Közép csoport - Érvényesült a papírforma!
2016.02.11 | 09:38
Közép csoport - Érvényesült a papírforma! Győztek az esélyesek!   DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL - ROMHÁNY SE 11-3 A Kinizsi gyengült is és erősödött is a héten, ugyanis Gorjanácz Máriót elvitte a Dunaferr, viszont helyette Makk Leventét és Bita Mátyást igazolták le. Előbbit a TF csapatától, utóbbit pedig a Déli Futsaltól. A papírformának megfelelően a 8. perctől elindult a hazai gólgyártás, és közönségszórakoztató mérkőzés lett belőle. Hogy ne legyen teljesen egyoldalú a mérkőzés, a végén Pócs és Beke is betalált a Romhány részéről. Ezzel a Kinizsi továbbra is az élen áll a Közép csoportban jobb gólarányával, de vesztett pontok tekintetében a PEAC áll jobban három ponttal. VÁROSGAZDA UP. AKADÉMIA - PTE ÁOK-PETŐFI SE 8-4 (2-2) Előzetesen a Városgazda volt a favorit, de erre ellenfelük fittyet hányt, és bátran játszott, ami meglepte a hazaiakat. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, így nem volt meglepő, hogy döntetlennel mehettek szünetre a csapatok. A fordulást követően sokáig úgy tűnt, hogy a pécsiek akár ponttal vagy pontokkal távozhatnak, de a hajrára a fővárosi alakulat érvényesítette nagyobb rutinját és maga javára fordította a meccset. VÁC FUTSAL SE - SCOREGOAL KECSKEMÉTI FC 8-2 (2-2) A hazaiak remek őszi hajrája úgy néz ki, kitart tavasszal is. Hiába tartotta magát az első félidőben a Kecskemét. A térfélcserét követően már nem tudta megismételni azt a teljesítményt, amit a találkozó első felében, amit a váciak kihasználtak. A vendéglátók már nem hagytak kétséget afelől melyik a jobb csapat. Újabb győzelmével a Vác tapad a dobogósokra. MMSZ SE - GARVITTAX 7-1 (2-1) Kissé foghíjasak voltak a hazaiak, de ez sem befolyásolta őket. Az első félidőben még tartotta magát a Garvittax, de a fordulást követően már kijött a Málta tudatosabb játéka, és végül fölényesen nyertek Tóth Keve fiai. INTER CDF SE - PAFC-MITRE 3-15 (2-7) Nagy kérdőjelek nem voltak a győztes kilétét illetően. A találkozó nagyjából a hatodik percben eldőlt, hiszen ekkor már 0-3 volt az eredményjelzőn, így csak a gólarány volt kérdéses. A Piliscsaba a folytatásban sem állt le, és közepes helyzetkihasználással is könnyedén nyert. PTE PEAC FUTSAL - BRAND MISSION TOLNA-MÖZS 6-2 (3-1) A Pécs a Tolnát fogadta, és úgy léphettek pályára, hogy a Kinizsi nyert pénteken, így számukra is csak a győzelem volt elfogadható, hogy ne maradjanak le a tabellán. Ennek megfelelő teljesítménnyel rukkoltak elő, és két 3-1-es félidővel otthon tartották a három pontot, amivel továbbra is azonos pontszámmal és eggyel kevesebb meccsel állnak a tabella élén a Keszivel. ÚJPEST FC-220 VOLT - UTE 5-3 (2-1) Újpesti házi rangadót rendeztek, ahol inkább csak presztízse volt a találkozónak, mint igazi tétje, hiszen mind a két együttes a tabella vége felé tanyázik. Az összecsapás nem hozott magas színvonalat, inkább a küzdelem dominált. A csapatok fej-fej mellett haladtak, de végül a szerencsésebb Újpest Futsal diadalmaskodott. nnnn  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink