Legyőzte a bajnokot az ELTE, nagy bajban az Érd
2021.06.02 | 21:45
Legyőzte a bajnokot az ELTE, nagy bajban az Érd

Tovább tart a harc az ezüstéremért az NB II Nyugati csoportjában, miután az ELTE legyőzte a már bajnok TF-et. Nyert a REAC és az UTE is. Az alsóházban továbbra is van nyitott kérdés, de az Érd hátránya immár öt pont a BAK mögött, két meccsel a vége előtt még van matematikai esélye a bennmaradásra.

FELSŐHÁZ

Rövid idő alatt másodszor győzte le a REAC – a legjobbjait az NB I-es bajnoki döntőben játszató – Haladás II-t. A rákospalotaiak ezúttal Szombathelyen nyertek 3-0-ra, csupán hat mezőnyjátékossal. A kis Halinál azonban sokkal nagyobb büszkeség most, hogy fiataljaik közül többen is jelentős szerephez jutnak a Berettyóújfalu ellen, míg a REAC arra lehet büszke, hogy a vártnál jobban szerepelt a felsőházban, még a dobogóra is megmaradt az esélye.

Az ELTE kezdte jobban a meccset a már bajnok TF ellen, de a gyors gólra három válasz jött a vendégektől. A szünet előtt azonban egyenlítettek a hazaiak, majd a második félidő elején hárommal elléptek. A végén Szalmás Zoltánt kiállították a vendégektől, az ELTE így behúzta a három pontot, és megvan még az esélye a második helyre.

Ehhez az kell, hogy az UTE ne nyerjen a REAC elleni pótolt meccsen, merthogy a lilák 8-3-ra legyőzték otthon a Szigetszentmiklóst. Érdekesség, hogy a 25. percig egy gól sem született, az utolsó tízben azonban tíz is!

ALSÓHÁZ

Igencsak létszámhiányosan utazott le az Érd Nagykanizsára, a hazaiak már a szünetre 9-0-ra vezettek. A második félidőre javított a 5-Stars és szépített az eredményen, de így is kikapott 10-4-re.

A BAK-nak így megvolt a lehetősége, hogy bebiztosítsa bennmaradását Tihanyban, de egy igen kiélezett meccsen 3-3-as döntetlent játszott, utolsó másodperces egyenlítéssel.

Nem dőlt így el még a bennmaradás kérdése, a kék-feketéknek öt pont az előnyük két meccsel a vége előtt, de az Érd még kétszer játszik a sereghajtó Hidegkúttal – igaz, a már kiesett együttessel még játszik egyszer a BAK is.

FÉRFI FUTSAL NB II, RÁJÁTSZÁS, 9. FORDULÓ
NYUGATI CSOPORT
FELSŐHÁZ

Haladás II – REAC 0-3 (Kiss, Kollár 2)
ELTE – TF SE 7-4 (Tarpai 2, Boros, Dauner 2, Bencsik, Várkonyi, ill. Szentjóby, Kiss, Kulik, Sóvári)
UTE – Szigetszentmiklós 8-3 (Czerman 3, Huszty, Dobos, Genczler, Medveczki 2, ill. Tövisháti, Reznek, Sztraka P.)

ALSÓHÁZ

Péntek, Hidegkút – PEAC 4-5 (Rusvai 3, Szabó, ill. Bartal, Reith, Kovács 2, Kungl)
Tihany – BAK 3-3 (Körösi, Rusvai, Hoffer, ill. Pellei, Lőrinczy, Bura)
Nagykanizsa – Érd 10-4 (Kollár 2, Bogyó 3, Szakmeiszter J. 3, Józsa, Schuller, ill. H. Zováthi, Faragó 2, Pintér)

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink