Lépéselőnyben a Kecskemét a bajnoki döntőben
2024.05.18 | 12:15
Lépéselőnyben a Kecskemét a bajnoki döntőben

Tapogatózó játékkal kezdődött a mérkőzés, egyik csapat sem tudott komoly helyzetet kialakítani. A vasiak irányították a meccset, a kecskemétiek  igyekeztek gyorsan eljutni a hazai kapu elé. Egy ilyen akciónál Tomic lövését védte bravúrral Alasztics. Érződött a nagy tét a csapatok játékán, keveset kockáztattak a felek – mezőnyben folyt a játék. Egy gyors akció végén Fekete közeli lövését védte Alasztics. A másik oldalon Dróth lövését hárította lábbal Rigó, aztán Luiggi Longo löketét védte a kapus. A félidő utolsó harmada a hazaiaké volt, ekkor már nem működött igazán a vendégek addig stailb védekezése.

Szünet után mindössze 19 másodperc telt el, amikor Rigó kidobása után Bíró balról, éles szögből Alasztics lábai között a hálóba lőtt (0-1). Majd Alasztics már jobban koncentrált, kétszer is bravúrral hárított. A 26. percben Bíró szabadrúgásból, a hazai térfél közepéről  óriási gólt lőtt a bal felső sarokba (0-2). Nem sokkal később Henrique a felső lécet találta el. A másik kapunál Alasztics védett óriásit. Levitték a kapust a vasiak és a 34. percben Rutai passzát Vas lőtte közelről a bal sarokba (1-2). Izgalmasan alakult a hajrá, a HVSE támadott az egyenlítésért, de a  38. percben egy előreívelt labdát Bíró fejelt közelről a hálóba (1-3). A 40. percben Vas kisbüntetőből kapufát lőtt.  Változatos mérkőzésen nyert a Kecskemét.

Haladás VSE–SG Kecskemét 1-3 (0-0).
Haladás Sportkomplexum, 450 néző,
futsaldöntő, 1. mérkőzés
Vezette: Kiss G., Deme, ifj. Imrő.

Haladás VSE: Alasztics – Luiggi Longo, Hajmási, Vas, Rutai.
Csere: Gyimesi, Kovács M., Szalmás, Dróth,   Henrique, Sipos, Körmendy,   Vatamunic-Bartha, Hadházi.
Edző: Ferraz Conde Felipe.

SG Kecskemét: Rigó – Bíró, Pál, Fekete, Tomic.
Csere: Krajcsi, Hajnal, Bencsik, Kajtár, Suscsák, Haász, Nádudvari, Szabó J.
Edző: Koós Károly.

A három nyert mérkőzésig tartó párharc állása 1-0 a Kecskemét .javára.

A következő meccset hétfőn 20.15-kor (Tv: M4 Sport) rendezik Kecskeméten.

Forrás: vaol.hu

Nyilatkozatok a sajtótájékoztatón.

Hírdetés

Videók

Haladás VSE-SG Kecskemét Bajnoki döntő, 1. mérkőzés
2024.05.17 | 16:26
Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.06.13 | 13:45
2024.05.30 | 20:33
2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
Támogatóink

Partnereink