Lemaradt az Eb-ről a válogatott
2017.09.26 | 22:00
Lemaradt az Eb-ről a válogatott
A magyar futsal válogatott a szünetben még továbbjutásra állt Lengyelországban a házigazdák elleni Eb-selejtező play-off mérkőzésen, de a második félidőben a hazaiak négy találatára csak kétszer sikerült válaszolni, így 7-6-os összesítéssel Lengyelország jutott ki az Eb-re.
A Sito Rivera vezette magyar futsal válogatott két héttel ezelőtt nagy csatában 2-1-re legyőzte a lengyeleket Miskolcon az Eb-selejtező play-off első meccsén, így minimális előnnyel várta a kedd délutáni visszavágót, amely arról döntött, hogy a két csapat közül melyik vehet részt jövő év elején a szlovéniai Európa-bajnokságon. A koszalini sportcsarnok zsúfolásig megtelt lengyel szurkolókkal, 3000-en buzdították a helyszínen a házigazdákat, akik ígéretükhöz híven kezdeményezően léptek fel, és megpróbálták már a magyar térfélen megzavarni a mieinket. Az első öt percben jól működött a magyar védelem, nem volt benne a levegőben a lengyel gól. A 6. percben azonban egyetlen kihagyás hazai gólt eredményezett, egy pontrúgást követően Franz lőtt a magyar kapuba (1-0). Megfogta a gól a mieinket, a középkezdés után azonnal eladtuk a labdát, az egyedül kapura törő Franz pedig élt a lehetőséggel, és megszerezte a második lengyel gólt (2-0). Sito Rivera nyugalomra intette játékosait, és sikerült is gyorsan rendezni a sorokat, olyannyira, hogy a 8. percben szépítettünk: Horváth Norbert cselezte be magát középre a jobb oldalról, majd lőtt 7 méterről a jobb felső sarokba (2-1). A gólunk után kezdődhetett minden elölről, a lengyelek valamivel aktívabbak voltak, de sok veszélyt nem jelentettek a kapunkra. A 14. percben Dróth Zoltán szerzett labdát a hazai térfélen, észrevette, hogy a lengyel kapus messze kinn áll kapujából, és a hálóba emelt (2-2). A félidő hajrájában nagy lehetőséget kaptunk a vezetés megszerzésére, a kétgólos Franzot második sárgája után kiállították, ám a kétperces emberelőnyt nem tudtuk gólra váltani, sőt a végén még a házigazdák lőttek egy kapufát. A szünetben azonban 4-3-as összesítéssel továbbjutásra álltunk, és már az idegenben szerzett gólok is bennünket segítettek, vagyis a lengyeleknek két találatra volt szükségük ahhoz, hogy újra nyeregben érezhessék magukat. hun A második félidőt egy magyar lehetőség vezette fel (a keresztlécről kifelé pattant a labda), majd egy sarokrúgás után a lengyelek jártak közel a gólszerzéshez. A percben egy lengyel támadás során többször is felszabadíthattunk volna, mégis a hazaiak játékosa, Wojciechowski elé került a labda, ő pedig a jobb alsó sarokba gurított (3-2). Gyorsan gyűltek a magyar szabálytalanságok, a játékrész felénél már négy hibánál jártunk, erre is figyelni kellett a hajrához közeledve. A 32. percben nem tudtuk levédekezni a lengyelek egyik akcióját, Kubik lőtt a hálóba, ezzel már a házigazdák álltak továbbjutásra (4-2). Egy perccel később Komáromi Péter megkapta második sárga lapját, két percre emberhátrányba kerültünk, és meglett az ötödik szabálytalanságunk. Egy perc sem telt el a hátrányból, amikor Kubik bombázott a magyar kapu bal oldalába, 5-2-re alakítva az állást. Hat és fél percünk maradt, hogy két gólt szerezzünk, így Sito Rivera időt kért, lehoztuk a kapust és átálltunk támadásban az öt a négy elleni játékra. A 34. percben Dróth távoli lövése után a keresztlécről kifelé pattant a labda, egy perccel később Hosszú Ádám lövését blokkolták a lengyelek, majd Solecki saját hatosán belülről az üres kapuba emelt (6-2). A középkezdés után még visszajött a remény, Hosszú lőtt közelről a léc alá (6-3), de gyorsan szaladt az idő, ráadásul a hatodik szabálytalanságunk után a lengyelek kisbüntetőt lőhettek. Ez kimaradt ugyan, ám mi is kihagytuk a lehetőségeinket, két perccel a vége előtt Horváth lőtte a kapusba a labdát ziccerben. Már csak 23 másodperc volt hátra, amikor egy sarokrúgás után Dróth távolról a kapuba bombázott (6-4), de a továbbjutást érő találatra már nem maradt idő, a lengyelek 6-4-re nyertek és kijutottak az Eb-re. Lengyelország-Magyarország 6-4 (2-2) Magyarország: Tóth Gyula - Klacsák Bence, Németh Péter, Dróth Zoltán, Harnisch Ákos Cserék: Alasztics Marcell, Dávid Richárd, Trencsényi János, Gál István, Rábl János, Németh Péter, Hosszú Ádám, Horváth Norbert, Komáromi Péter, Nagy Imre Edző: Sito Rivera  
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink