes felnőtt futsal bajnokságot figyelembe véve, hogy nem szenvedtek vereséget az év folyamán. Ennek ellenére örömük nem lehet teljes, hiszen nem vehetnek részt a feljutásért folytatott harcban, hiszen az első csapatuk másodosztályú, és hiába jut fel a szezon végén akár az NBI-be, a szabályok értelmében nem harcolhatja ki a feljutást. Ezek fényében a Hidegkút készülhet az osztályozóra, miután ők zártak a második helyen a Fradi mögött.

56828101_1299829273500417_3590478366081286144_nMEAFC

Ami a kettes csoportot illeti, a BME második csapata végzett az élen. Majdnem hibátlanul teljesítettek, mindössze egy meccs hiányzott a 100%-os teljesítményhez, ami az utolsó előtti fordulóban ment el. Ennek ellenére biztosan nyerték a csoportot és készülhetnek az osztályozóra. Itt az egyetlen bonyodalmat az okozhatja, hogy lehet, hogy hiába harcolják ki a feljutást, mert ha az első csapat kiesik az NBI-ből, akkor maradniuk kell a harmadosztályban. A legkevesebb induló az egyetlen nyugati régióban volt, a Győr-Moson-Sopron megyeiben, szám szerint hat csapat vett részt, így itt értek leghamarabb véget a küzdelmek, ahol szintén egy tartalék együttes végzett az élen. A Haladás második csapata egy győzelemmel többet gyűjtve előzte meg a második helyen végző Mosonmagyaróvárt, és várhatja a további folytatást.

55719332_2110331059044603_5987354160616439808_nKelebia-TEKO

Még egy olyan régió akadt, ahol nem túl magas volt a létszám, méghozzá Csongrád megyében, ahol hét csapat küzdött a bajnoki címért. Ez végül a Kelebia együttesének sikerült, akik toronymagasan nyerték a csoportot, mindössze öt pontot veszítve. Az együttes egyébként részt vett a magyar kupában is. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében évek óta jól működő és szervezett bajnokság van és ez idén sem volt máshogy. Nagy csatát hozott a 20 fordulós bajnokság, ahol a Mád nyakába került az aranyérem. Második helyen a Miskolci Egyetem végzett, akik szintén örülhetnek, hiszen így részt vehetnek a feljutásért folytatott harcban a mádiak mellett.

Mád FCMád FC

A második legtöbb csapatot felvonultató régió a Pest megyei volt, ahol 14 csapat küzdött 26 forduló alatt. A bajnoki cím szinte csak a legvégén dőlt el, ami végül az Üllő FC-hez került, míg mögöttük a Vác zárt a második, osztályozót érő helyen. Mind a két együttes előtt adott volt a lehetőség, hogy kiharcolják a feljutást, de már mind a két alakulat jelezte a szövetség felé, hogy nem kíván részt venni az osztályozón, és nem kíván jövőre az NB II-be indulni. A szabályok értelmében nem léphet a helyükbe a mögöttük végző harmadik vagy negyedik helyezett, így összesen hat csapat fog részt venni a rájátszásban nyolc helyett, így négy párharc helyett kettőre kerül sor. A hat együttest két hármas csoportra, nyugatira és keletire osztják. A két budapesti együttes és a Haladás alkotja az egyik oldalt, míg a másikat a két szabolcsi és a Kelebia. Mivel azonos megyei csapatok nem találkozhatnak, így nyugaton a BME és a Hidegkút közül az egyik csapat feljut játék nélkül, erőnyerőként, míg a másik a Haladás kettővel találkozik. Keleten a Mád és a Miskolci Egyetem közül a szerencsésebb szintén egyenesen feljut, míg a másik csapat a Kelebiával csap össze. A sorsolásra május 2-án, 13 órakor kerül sor az MLSZ székházában. Nyugati csoport Hidegkúti SC BME FC Haladás VSE II   Keleti csoport Mád FC MEAFC Kelebia - TEKO  

Címkék

Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink