Lesz-e címvédés a hölgyeknél?
2022.05.05 | 12:47
Lesz-e címvédés a hölgyeknél?

Szombaton a hölgyek két elődöntőjével kezdődik a Final Four, ahol a Debrecen szeretné megvédeni a címét. Tavaly nagy küzdelemben győzték le az Astrat a fináléban, megszerezve történetük első kupagyőzelmét. Ha az erőviszonyokat nézzük, akkor minden esélyük megvan rá, hogy idén is ők emeljék magasba a trófeát, de persze ehhez a többieknek is lesz egy-két szava. Az elődöntőben a debreceniek a Budaörssel találkoznak, ahogy tavaly is, míg a másik ágon a Tolna és a Miskolc küzd meg a döntőbe kerülésért, ahol a borsodiak egyedüli másodosztályúként jutottak el idáig. Ezen az ágon a Tolna számít a favoritnak, de a Miskolcban vannak rutinos játékosok, akik megnehezíthetik ellenfelük dolgát. 

Mind a két mérkőzést élőben közvetítjük!


Magyar Kupa Final Four

Május 7. szombat, elődöntők:

MISKOLCI VÉNUSZ – 2F-BAU TOLNA-MÖZS
10:30 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Muhari, Imrő, Fehérvári

Nem először fordul elő, hogy egy másodosztályú együttes is bejut a legjobb négy közé. Idén a Miskolc hajtotta végre ezt a bravúrt. Az NBII keleti csoportjának bajnoka története során először szerepelhet a final fourban, ahol szeretne akár meglepetést okozni. Ez nem lesz könnyű a Tolna ellen, akik az NBI egyik élcsapata, és az előző hétvégén a bajnokságban megszerezték a bronzérmet, így önbizalomtól telve várhatják az elődöntőt.

A Miskolc számára könnyedén indult a kupasorozat, hiszen az első körből játék nélkül jutottak tovább, mivel a Tóalmás nem állt ki. A következő fordulóban otthon fogadták a Máltát, ahol szünetre eldöntötték a párharcot, így a nyolc között jöhetett az Újpest. Az odavágón a fővárosban nyertek 3-2-re, ami jó alap volt a visszavágóra. Ehhez képest sokáig nem úgy tűnt, hogy meglehet a final four, mivel két gólos hátrányban voltak a hajrában, de előbb sikerült szépíteni, majd az utolsó percben egalizálni, így összejött a továbbjutás. Viszont az igazán neheze csak most következik, hiszen egy első osztályú élcsapatot kellene legyőzni a Tolna személyében.

A Tolna könnyed idegenbeli sikerrel kezdett a Kiskunhalas otthonában, majd jött egy igazi rangadó a negyeddöntőben, az Astra ellen. Az első felvonásra idegenben került sor, ahol kiváló védekezés mellett 2-0-ás győzelmet arattak, így kedvező helyzetből várhatták a visszavágót. A tolnai összecsapáson szünetre eldőlt a párharc, hiszen három góllal vezettek Vámosiék, összesítésben öttel. Az Astra a folytatásban mindent megpróbált, de egy percig sem forgott veszélyben a továbbjutás, így várhatják az elődöntőt. A három első osztályú csapat közül a Tolna volt a szerencsés a sorsolásnál, hiszen mindenki az NBII-es alakulatot szerette volna megkpani. Ha az esélyeket nézzük, nem kérdés, hogy a Reveland lányok a favoritok, de biztosra nem mehetnek. A Tolna egyébként rutinosnak számít, ami a négyesdöntős részvételt illeti, hiszen többször szerepelt már. Három évvel ezelőtt döntőt játszott, míg négy éve meg is nyerte a sorozatot. Most minden esélyük megvan egy újabb fináléra.

Vámosi Georgina, Tolna: - A bajnokságban a bronzérem megszerzése teljesen jó alapot és hangulatot adott a kupa négyes döntőjére, jó hangulattal készülünk rá. Az elődöntőben a Miskolc csapatával játszunk, akik jó játékerőt képviselnek és mindig tudnak meglepetést okozni bárki számára. Ezért ugyanúgy kell beleállnunk abba a meccsbe is, mint bármelyik másikba. Természetesen a célunk a döntőbe jutás és ott a lehető legjobb eredmény elérése számunkra. Képesek vagyunk rá és egy csapatként bármi lehetséges.

Kovács Aliz, Miskolc: - Nagyon örülök, hogy sikerült bekerülnünk a Final Fourba, hiszen ez az első alkalom az egyesület fennállása óta. Remélem, hogy egy jó mérkőzést tudunk a Tolnával játszani. Az esélyesek nem mi vagyunk, ennek ellenére többször is okoztunk már meglepetést ellenfelünknek, így bízok benne, hogy ez most is sikerülhet.

BUDAÖRS – ENDO PLUS SERVICE – DEAC
13:00 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Kakuk, Kiss G., Minda

Két olyan csapat találkozik a második elődöntőben, akik talán már unják egymást, hiszen ebben a szezonban már ötször is találkoztak. Háromszor az alapszakaszban, míg az elmúlt két hétben kétszer a bajnoki döntőben. A mérleg a finálé óta debreceni fölényt mutat. A két legutóbbi felvonást az egyetemisták nyerték, igaz mindkétszer szoros csatában. Ezek ismeretében kijelenthető, hogy a címvédő az esélyesebb, de akkora különbség nincs a két csapat között, hogy leírható lenne a Budaörs. Velük kapcsolatosan inkább a nagy kérdés, milyen létszámmal tudnak elutazni a szombati mérkőzésre, mert mostanában igen foghíjasan tudtak kiállni, bár így volt esélyük a győzelemre.

A Korozmán lányok viszonylag könnyedén jutottak el a legjobb négy közé. A 16 között a Kalafát búcsúztatták fölényesen, majd a negyeddöntőben a Kelent verték meg két szoros meccsen. A klub három éves fennállása alatt harmadszor jutottak el a négyesdöntőig, de a fináléba egyszer sem sikerült bekerülni. Tavaly mostani ellenfelüktől kaptak ki az elődöntőben, így lenne miért visszavágni. A bajnoki döntőn mutatott forma alapján nem reménytelen a helyzetük, de a kérdés, hogy lesz-e elég hosszú kispadjuk, ami egy Debrecen elleni mérkőzésen fontos lehet.

A DEAC tavalyhoz hasonlóan menetel a bajnokságban és a kupában egyaránt. A bajnokságban magabiztosan jutottak a döntőbe, ahol mostani ellenfelük ellen már 2-0-ra vezetnek összesítésben, így nyugodtan koncentrálhatnak a kupára. A nyolcad és negyeddöntő nem jelentett különösebb akadályt, mind a kétszer alacsonyabb osztályú csapatot vertek könnyedén. Előbb a Mályi SE, majd a Mezei-Vill következett. Az elődöntőben a jól ismert rivális következhet, ahol nem kérdés, hogy Üvegesék az esélyesek, de a bajnoki mérkőzések is bebizonyították, hogy Tell Zsófiék ellen maximális koncentrációra van szükség a győzelemhez. Amennyiben az egyetemisták hozzák az elmúlt hetek teljesítményét, jó eséllyel döntőt játszhatnak és vasárnap készülhetnek a címvédésre.

Csizmók Adrienn, Budaörs: - Idén is sikerült bejutnunk a magyar kupa final fourba, ami nagy dolog szerintem. Tavaly az elődöntő jelentette nekünk a végállomást, így idén szeretnénk döntőt játszani. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a DEAC csapatával játszunk. Jó mérkőzésre számítok.

Üveges Katalin, DEAC: - Nagy önbizalommal vághatunk neki a hétvégi magyar kupa final four-nak, azonban annak tudatában, hogy itt nincs lépéselőny vagy javítási lehetőség. Egy végzetes hiba, és már úszhat is a címvédés. Szeretnénk színvonalas, élvezetes játékot produkálni, ami nem lesz egyszerű ilyen nyomáskényszer alatt, de látván a csapat mentalitását és győzni akarását, nincs okunk aggodalomra!

Címkék

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Kistarcsa Futsal - Aramis SE (2022.05.23, stream)
2022.05.23 | 11:19
Aramis SE - TFSE-BeStrong (2022.05.16, stream)
2022.05.16 | 10:07

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2022.05.21 | 11:00
2022.05.02 | 21:54
2022.04.12 | 11:30
2022.04.11 | 01:00
2022.04.09 | 08:19
Férfi válogatott
2022.03.15 | 07:55
Támogatóink

Partnereink