Általános meglepetést keltettünk, de többen le is sajnáltak bennünket, amikor Székelyudvarhelyre szerzõdtünk. Pedig nyugodtan mondhatom, hogy az anyagi és erkölcsi megbecsülésen kívül, szakmai fejlõdést is jelentett ez számunkra. Ott, ahol szinte a teljes elsõ osztályban professzionálisak a csapatok, ahol a másodosztály mellett már harmadosztály is van, így megyei régiókban is játsszák a futsalt, talán ez nem is olyan meglepõ. Talán kevesen figyeltek fel rá, hogy a románok mennyit fejlõdtek az utóbbi idõkben, és talán kevesen emlékeznek rá, hogy a legutóbbi Európa Bajnokságon hatodikok lettek. Sokak figyelmét elkerülhette, hogy élcsapatuk, és eddigi bajnokuk egyenlõ a román válogatottal, akik évrõl évre jó eredményeket értek el a bajnokok ligájában is. Edzõjük a szövetségi kapitányuk, így aztán sokkal de sokkal több nemzetközi tapasztalattal rendelkezhetnek, mint a mezõny többi tagja. Lényegesen nagyobb az iram, és szélesebb taktikai repertoárt tudnak alkalmazni a csapatok. Mindez hihetetlen akarással és nemzeti önbecsüléssel vegyülve, lehetetlenné teszi a sétameccseket.
A harmadik helyezett marosvásárhelyi alakulatnál is hasonló a helyzet. Négy portugált és több brazilt tudhatnak a soraikban, és az edzõjük a portugálok egykori szövetségi kapitánya Arthur Melo. A temesváriak is, akik még a négy közé sem jutottak be, öt szerb idegenlégióst tudnak alkalmazni. Van pénz, van színvonal, tehát van futsal odaát.
A kisebbségi létben élõ csapatom, évi 80 millió forintból gazdálkodik, így olyan ideális lehetõségeket tud biztosítani a játékosainak, amelyeket idehaza talán egy jó darabig még elképzelni sem lehet. Hazai viszonylatba, ha ennek a pénznek a tizedrészével rendelkezik egy csapat, az már jónak mondható. Játékosainknak csak a futsallal kell foglalkozniuk, óramû pontossággal megkapják a fizetésüket. Orvos, gyúró, pályaedzõ, kapusedzõ, és technikai vezetõ is segíti a munkámat. A városi sportcsarnokban, akkor és annyit edzünk, amennyit csak akarunk, ahol fürdõ, jakuzi és szauna is a rendelkezésünkre áll. A játékosok szállodában laknak, és naponta háromszor, étteremben, étlapról étkeznek.
A mérkõzéseket egyenes adásba adja a tv, és így az a furcsa helyzet alakulhatott ki, hogy mindezt nálunk is láthatják, míg a magyar bajnokikról csak összefoglalókat tekinthetünk meg. A sportlapokon kívül, több országos és megyei lap is bõ terjedelemmel foglalkozik sportágunkkal, a városi újságban pedig, nem ritka az egész oldalas tudósítás sem a mérkõzéseinkrõl. Többször voltunk címlapon, mint ahány cikk jelent meg a hazai sportújságban a nemzeti bajnokságunkról.
Nyugodtan mondhatom, hogy tömegek járnak ki a mérkõzésekre, Udvarhelyen még a nyugdíjasok is hangosan szurkolnak, két háromezer ember van kint egy hazai találkozónkon. Máshol is sokan vannak, és sehol sincs szalonközönség. Igaz sok helyütt a testi épségünk is veszélyben, Az õrzõ védõ fiuk olykor-olykor bennünket sem kímélnek. Itthon, még névlegesen kinevezett rendezõket sem igen lehet látni.
Ha nem tv-s mérkõzésrõl van szó, akkor a mérkõzéseket a hétvégén játsszák a csapatok. Tehetik, hiszen itt, nem kell nagypályázzanak a megélhetésükért. Frissen érkeznek a bajnokikra, hogy meg tudjanak küzdeni a nézõk kegyeiért, és színvonalas játékukkal szembe tudjanak menni más teremsportágakkal is.
A játékvezetés nem rosszabb a hazainál, sokkal inkább részrehajló, amit nekünk magyaroknak nagyon nehéz elfogadni.
Hatalmas távolságokat teszünk meg, nem ritka a 6-8 órás utazás sem. Két- háromszáz kilométeres körzetben, Marosvásárhelyen kívül nem tudunk színvonalas edzõmérkõzést játszani. Oda is több mint két órát kell buszoznunk. Ezzel szemben hazánkban már kellemetlen leutazni vidékre így nem is mindig a legerõsebb összeállításba tudnak kiállni a fõvárosi csapatok.
Mindent összevetve sajnos, a romániai bajnokság lényegesen erõsebb a mienknél.
Csak reménykedni lehet, hogy a magyar is fejlõdésnek indul egyszer, a szereplõknek végre megéri komolyan foglalkozni szeretett sportágunkkal. Ma még sokan ezt csak másodállásban teszik. Addig is jó lenne, ha egyre több magyar játékosra figyelnének fel külföldön, és esetleg sikerülne elmenniük valahová, egy a hazainál jobb környezetbe. Még egy ilyen lesajnált bajnokságba is.
KOZMA MIHÁLY
