Magabiztos sikerrel döntős a Tolna
2024.05.11 | 14:39
Magabiztos sikerrel döntős a Tolna

Nem volt kérdés, hogy a Tolna a párharc esélyes, amit már a találkozó elején ellenfele tudtára adott. Hamar kétgólos előnybe kerültek a Reveland-lányok, így nyugodtan játszhattak. Előbb Nagy Noémi lövése talált utat a hálóba, majd Folk növelte az előnyt. Az első percek nehézségei után ébredeztek a salgótarjániak is, és a félidő derekán többször is szépíthettek volna, de nem céloztak elég pontosan. Aztán ahogy lenni szokott, a kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, a Tolna betalált, Kiss Gréta egy szerencsésen megpattanó lövését követően, így megnyugtató előnnyel mehettek szünetre.

A második félidő hasonlóan alakult, mint az első. A tarjániak becsülettel küzdöttek, szerettek volna szépíteni, de sokáig nem jött össze, nem úgy mint a Tolnának, ahol ismét Nagy Noémi volt eredményes. A hajrához érve úgy tűnt, nem sikerül megszerezni a becsületgólt a Salgótarjánnak, de az utolsó pillanatokban Bujtár-Bokor átlövésből betalált, nagy közönségsikert aratva.

A Tarján kihozta a maximumot és becsülettel helytállt, míg a Tolna érvényesítette a papírformát, és a tavalyi év után ismét készülhet a DEAC elleni döntőre.

2F-BAU TOLNA-MÖZS - SALGÓTARJÁNI VSE 4-1 (3-0)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Játékvezetők: Nyekita, Fábián, Urgyán

Tolna: Deczki - Wiesner, Sajabó, Nagy, Folk
Cserék: Dewath. Fekete, Ferenczi, Bajcsy, Krascsenics, Kiss, Paranai, Koch, Krár
Vezetőedző: Reveland Zoltán

SVSE: Cseh-Rusz - Bede, Bali, Bujtár-Bokor, Tóth
Cserék: Mészáros, Határ-Molnár, Horváth-Keviczki, Budveszel, Takács
Vezetőedző: Bujtár Tamás

Gólszerző: Nagy (2) Folk, Kiss illetve Bujtár-Bokor

Hírdetés

Videók

Haladás VSE-SG Kecskemét Bajnoki döntő, 1. mérkőzés
2024.05.17 | 16:26
Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink