Ma este bajnok lehet a Haladás!
2022.06.03 | 11:22
Ma este bajnok lehet a Haladás!

Pénteken rendezik a bajnoki döntő harmadik összescsapását, ahol ismét a szombathelyiek a pályaválasztók. A párharc három győzelemig tart, és mivel 2-0 a Hali javára összesítésben, egy mai sikerrel bezsebelhetik az újabb aranyérmet.

Legutóbb hétfőn találkoztak Berettyóújfaluban, ami egy vérbeli csatát hozott. A Hali két góllal is elhúzott, de a Mezei előbb öt a négyből szépített, majd egy kontrából egyenlített. Az örömük nem tartott sokáig, mivel Vas egy hatalmas kapásgóllal visszaszerezte az előnyt a zöld-fehéreknek, ami elégnek bizonyult. Hiába rohamozott a második játékrészben a Trencsényi alakulat, még kisbüntetőből sem tudtak betalálni, így nagy lehetőséget szalasztottak el a párharc kiegyenlítésére.

A két meccses hátrányból viszont nagyon nehéz visszajönni, főleg, hogy ismét idegenben kell helytállni. Egy újabb hosszú, fárasztó utazás után pályára lépni, nem lesz könnyű. Ami jó hír, hogy a kapuba visszatérhet Mezei Dávid, aki kiváló formát mutatott az elmúlt fordulókban.

Ami a Haladást illeti, teljese a keretük, hiszen senki nem sérült, nincs eltiltottjuk sem, így ismét a legerősebb összeállítással vághatnak az összecsapásnak. Amennyiben érvényesül a papírforma, története során először duplázhatnak, vagyis a kupa elsőség mellé a bajnoki címet is begyűjtik. Aki a helyszínen kívánja megtekinteni az összecsapást, annak igen korán ekll érkeznie, mert hatalmas az érdeklődés.

A találkozót kissé szokatlan időpontban, péntek délután játszák, de így az M4 Sport ismét élőben tudja közvetíteni ezt az összecsapást is.


HALADÁS VSE – MVFC BERETTYÓÚJFALU
16:15 Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Közvetítés: M4 Sport TV

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC - B-KERÉP NYÍRBÁTORI SC /NB I. alsóház 10. forduló/
2025.05.26 | 13:46
TFSE TENT BUDASPEST - DEAC // Női Futsal NB I. 1. Helyért
2025.05.24 | 10:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.07.01 | 22:00
2025.07.01 | 21:46
Férfi válogatott
2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
Támogatóink

Partnereink