Magyar Kupa: Dunaferr – Rába ETO a 16 között!
2016.09.26 | 12:46
Magyar Kupa: Dunaferr – Rába ETO a 16 között! Magyar Kupa sorsolás – Dunaferr – Rába ETO a 16 között!   Hétfőn délelőtt sor került a férfi magyar kupa sorsolására az MLSZ székházában, ahol elkészítették az első két kör párosítását. A 10 NBI-es csapat mellett 11 másodosztályú nevezett, így összesen 21 alakulat várta a sorsolást. A 10 első osztályú együttes kiemelésre került, ők csak a második körben csatlakoznak. Rajtuk kívül még a Kecskemét, mint szerencsés előnyerő már a második körben van. A maradék 10 másodosztályú együttest öt párba sorsolták, ahonnan az öt győztes kerül a legjobb 16 közé a második körbe, ahol már nincs semmilyen kiemelés. A második körben bárki találkozhat bárkivel. Mind a két körben a továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Ha azonos osztályú csapatok találkoznak, ott döntetlen esetén hosszabbítás, majd büntetők jöhetnek. Ahol első és másodosztályú találkozik, ott az alacsonyabb osztályú jut tovább döntetlen esetén. A legjobb 8 között egyébként már két mérkőzésen dől el, mely csapatok jutnak a tavaszi Final Fourba. Az első körben nem voltak nagy izgalmak, nagyjából kiegyenlített párok kerültek kisorsolásra. A második fordulóra több első osztályú csapat is összekerült. A legérdekesebb összecsapás a tavalyi bajnokság bajnoka és ezüstérmese. Az Újváros fogadja a Győrt. A másik NBI-es párosítás, ahol a Fradi a Nyírgyulajhoz látogat.   1.forduló (hivatalos játéknap: október 12.)   Dunakeszi Kinizsi Futsal - ELTE BEAC RFC Csömör - Csenger Futsal 5 Stars SE - MAG-LOG Team CFT Gödöllő Tolna-Mözs - Debreceni Sportcentrum KFT Kelen SC - TFSE     2.forduló (hivatalos játéknap: november 16.)   5 Stars SE / MAG-LOG Team CFT Gödöllő - Swietelsky - Haladás VSE Tolna-Mözs / Debreceni Sportcentrum KFT - Futsal Club Veszprém Kelen SC / TFSE  - Aramis SE Dunaferr  DUE Realpin FC – RÁBA ETO RFC Csömör / Csenger Futsal - Göcsej Sport Klub Dunakeszi Kinizsi Futsal / ELTE BEAC - MVFC Berettyóújfalu Nyírgyulaj KSE - FTC Futsal - Fisher Klíma Score-Goal Kecskeméti FC - Bőny - Szavill Consolting  
Hírdetés

Videók

ÉLŐ közvetítés! SG Kecskemét Futsal Club - MFA
2024.10.21 | 10:21
Bosnia and Herzegovina - Hungary Futsal World Cup qualification
2024.10.18 | 13:04

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.16 | 10:08
Női válogatott
2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
Támogatóink

Partnereink