Magyarország - Angola 4-3
2008.07.04 | 00:00
Magyarország - Angola 4-3 Eredményesen kezdte válogatottunk a második csoportmérkõzését. 2-0-s elõnyre tettünk szert Angyalos András 6. percben és Lódi Tamás 14. percben lõtt góljaival. A folytatásban sok helyzetet sikerült kidolgozni, de azok rendre kimaradtak. Az angolaiak viszont kihasználták egyik lehetõségüket, s így egy gólos elõnnyel várhattuk a második játékrészt.
Nem kezdõdött jól a félidõ. Ismét angolai találat született, kiegyenlítve ezzel az eredményt is, mely már benne volt a játékban. A mérkõzés vége igazán izgalmasra sikerült. A 37. percben Lódi Tamás ismét a mieinket juttatta elõnyhöz. Ez az elõny mindössze 43 másodpercig tartott, mert ismét ledolgozták hátrányukat az afrikaiak. Egy távoli lövés megpattant valakin, s úgy került a kapunkba. Mindössze 42 másodperc volt már csak hátra, amikor egy szabadrúgás variációt sikeresen hajtottunk végre, s a szenzáció teljesítményt nyújtó Lódi Tamás harmadik gólját szerezve gyõzelemre vezette együttesünket.

Kozma Mihály:
A 2-0-s vezetés dacára nehezen lendültünk játékba. A nagy melegben az atletikusabb angolai csapat tudta a játékot irányítani. Ennek ellenére sok helyzetet sikerült kialakítanunk, de elsõsorban újoncaink rutintalanságának betudhatóan ki is hagytuk azokat. Volt azonban a pályán egy zseniális játékos Lódi Tamás, aki vezére volt csapatunknak. Három góljával a mezõny legjobbja volt.
Ezzel a gyõzelemmel sikerült elkerülni Portugáliát az elõdöntõben, bár Líbia sem lesz sokkal könnyebb ellenfél, hiszen õk is ott lesznek az õszi brazíliai VB-n.
Jól jön az egy nap szünet, mert sok a sérültünk.

Magyarország - Angola 4-3 (2-1)
Arena da Praia de Alagoa/Altura (Castro Marim)
Magyarország: Tóth Gyula; Angyalos András, Lódi Tamás, Nagy István, Gyurcsányi Zsolt.
Cserék: Pallai Gábor, Nagy Tamás, Németh Péter, Lovas Norbert, Trencsényi János, Rábl János, Frank Péter, Harnisch Ákos.
Szövetségi kapitány: Kozma Mihály

A torna másik mérkõzésén a vendéglátó Portugália 4-0-ra gyõzött Líbia ellen.

Az érdeklõdésre jellemzõ, hogy a portugál Sport TV minden mérkõzést élõben közvetít, s az angolai állami televízió is élõben közvetíti az afrikai csapat minden mérkõzését, így tegnap a mieink mérkõzését is láthatták az angolai emberek is.

Állás a 2. nap után:

1. Csoport

Helyezés

Csapat

Mérkõzés

Gyõzelem

Döntetlen

Vereség

Rúgott gól

Kapott gól

Pont

1

PORTUGÁLIA

1

1

0

0

4

0

3

2

LÍBIA

2

1

0

1

4

4

3

3

GRÚZIA

1

0

0

1

1

4

0

2. csoport

Helyezés

Csapat

Mérkõzés

Gyõzelem

Döntetlen

Vereség

Rúgott gól

Kapott gól

Pont

1

MAGYARO.

2

2

0

0

8

4

6

2

ANGOLA

1

0

0

1

3

4

0

3

HORVÁTO.

1

0

0

1

1

4

0


Góllövõlista:

4 gólos
Lódi, Magyarország

2 gólos
Rabie, Libya
Coelho, Angola
Cary, Portugália
Pedro Costa, Portugália

1 gólos
Angyalos, Magyarország
Harnish, Magyarország
Trencsényi, Magyarország
Gyurcsanyi, Magyarország
Vidovic, Horvátország
Darchia, Grúzia
M. Abdulwahed, Libya
M. Ahmed, Libya
Teixeira, Angola
Pedro Costa, Portugália
Israel, Portugália




Címkék

Hírdetés

Videók

Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05
DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink