Magyarország - Ukrajna 2-2
2015.01.31 | 18:57
Magyarország - Ukrajna 2-2 Női futsalválogatottunk 2-2-es döntetlent játszott Hajdúböszörményben a nálunk magasabban jegyzett ukránokkal. Az ukrán válogatott szerdán megérdemelt, 5-2-es győzelmet aratott a mieink elleni első felkészülési mérkőzésen, a mai telt házas, nagyszerű hangulatú visszavágón azonban nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy revánsot vegyünk a vereségért. A vendégek a 6. percben vezetést szereztek ugyan, de ezt követően a mieink domináltak, sorra dolgozták ki a helyzeteket. Az ukránok kapusa azonban egészen a hajráig ihletett formában védett, bravúrok sorozatát mutatta be, minden kapura érkező labdát megfogott. Az akarás és a jó játék azonban végül meghozta a sikert, a 36. percben egy szögletvariáció után Halászi Kinga lőtt közelről a hálóba. Egy percre rá egy kontrából visszavették a vezetést az ukránok, amire Sito Rivera a kapusunk lehozásával válaszolt, és számítása bevált, a 39. percben Halászi Kinga egy emberelőnyös támadás végén ismét kiegyenlített, kialakítva a 2-2-es végeredményt. - Az előzetes erőviszonyok ismeretében szenzációs eredményt értünk el, de a döntetlennél is jobban örülök annak, hogy nagyszerű játékkal harcoltuk ki a sikert - mondta a mérkőzés után Sito Rivera, a mieink szakvezetője. - A játék képe alapján nyernünk kellett volna, játékban túlszárnyaltuk a profi játékosokkal felálló ukránokat, a döntetlen inkább számunkra csalódás. A játékosok most megtapasztalhatták, hogy akár két nap felkészülés után is nagyot léphetnek előre, lelkesedéssel, odafigyeléssel egy erős riválissal is felvehetik a versenyt. Bízom benne, hogy ez a teljesítmény lökést ad a csapat számára, és a jövőben sok hasonlóan szép eredményt érhetünk el. Magyarország-Ukrajna 2-2 (0-0) Hajdúböszörmény, Vezette: Kovács G - Kujbus L Magyarország: Torma Lilla - Benkő Mónika, Szekér Anita, Halászi Kinga, Nagy Ágnes Cserék: Vincze Anikó, Megyes Ágnes, Varga Adél, Kovács Aliz, Bernáth Csilla, Ganczer Hajnalka, Buchmüller Petra, Radics Ágnes     
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink