Lezárul-e ma este a bronzcsata?
2022.06.06 | 10:02
Lezárul-e ma este a bronzcsata?

Ugyan a bajnoki cím sorsa múlt hét pénteken eldőlt, a bronzcsata még javában tart. Az első két egyetemi siker után a Veszprém szépíteni tudott hazai környezetben. Pál Patrik már néhány másodperc után megszerezte a vezetést, majd szűk két percen belül újabb két találat érkezett, így ez a mérkőzés igen hamar el is dőlt. Ennek köszönhetően tovább él a remény Tataiéknál, hogy meg tudják fordítani a párharcot. Persze a Debrecennek is lesz ehhez egy-két szava, hiszen nem akarják hogy 2-0-ás előnyből kiénekeljék a sajtot a szájukból.

Legutóbb, mikor a Cívisvárosban találkoztak a felek egy hete, igen drámaira sikerült az összecsapás. Néhány perccel a vége előtt Elek Gergő fiai 4-0-ra vezettek, de a hajrában két gyors gólt szerezve visszajöttek a veszprémi remények. De úgy tűnt, az egyenlítés csak álom marad, hiszen 12 másodperccel a vége előtt továbbra is két gól volt a különbség, de Pál előbb szépített, majd a középkezdés után nem sokkal egalizált, így odalett a DEAC négy gólos előnye, jöhetett a hosszabbítás. A lélektani előny a Fehér-legénységnél volt, de a hazaiak jobban bírták a ráadást fizikálisan és mentálisan, és egy utolsó percben szerzett Thiago góllal megnyerték a meccset. Vélhetően most is szoros csata várható, ahol a pillanatnyi forma, a jobb helyzetkihasználás dönthet. Ami nehezíti továbbra is a Veszprém dolgát, hogy kevesen vannak és a három naponta játszandó sorozatmeccsek még többet kivehet belőlük, de ahogy legutóbb is láttuk, igazi küzdők, így bármi előfordulhat.

Az előző találkozón a veszprémieket nem bénította meg az a tény, hogy az utolsó szalmaszálba kapaszkodtak. Nagy elánnal játszottak, emellett remekül kezdtek, ami gólokban is megmutatkozott. Mi is akartuk a győzelmet, de sajnos nem sikerült ledolgozni a hátrányt. Kiderült, hogy még nem lefutott ez a küzdelem, az ellenfelünk bebizonyította, mekkora mentális ereje van. Kis túlzással holnap élet-halál harcot várok, mindkét csapat a végéig fog küzdeni. Azt megígérhetem, hogy mindent megteszünk a sikerért. Egymásért is küzdenünk kell, ilyen mentalitással érhetjük el a célunkat. Faragó Lajos sérült, így rá nem számíthatunk, de rajta kívül mindenki bevethető – fogalmazott Szabó Ábel.

Könnyen elképzelhető, hogy pont kerül ezen az estén a párharcra, de nem lepődnénk meg, ha lenne folytatás, és pénteken az ötödik meccsen kerülne kiosztásra a bronzérem.


DEBRECENI EGYETEM AC – VESZPPRÉM FUTSAL
18:30 Debrecen, Egyetemi Sportaréna

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink