Legyózték az Amazonok a kupagyőztest
2020.03.03 | 08:21
Legyózték az Amazonok a kupagyőztest Hazai pályán fogadta a friss Magyar Kupa győztes a Gyulai Amazonok együttesét az elmúlt hétvégén. A Szekszárd csapatát hazai környezetben nem egyszerű felülmúlni, pláné, ha rutinos védőjük, Megyeri Boglárka is hadra fogható. A két csapat a védekezésre helyezte a hangsúlyt, nem volt a leglátványosabb első félidő az idei szezonban. Ettől függetlenül helyzetek adódtak mindkét oldalon, a vezetést pedig a hazaiak Lovász Viktória révén szerezték meg, aki a 13. percben szerencsésen ugyan, de bejutatta a játékszert Palócz Mónika hálójába 1-0. A gyulaiak nem adták fel, Kurai Nikolett révén sikerült az egyenlítés, a 18. percben Balogh Noémi passzát helyezte Szabó Kata kapujába 1-1.  A második félidőben feljebb tolta védekezését a fürdővárosi csapat, ennek megfelelően több lehetőség is adódott a vendégek előtt. Sovány Liza a 31. percben vágta szabadrúgásból a labdát a hálóba, mely később kiderült, a győztes találatot és a 3 pontot is érte az Amazonoknak 1-2. A két fiatal csapat lendületes játékot mutatott, de sok hiba volt mindkét oldalon, mely a rutintalanságnak tudható be. A gyulai csapat így 3 pontra megközelítette a Tolna-Mözs együttesét, akikkel éppen a következő fordulóban találkoznak majd. Szekszárdi UFC - Gyulai Amazonok 1-2 (1-1) Szekszárdi Sportcsarnok Vezette: Kiss G – Farkas – Mihálovics Szekszárd: Szabó Kata - Megyeri Boglárka, Perger Dorina, Lovász Viktória, Kiss Gabriella Csere: Kágyi Árvácska, Dombi Kata, Losoncz Anna Edző: Volodymyr Kolok Gyulai Amazonok: Palócz Mónika - Fülöp Diána, Molnár Ágnes, Balogh Noémi, Kurai Nikolett Csere: Szerb Katalin, Sovány Liza, Mázik Flóra, Lázár Aliz Edző: Molnár Zoltánné Gólszerzők: Kurai Nikolett, Sovány Liza illetve Lovász Viktória 2019_vezetőedző_Molnár_ZoltánnéMolnár Zoltánné:  - Taktikai játék folyt a pályán, a csapatok tapogatóztak a mérkőzés elején. Akadt a meccs elején bőven lehetőségünk, de Palócz Móninak is volt védeni valója. A vezetést ugyan egy szerencsésebb góllal a hazaiak szerezték meg, de végig higgadtak tudtunk maradni, így sikerült megfordítani a találkozót. Örülünk a 3 pontnak, szeretnénk elcsípni a felsőházas pozíciót.      
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink