Letörné a Bikák szarvát a Hajdúböszörmény, meglepetésre készül a Szekszárd
2019.10.25 | 12:44
Letörné a Bikák szarvát a Hajdúböszörmény, meglepetésre készül a Szekszárd Az alapszakasz első körének utolsó fordulóját rendezik a női NB I-ben. Közülük kiemelkedik a HTE-Astra csúcsderbi, de borzasztó nehéz megtippelni milyen eredmény születik a Miskolci Vénusz szekszárdi vendégjátékán. Kötelező siker előtt áll a DEAC és a TFSE. Női NB I, 7. forduló Hajdúböszörményi TE - Astra Kiskunfélegyházi Bulls 10.26, szombat, 17:00, Hajdúböszörményi Városi Sport és Szabadidőközpont A női élvonalban ez a párosítás számít az igazi csúcsderbinek. Teljesen mindegy melyik csapat hol éppen hol áll a tabellán, a női szakág ünnepének számít ez az összecsapás. Akik pályára lépnek pontosan tudják, hogy tényleg bármi előfordulhat, olyan jól ismeri egymást a két alakulat. A pillanatnyi forma, a tabellán elfoglalt helyezés az Astra mellett szól, a hazai pálya előnye, s a Bocskai Katonái szurkolótábora azonban mindezt kompenzálhatja. Nem abból kell kiindulni, hogy miként teljesített Quirikó Vivien alakulata Tolnán, a böszörményiek valós játékereje a TFSE ellen mutatkozott meg, ahol kis híján sikerült megtréfálniuk a bajnoki cím várományosát. Megfelelő hozzáállással és taktikával megnehezítheti a Bikák dolgát a címvédő. Telt ház várható, s nagyszerű hangulat. Mindenkinek aki szereti a női futsalt a lelátón a helye! A futsal-hungary tippje: kétgólos Astra-siker DEAC SNK. KFT. - Gyulai Amazonok 10.26, szombat, 19:00,Debreceni Egyetemi Sportaréna Helytállt a TFSE otthonában a Gyulai Amazonok, amelynek edzőnője a rengeteg kihagyott helyzet miatt kesergett a lefújás után. Az biztos, hogy nem szeretne a szimpatikus vesztes szerepében tetszelegni a vendégcsapat, azonban a DEAC kiváló formában van, s több olyan futsalost tud pályára küldeni Üveges Katalin akikben benne van a gól. S amennyiben a debreceniek kapusa Tóth Renáta is hozza az előző fordulóbeli formáját nem lehet kétséges a hajdúságiak sikere. A futsal-hungary tippje: háromgólos DEAC-siker Agenta Girls Szekszárd FC - Miskolci Vénusz 10.27, vasárnap, 18:00, Szekszárd Városi Sportcsarnok Nagy a tét, a győztes ugyanis közelebb kerülhet az élcsoporthoz, a vesztes viszont már az első kör végén nagy ponthátrányba kerülhet. A Vénusz jobb csapat, ugyanakkor edzőjére, valamint Kovács Alizra eltiltás, Miliczki Noémire pedig sérülés miatt nem számíthatnak a borsodiak. Nagy taktikai csatára van kilátás, bármi előfordulhat. Talán egy hajszállal stabilabbnak tűnik a Miskolc, de amennyiben Kágyi Árvácska Rebeka, Megyeri Bogi és Kiss Gabriella pályára lép, s elkapja a ritmust nem zárjuk ki a meglepetést. Nagy kérdés vajon mit talál ki André Antónia semlegesítésére a Micskó-Kolok edzőpáros? A futsal-hungary tippje: egygólos Szekszárd-siker TFSE-Szertarsport.hu - WSH-Palmfood Tolna-Mözs 10.27, vasárnap, 18:30, Vasas Sportcsarnok A Tolna tartalékosan is biztosan legyőzte a címvédő Hajdúböszörményt, s amennyiben a sérültjei felépülnek az éllovas TFSE ellen is pariban lehetnek. Ez persze nem lesz egyszerű mutatvány, annak ellenére sem, hogy a TFSE-nek játékban még van hová fejlődnie. Persze az élvonalban a legfontosabb az eredményesség, egy ilyen kivételesen erős játékosállománytól elvárható lenne idővel, hogy még magabiztosabb teljesítményt nyújtsanak. Ugyanazt tudjuk mondani mint az előző fordulóban, Tell Zsófia és Pádár Anita lehet a két nyerőember, ugyanakkor képességeik alapján a mezőnyjátékosaik Halászi Kinga, Folk Zsuzsanna és Bokor Adrienn is bármikor felnőhet hozzájuk. A futsal-hungary tippje: háromgólos TFSE-siker
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink