Magyar futsalos lányok Olaszországban?
2014.06.15 | 00:00
Magyar futsalos lányok Olaszországban?


A tavalyi év szenzációja volt, hogy két férfi játékosunk, Gyurcsányi Töki, és Nagy Tomi elsõként idegenlégióskodott magyar futsalosként, nevezetesen Cipruson. Most viszont bombaként hatott a hír, hogy nõi futsalosainkat tesztelték Olaszországban. Megkerestük Üveges Katát, és Csepregi Gabit - mert õk a kiszemeltek - meséljenek a megkeresésrõl, lehetõségrõl.

Üveges Katalin:
Télen Bagdi Csilla megkeresett, hogy nem akarok-e kimenni Olaszországba futsalozni, mert van egy olasz játékos ügynök ismerõse, aki tudna nekünk ebben segíteni. Rám és Csupira gondolt. Én akkor mentem ki Grazba nagypályázni, és már nem tudtam ezzel foglalkozni, és Csupi sem. Megbeszéltük, hogy majd max nyártól. Mi már szinte meg is feledkeztünk róla, amikor kb. egy hónapja Csilla újra felhozta, és bogarat ültetett a fülünkbe. Ennek következményeképpen mindketten elkészítettük a saját bemutató videónkat, amit továbbított is az ügynöknek. Szinte már aznap felvette velünk a kapcsolatot Emiliano, és azóta is napi kapcsolatban vagyunk. Két csapat jelezte felénk érdeklõdését, a Lupe es a Lanciano, akik védõt es pivot keresnek. Természetesen éltünk a lehetõséggel és kipróbáltuk magunkat, azaz kiutaztunk Olaszországba, a Lupéhoz.
Az edzõ es a felesége (aki szinten a csapat ügyeit intézi) fogadott minket a reptéren
Már aznap Padovába vittek minket városnézésre, este meg edzeni.
Másnap Velencében voltunk, és este szintén edzés volt.
Harmadnap fél 3-kor meg már jöttünk is vissza Milanóból.
Fantasztikusan éreztük magunkat. Az edzések megalapozottak, pörgõsek voltak. A csapat egységesen tehetséges és technikás. Tíz vezetõ és munkatárs van ott edzéseken. Igaz pont 44 fokban voltunk kint, de felejthetetlen emlék marad számunkra.
Következõ állomásunk Róma lesz, pontosabban Lanciano-ba utazunk, június 30-tól július 8-ig, amibe bele fog esni egy nagy szervezésû nemzetközi torna is, július 6-án.
A Lanciano szintén olasz I. osztályú futsal csapat.
De róluk még egyelõre nem tudunk sokat, de már elküldték számunkra a repjegyeinket.
Utólag is nagyon szeretnénk megköszönni Bagdi Csilla segítségét.
Pár hete kaptam az osztrák manageremtõl egy 2 eves nagypályás szerzõdést, és ezért szerettem volna mielõbb megnézni az olasz lehetõségeket.

Csepregi Gabriella:
Egy olasz menedzser keresett meg, mert látta a videómat, és látott bennem fantáziát. Rajta keresztül keresett meg két csapat, a Lupe és a Lanciano. Az elõbbinél a héten voltunk kint próbajátékon. Két edzésen vettünk részt, amit nagyon élveztem, és nagyon tetszett minden. A játékosok nagyon barátságosak voltak, rögtön befogadtak, és tehetségesek is. A hely gyönyörû, álomszép, a vezetõk pedig nagyon kedvesek voltak. Július közepén fogunk majd dönteni, miután a Lancianohoz is kiutazunk próbajátékra.

 

 

 

Címkék

Hírdetés

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink