Lenullázta a Bőny a Veszprémet
2018.05.01 | 09:33
Lenullázta a Bőny a Veszprémet Lenullázta a Bőny a Veszprémet, írja a vehírsport.hu, és ehhez mi sem tudunk mást hozzátenni. Egy héttel az Aramis elleni sikert (2-4) követően újabb idegenbeli fellépés várt az 1. FC Veszprémre az NB I rájátszásának B csoportjában. Olyan fellépésre, amelynek a Bőny számára volt nagyobb tétje. A Bőny élt vele, a Veszprém pedig a megszokott idegenbeli formáját hozta, azaz kikapott.

A kisalföldiek Harnisch és Rajzinger révén két góllal megnyerték az első játékrészt, majd rögtön a második felvonás elején Bogyó állította be a 3-0-s végeredményt. Hiába kezdeményezett többet a Veszprém, a kapu előtt gyámoltalanok voltak, a Bőny támadásaiban, kontráiban pedig folyamatosan benne volt a veszély. 6d347021-d97e-4c3c-ab72-634a2e29103bFutsal NB I, rájátszás, B csoport, 6. forduló: Bőny–1. FC Veszprém 3-0 (2-0) Győr, Magvassy Sportcsarnok. Vezette: Tamási Péter, Kovács G., Tamási Patrik). Bőny: Balikó – Harnisch, Zobák, Bogyó, Peczár. Csere: Kovács M. (kapus), Pinczés, Rajzinger, Mógor, Hajmási, Bieder, Kis. Vezetőedző: Máté Szilárd. Veszprém: Schmidmajer – Bencsik, Tatai, Püspök, Boromisza D. Csere: Spandler (kapus), Fehér, Tar, Apatini, Ruzicska, Boromisza G., Kellner, Bognár P. Vezetőedző: Madarász János. Gólszerzők: Harnisch (11.), Rajzinger (17.), Bogyó (22.) mate-szilard_2017-03-01Máté Szilárd: - Gratulálok az egész csapatnak, mindenki átérezte a meccs jelentőségét és kivette a részét a megérdemelt sikerből, néhány extra teljesítményt nyújtva.Gondolok itt Harnisch óriási vezéregyéniségére és Balikó is extázisban védett, elmondhatjuk hogy majdnem mindenki 100% közeli teljesítményt produkált. Jó érzés kapott gól nélkül lehozni egy futsal meccset, ezekre lehet építkezni a hátrálévő fordulókban. Megtettük az első, nagyon fontos lépést a céljaink elérése érdekében. Jövő heten kiegészülve az eltiltott játékosainkkal Szombathelyen szeretnénk folytatni a pontgyűjtést, ami a biztos bennmaradáshoz reméljük elég lesz. Sok siket kívánok a Veszprémnek a továbbiakban, egy sportszerű csapat, nem feltartott kézzel érkeztek, így még értékesebb a mai győzelem. 1111Madarász János: - Ellenfelünk az első perctől az utolsóig nagyon motiváltan jó felfogásba játszott, amihez mi asszisztáltunk. Amíg a túloldalon minden játékos a képességeihez képest a maximumot nyújtotta, addig nálunk az átlagos vagy annál gyengébb teljesítmény volt. Akaratban mindenképpen fölénk nőttek és ezért megérdemelt győzelmet arattak. Gratulálok nekik és további sok sikert kívánok.      
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink