Közel volt a csodához az Aramis
2015.10.16 | 11:17
Közel volt a csodához az Aramis ARAMIS SE- RÁBA ETO 2-5 (2-0; 2-2; 2-3) Budaörs, 150 néző Játékvezetők: Kovács G., Futó, Janitz Aramis: Boldizsár – Frank, Roni, Boznánszky, Szeghy Csere: Farsang., Sebestyén, Korozmár, Pál, Jovánczai, Breno, Pap, Safar, Soós Vezetőedző: Frank Tamás. ETO: Matkovics  –  Rick, Lódi, Dróth, Juanra Csere: Alex, Drahovsky, Seidler, Amrani, Harnisch, Fumasa, Sáhó, Farkas, Alasztics Vezetőedző: Jordi Illa Solé Sárga lap: Sebestyén, Szeghy illetve Rick, Dórh, Drahovsky Gólszerzők: Boznánszky G. (3’), Roni (12’), illetve Fumasa (28’, 29’), Juanra (44’), G. Rick (50’), Amrani (50’) A kupa forduló rangadóját rendezték csütörtök este Budaörsön, ahol a címvédő látogatott az Aramishoz. Az esélyek a vendégek mellett szóltak, de az Aramis szerette volna megnehezíteni ellenfele dolgát, és mint utóbb kiderült, maximálisan sikerült. Az ETO a kezdés után rögtön magához ragadta a kezdeményezést, és hamar helyzetekig jutott, de rendre ki is maradtak. A vendéglátó a harmadik percben jutott el először a Győr kapujáig, és rögtön megszerezte a vezetést, Boznánszky révén, aki hét méterről lőtt szép gólt. A folytatásban tovább rohamoztak Lódiék, de a kihagyhatatlant is kihagyták. A hazaiak kapusa, Boldizsár bravúrok sorát mutatta be, vagy ha már ő is verve volt, a kapufa mentett több esetben. Ahogy az lenni szokott, a sok kihagyott lehetőség megbosszulta magát. Egy Aramis labdaszerzést követően Roni lőtt távolról, és a megpattanó labda utat talált a vendégek kapujába. A Győr megpróbált még nagyobb sebességre kapcsolni, de a gólcsend nem szakadt meg. Hiába a számtalan lehetőség, még az üres kapuba sem sikerült betalálni, így meglepetésre 2-0 állt az eredményjelzőn szünetben. A térfélcserét követően a nagy kérdés az volt, meddig lehet bírni ezt a nyomást, amit az ETO gyakorolt ellenfelére. Rohamoztak Juanráék, és erőfeszítéseik a félidő közepén értek révbe. Két kontrát követően az addig alig pályán lévő Fumasa duplázott, egalizálva az eredményt. Ekkor úgy tűnt, hogy az Aramis elkészült erejével, és eldönti a találkozót a vendégcsapat, de nem így történt. A budaörsiek kissé kijöttek a szorításból és nagy lehetőségük is akadt, hogy újra megszerezzék a vezetést. Előbb Boznánszky lövése csattant a felső lécen, majd az utolsó előtti percben épp hogy lemaradt a hosszú kapufánál az Aramis egyik támadója. Ezek után több gól nem esett, így jöhetett a ráadás. A vendégek nem akarták büntetőkre bízni a döntést, így nagy erőket mozgósítva neki estek a hazaiaknak, és az első játékrész végén Juanra egy kapu előtti kavarodásból megszerezte a vezetést, így először a meccs folyamán náluk volt az előny. A második félidőre a hátrány tudatában vészkapussal kezdett az Aramis, de igazi helyzetig ebből nem jutottak. Már csak bő egy perc volt hátra, amikor a hazaiak előtt hatalmas lehetőség adódott, de Matkovics két hatalmas bravúrt bemutatva, megmentette csapatát. A továbbjutás az utolsó másodpercekben dőltek el, ekkor az ETO két kontrát gólra váltott, amivel bebiztosította győzelmét. Nagyot küzdött az Aramis, amely méltó ellenfele volt a címvédőnek. A győriek maguknak tették nehézzé, hiszen számtalan helyzetet dolgoztak ki, de ezen az estén szinte nem tudtak túljárni a hazaiak kapusának, Boldizsár Márknak az eszén, aki a mezőny legjobbjaként szinte élete meccsét játszotta, meccsben tartva csapatát.
Lódi Tamás: - Egy bajnokságra való helyeztet hagytunk ki, idén nem először. Ezen mindneképpen változtatnunk kell. Az Aramis egyébbént remekül küzdött nagyon megnehezítette a dolgunkat, gratulálok neki A hosszabbításban úgy érzem, kijött az erőfölényünk, igaz a végén volt némi szerencsénk, ami a rendes játékidőben végig ellenfelünk mellett volt. Örülünk a továbbjutásnak, de most már a bajnokságra kell koncentrálnunk, majd a BL-re.
 
Boldizsár Márk: - Nem lepődtünk meg, amikor megtudtuk, hogy a Győrrel játszunk a kupában. Úgy gondolom, hogy a csapatunknak ez az igazi arca, amikor küzd és hajt mindenki. Szinte az egész mérkőzésen sokat kellett védekeznünk, de megvoltak végig a helyzeteink, amit ha jól használunk ki, másképp is alakulhatott volna a mérkőzés. Tovább kell dolgoznunk, hogy elérhessük a célunkat. Gratulálok a Győrnek, mind a BL továbbjutáshoz mind a tegnapi győzelemhez. FH: - Nagyon jól védtél. hogyan értékeled a saját teljesítményed belülről? - Mindig maximalista vagyok a pályán. Kapusnak biztos pontnak kell lenni, minden mérkőzésen a lelke a csapatnak. Ez nem csak az én érdemem, hogy a pályán ilyen teljesítményt tudtam nyújtani. Az első félidőben öt perc alatt négy ziccert fogtam, ami nem rossz és az egész mérkőzésen tudtam segíteni hátulról a csapatnak. A hibák mindig becsúsznak, de mondhatom a sok visszajelzésből, hogy életem egyik legjobban végigvédett derbije volt.
 
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink