Közel álltunk a bravúrhoz az oroszok ellen
2019.12.03 | 06:15
Közel álltunk a bravúrhoz az oroszok ellen Férfi futsalválogatottunk 3-2-es vereséggel zárta az oroszok elleni felkészülési mérkőzést Veszprémben. Turzó József együttese utolsó idei mérkőzéseit a világ közvetlen élvonalához tartozó orosz válogatott ellen játssza le, a páros összecsapás első felvonásán remek teljesítményt nyújtott csapatunk Veszprémben. A világsztárokkal érkező oroszok az első félidőben helyzetig sem jutottak a nagyszerűen védekező magyar csapat kapuja előtt, míg mi több kecsegtető lehetőséget is kialakítottunk, de a vezető gólt nem sikerült megszereznünk. A fordulás után az oroszok vezetést szereztek ugyan, de egy szöglet után Pál Patrik nem sokkal később egyenlített. A folytatásban is kiegyenlített volt a találkozó, de ismét a vendégek jutottak előnyhöz, majd Dávid Richárd egy öt a négy elleni szituációban lőtt remek találatával ismét döntetlen volt az eredmény. Az oroszok egy szerencsés góllal harmadszor is vezetést szereztek, és ezt meg is tartották a mérkőzés végéig, 2-3-mal ért véget a meccs. A két csapat kedden 18.00-kor ismét megmérkőzik egymással a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnokban. 72239254_2185427114895835_693325794520334336_n– Nagy lehetőséget szalasztottunk el arra, hogy egy igazán szép eredményt érjünk el a világ egyik legjobb csapata ellen. Ezen a mérkőzésen el tudtuk tünteti a két csapat közti képességbeli különbséget, taktikailag és egyénileg is jó teljesítményt nyújtottunk. Az oroszoknál klasszis játékosok sora szerepel, végül ezzel tudták megnyerni a találkozót – értékelt az mlsz.hu-nak a lefújás után Turzó József szövetségi kapitány. Magyarország-Oroszország 2-3 (0-0) Magyarország: Sásdi Bálint - Rábl János, Dávid Richárd, Dróth Zoltán, Horváth Norbert Cserék: Alasztics Marcell, Nagy Imre, Hajmási Milán, Komáromi Péter, Tóth Attila, Tatai József, Szentes Bíró Tamás, Siska Gergő, Vas Ádám, Pál Patrik, Kártik Zsombor Szövetségi kapitány: Turzó József Forrás: MLSZ.hu    
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink