Legyőzte a Kecskemét az Újpestet
2020.08.07 | 07:39
Legyőzte a Kecskemét az Újpestet Első edzőmeccsét játszotta csütörtökön este a Messzi István sportcsarnok a szintén NBI-es Újpesttel az SG Kecskemét Futsal együttese.  Kecskeméti helyzetekkel indult az összecsapás, de csak kapufáig jutottak a kék oroszlánok. Veszélyes kontrából aztán a fővárosiak is megmutatták magukat, de Tombácz a helyén volt. Eztán is kezdeményezőbb volt a hazai alakulat, Mánya nagy helyzetét bravúrral piszkálta ki a jobb felsőből a lila-fehérek kapusa. Kiváló kényszerítő után villant megint Mánya, és forgácsolta szét a kapufát a 10. percben. Eztán eladott labdából indulhattak a vendégek, és csak Tombáczon múlt, hogy nem lett belőle gól. Az etap hajrájában mindkét oldalon voltak helyzetek, a legnagyobb hazai oldalon adódott, de a kapu torkából menteni tudtak a fővárosiak, így gól nélkül zárult a játékrész.

Álmosan kezdett a Kecskemét, és az Újpest került kétszer is helyzetbe. Egy gyors kontrából Mánya indult meg, majd hozta helyzetbe Risticet, aki nem hibázott, 1-0. A középkezdés után viszont jött egyből a válasz Kulcsártól, nem sokáig örülhettek a hírös városi szurkolók, 1-1. Bozidar Simic harcolt meg egy labdáért, és az ő révén sikerült újra előnyhöz jutnia az SG Kecskemét Futsalnak, 2-1. Ezt követően Móra hozta kihagyhatatlan helyzetbe Risticet, ám nem sikerült megzörgetni a hálót, majd aztán Móra volt megint főszerepben, ezúttal ő lőtt, viszont a kapufa kisegítette a vendégeket. Négy perccel a vége előtt már ötödik szabálytalanságát jegyezhette az Újpest - és két sárgát is begyűjtöttek-, így védekezésben óvatosabbnak kellett lenniük, viszont támadásban nagy elánnal rohamoztak az egyenlítésért. Kapusukat is mezőnybe küldve igyekeztek egalizálni, de a kecskeméti védelem jól zárt, és maradt a 2-1. DSC_5405Koós Károly: -Egy nagyon jó Újpestet fogadtunk, látszik, hogy komoly szándékaik vannak nekik is az első osztályban. Látszódott, hogy meccs szempontjából előrébb vannak, mint mi, hiszen nekik ez már a harmadik volt, míg nekünk az első. Mi eddig a fizikai felkészítésre fókuszáltunk, nem volt még túl gördülékeny a játékunk. Kommunikációban is még előrébb kell lépni, ez még betudható annak, hogy jelentősen kicserélődött a keret, és még csak pár hete vannak együtt a srácok. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy jól szolgálta ez a meccs a felkészülést. Már nagyon érződött, hogy ki kell lépni az edzések monotonitásából. Örülünk természetesen a győzelemnek, bízom benne, hogy ez a siker lendületet ad a további meccsekhez. Köszönjük, hogy ennyien kilátogattak, várjuk szurkolóinkat kedden is az ELTE ellen! SG Kecskemét Futsal - Újpest RFC-220Volt 2-1 (0-0) NBI-es férfi futsal felkészülési mérkőzés 2020.08.06., 19:30 Messzi István sportcsarnok Gólszerzők: Ristic, Simic, illetve Kulcsár. Sárga lap: 0/2. forrás: scoregoal.hu  
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink