Rangadóval indult az NBII harmadik fordulója péntek este, ahol a TF próbált javítani az UTE ellen. A hazaiaknak ez volt az első bajnokijuk az új csarnokukban, ami igen impozánsra sikerült. A mérkőzés gyászszünettel kezdődött, a pénteken elhunyt Kis János emlékére.
Az összecsapás álomszerűen indult a vendéglátók számára. Ők kezdték a meccset és fél perc után máris vezettek. A lila-fehérek még labdához sem értek és már a kapujukban volt a labda. Ezt követően bő egy perc alatt kétszer is hatmétereshez jutottak a hazaiak, amit magabiztosan értékesítettek, így két perc után Petroff már mesterhármast jegyzett. A hazaiak nem álltak le és újabb egy perc múlva már a negyedik góljukat is megszerezték, így hamar eldőlni látszott a találkozó. Az UTE időt kért és próbálta rendezni a sorait, ami részben sikerült is. Átálltak vészkapus játékra, amiből veszélyessé váltak, és két formás támadás után feljöttek két gólra. A hajrához érve tovább csökkenthették volna a hátrányt, de elrontottak egy kisbüntetőt. A játékrész utolsó gólját a hazaiak szerezték, egy távoli bombát követően, így három gól volt a különbség a szünetre.
A második félidőre a lilák úgy jöttek ki, hogy amennyiben ők szerzik az első gólt, úgy lehet keresnivalójuk. Ez a remény két percig tartott, mert Petroff életerős lövése a vendégkapu felső sarkába vágódott, így ismét négy volt a különbség. A vendégcsapat továbbra is vészkapus játékkal próbálkozott, de inkább csak helyzetekig jutott. Amikor viszont sikerült szépíteni, jött a hazai válasz, így őrizte megnyugtató előnyét a Németh-legénység. A találkozót egy újabb Petroff találat zárta le, aki így összesen ötször volt eredményes és a meccs legjobbjának bizonyult.
Az egyetemisták remek kezdéssel hamar eldöntötték a meccset és sikerült javítaniuk a múlt heti újvárosi botlást. Az UTE két hibátlan fordulót követően elveszítette veretlenségét.
TFSE-11teamsports - UTE 8-4 (5-2)
Dr. Koltai Jenő sportközpont, 200 néző
Játékvezetők: Wittner, Karsai, Blum
TFSE: Nagyistván - Tarjáni, Petroff, Korompay, Fritz
Cserék: Czeglédi - Kovács K., Hegyi, Sóvári, Papp, Kovács B., Hunyadi, Hegedűs, Csóh
Vezetőedző: Németh Péter
UTE: Trauber - KAsza, Szűcs, Torda, Dobos
Cserék: Kövesfalvi, Klcsó - Czerman, Joao, Jónás, Sztojanovits, Csernay, Medveczki
Játékos-edző: Szűcs Attila
Sárga lap: Kovács B. Illetve Dobos, Kövesfalvi, Czerman
Piros lap: Medveczki
Gólszerzők: Petroff (5), Hunyadi, Hegyi, Tarjáni illetve Csernay (3), Czerman