Magyar siker az utánpótlásban
2017.04.23 | 13:11
Magyar siker az utánpótlásban
U17-es futsalválogatottunk mindhárom mérkőzését megnyerte a szlovéniai UEFA Development Tornán.
Az UEFA legutóbbi végrehajtó bizottsági ülésén arról döntött, hogy 2019-től kétévente futsalban is megrendezi az U19-es Európa-bajnokságot. Az első ilyen tornára a 2000-es születésű játékosokból álló korosztály kvalifikálhatja magát, a jelenleg még U17-es válogatottként szereplő együttesünk első komoly nemzetközi megmérettetésén vett részt az elmúlt napokban. A Szlovéniában megrendezett UEFA Development Tornán a szlovák, a szlovén és az ukrán csapat volt a mieink három ellenfele, és a Fehér Zsolt szövetségi edző vezette válogatott veretlenül zárta a viadalt.  A szerdai első találkozón Tama Ádám, Jakab Kristóf és Szűcs Ádám góljaival 3-0-ra is vezettünk a szlovénok ellen, akik nagy hajrával, az utolsó percben két gólt szerezve egyenlítettek ugyan, de a büntetőpárbajban a mieink 3-1-re diadalmaskodtak. A csütörtöki második mérkőzésen Szűcs Ádám duplájával és Milavecz Kevin góljával 3-2-re győztük le az ukránokat, a szombati zárófordulóban pedig Kartik Zsombor két góljával, valamint Németh Milán és Szűcs Ádám egy-egy góljával, valamint egy öngóllal 5-3-ra múltuk felül a szlovákokat.  - Gratulálok a játékosoknak, óriási siker ez a tornagyőzelem az U17-es korosztályos válogatott számára, mert egy nagyon erős viadalon sikerült az élen végezni, mentalitásból jelesre vizsgázott a keret minden tagja - mondta a torna végén Fehér Zsolt. - Nagyon erős, nagyon jó iramú találkozó volt mind a három mérkőzés, melyekből a játékosok nagyon sok hasznos tapasztalatot szerezhettek. Sokat kell dolgozni ahhoz, hogy a válogatott ki tudja harcolni később az Eb-szereplést, de úgy gondolom, hogy ha ilyen keményen és fegyelmezetten dolgoznak a játékosok, akkor nem lehetetlen ennek elérése.  A harmadik mérkőzés jegyzőkönyve: Magyarország - Szlovákia 5-3 (4-2) Podcrtek, UEFA Torna Magyarország: Dohány Dominik - Milavecz Kevin, Szűcs Ádám, Móga Edvin, Jakab Kristóf, Csere:  Fehér Richárd, Németh Milán, Szabó Tibor, Daróczi Dávid, Kartik Zsombor, Tama Ádám, Tóth Máté, Fehér Richárd Edző: FehérZsolt Szlovákia: Tibor Boháč - Tibor Lengyel, Matúš Ševčík, Andrej ZaŤura,   Csere: Juraj Janošec, Rastislav Moravec, Marek Kuruc, Sebastián Bačo, Filip Vaktor, Samuel Čebek, Matej Ripel Edző:  Pavol Michalovič Góllövők: Szűcs, Kartik (2), Németh, Ripel (öngól), illetve  Koricina, Zatura, Ripel  
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
Támogatóink

Partnereink