Már 4 ponttal vezet a Haladás
2021.05.01 | 07:33
Már 4 ponttal vezet a Haladás

Egy hét leforgása alatt három bajnoki mérkőzés vár Juan Ramon Calvo Rodriguez együttesére, amely pénteken, a Haladás Sportkomplexumban a DEAC együttesé fogadta. Nem ígérkezett könnyű feladatnak a találkozó, hiszen több kulcsjátékos sérülés és eltiltás miatt nem léphetett pályára. Ennek azonban nyoma nem nagyon látszott a csapat teljesítményén.

Már a kezdést követően támadólag lépett fel a Hali és a második percben, az első támadásukból a vezetést is megszerezték. Kovács Máté ment el a szélen, éles szögből leadott lövése egy védőt érintve kötött ki a hálóban. Egyetlen minutummal később szinte lemásolta csapattársa találatát Gerencsér Antal, ezzel már kettővel ment a vasi alakulat.

Támadásban maradtak a hazaiak és Dróth, Hajmási és Sipos révén komoly helyzeteket jegyeztek, de a semmiből szépített a DEAC. Az addig helyzetig sem igazán jutó vendégek egy védelmi megingást használtak ki és vette át ezt követően az irányítást is. Gyimesi védéseivel tartotta pariban a Haladást, de a szünet után már Ő is tehetetlen volt Szentes-Bíró kísérleténél.

Gyorsan rendezte sorait a házigazda és egy formás pontrúgás végén Henrique Diniz tesztelte eredményesen a háló szakítószilárdságát – bődületesen nagy gólt szerzett. A félidő közepén Dróth is megvillant, és egy szemfüles sarkazással növelte ismét kettőre a vasi futsalcsapat előnyét. Ezután már a DEAC volt lépéskényszerben és ennek megfelelően támadott is.

Vészkapus megoldást is bevetettek a vendégek, de hiába, mert a Hali retesze jól zárt és nagyon értékes győzelmet szereztek. A három pont értékét növeli az a tény, hogy pénteken a Berettyóújfalu hazai környezetben 2-2-re végzett a Kecskemét ellen. Ennek köszönhetően pedig négy pontra növelte előnyét a listavezető szombathelyi együttes.

Haladás VSE–Debreceni EAC 4-2 (2-1).
Szombathely, Haladás Sportkomlexum,
felsőházi rájátszás
Vezette: Wittner – Ibriksz – Imrő

HVSE: Gyimesi – Kovács M., Hajmási, Gerencsér, Henrique.
Csere: Homlok, Nagy K., Horváth P., Sipos, Vatamaniuc-Bartha, Dróth, Vas, Szakasics, Vidák.
Edző: Calvo Rodriguez Juan Ramon.

DEAC: Krajcsi – Faragó, Tóth A., Siska, Kántor.
Csere: Dobi, Sánta, Szentes, Szabó L., Thiago, Berecz, Szabó J.
Edző: Elek Gergő.

Gólszerzők: Kovács (2.), Gerencsér (3.), Henrique (25.), Dróth (30.) ill. Tóth A. (17.), Szentes (23.).

Forrás: hungarysport.hu
Foto: vaol.hu

    

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink