Keleten négy, míg nyugaton három mérkőzésre kerül sor a negyedik fordulóban, mivel a többi találkozót péntek este lejátszották. Nyugaton meglepetésre nem bírt a TF az Asterix együttesével, így három együttesnek is esélye van az élre állni. Keleten a pénteki veresége ellenére is a Kincsem vezet, de a Csenger vagy a Tiszaföldvár is átveheti az első helyet.
NBII 4. forduló
Nyugati csoport
Nyugaton három meccs lesz ma este, de mindegyik igen érdekesnek ígérkezik, mindegyikre rámondható, hogy abszolút háromesélyes. A Nagykanizsa a Mad Dogs együttesét fogadja, ami annak ellenére is izgalmasnak tűnik, hogy a Kanizsa jelenleg az utolsó. A vendéglátó egy meccsel kevesebbet játszott eddig, és mindössze egy pontja van, igaz az igen értékes, hiszen a Dunaújváros vendégeként szerezték. Most hazai pályán első sikerükre készülnek, ahol egy nagy név is pályára léphet. A hírek szerint most először ölti magára a Kanizsa mezét a magyar válogatottsági rekorder, Lódi Tamás. Komoly erősítés lehet az együttes számára, ami jól jöhet a fővárosiak ellen. A Mad Dogs igen rosszul kezdte a szezont, mondhatni beragadt a rajtnál, de legutóbb már sikerült begyűjtenie a három pontot a Tihany otthonában. Most egy nehezebb feladatnak néznek elébe, legalábbis előzetesen. Amennyiben a hazaiak otthon tudják tartani a három pontot, megelőzik mostani riválisukat.
Az egyetemisták legutóbb elveszítették a hibátlan mérlegüket a Hali vendégeként, de egy újabb sikerrel az élre állhatnának. Ez nem ígérkezik könnyűnek, hiszen a nyugati csoport egyetlen veretlen alakulatát, a Dunaújvárost fogadják. A vendégek nagy hajrával nyertek legutóbb az újonc ellen, így továbbra is őrzik első helyüket, főleg hogy a TF botlott. Most egy idegenbeli bravúrral ezt meg is tudnák erősíteni. Mind a két fél a felsőházba vágyik, így ez abszolút hatpontos mérkőzés, ahol a pillanatnyi forma dönthet majd.
Érdekes találkozót rendeznek Érden is, ahol az újonc az UTE-t fogadja. A lila-fehérek legutóbb nagyobb pofonba szaladtak bele a TF vendégeként, de még így a dobogóról várják a fordulót. Viszont ha ott is szeretnének maradni akkor mindenképpen nyerniük kellene. Ez nem tűnik olyan egyszerűnek, mert a Szent István legutóbb is megmutatta, hogy nehéz őket legyőzni, és az Újvárosnak is csak az utolsó pillanatokban sikerült a fordítás. A SZISE hazai pályán képes lehet a bravúrra, de az esélyek a vendégek mellett szólnak.
NAGYKANIZSAI FUTSAL KLUB - MAD DOGS-VIADUKT SE
19:00 Nagykanizsa, Kanizsa Aréna
ELTE-BEAC - DUNAÚJVÁROS FUTSAL
19:30 Budapest, Sport 11 Rendezvénycsarnok
WPC MEISTER-ÉRD-SZISE - UTE
20:30 Érd, Érd Aréna
Keleti csoport
A Nyírség jól kezdte a szezont, majd kikapott legutóbb a Rubeola ellen idegenben elég simán, bár igen foghíjasan utaztak el. Most hazai pályán jó esélyük lehet a javításra a Gyöngyös ellen, akik egy igen gólgazdag, 26 gólos meccsen megszerezték szezonbeli első sikerüket. A vendégeknél is nagy kérdés, milyen összetételben tudnak elutazni a mérkőzésre. A találkozó esélyese a Nyírség, főleg otthon.
A Gyulaháza még nem szerzett pontot, míg a Csenger nem veszített, így nem kérdés, hogy ki a találkozó favoritja. A Szilágyi legénység két magabiztos sikeren van túl és meglepetés lenne, ha ez a jó sorozat nem folytatódna. A Gyulaháza legutóbb sok gólos meccsen kapott ki, és ha a védekezésén nem tud javítani, akkor most sem lesz nagyon esélye a pontszerzésre.
A Dunakeszi némi meglepetésre az utolsó helyen áll, pont nélkül. Védelmükre legyen mondva, hogy eddig csak dobogó esélyes csapatokkal találkoztak. Viszont most is egyik igen nehéz feladat vár rájuk az Airnergy otthonában. A fővárosiak annak ellenére, hogy újoncok, megmutatták hogy számolni kell velük. A Tiszaföldvár is csak az utolsó pillanatokban tudta legyőzni őket. Most hazai pályán javíthatnak, amire megvan minden esélyük a sereghajtó ellen.
A Tiszaföldvár a rossz rajt után kezd magára találni, amit a két győzelme is mutat. Az előző játéknapon ha nehezen is, de megverték az Airnergyt, így ott vannak az élmezőnyben. Ha sikerül ma este nyerni, akkor a dobogóra is felléphetnek. A kérdés, hogy a Miskolc melyik arcát mutatja. Az első fordulóban látott arcát, ahol legyőzték a Rubit, vagy a simán Csengerben vereséget szenvedőt. Ha előbbit, akkor jó meccset tudnak játszani, és meglepetést is okozhatnak, viszont ellenkező esetben sima vereség is lehet.
NYÍRSÉG FC - ENERGIA SC GYÖNGYÖS
19:00 Újfehértó, Szegedi Károly Sport és Szabadidőközpont
GYULAHÁZAI FUTSAL - CSENGER FUTSAL
19:00 Gyulaháza, Sport és szabadidőközpont
AIRNERGY FC - VS DUNAKESZI
19:30 Budapest, Gyulai István Általános Iskola
MEAFC-MISKOLC - TISZAFÖLDVÁRI SE
20:30 Miskolc, Egyetemi Körcsarnok