Köszönöm, futsal!
2019.04.10 | 15:12
Úgy vagyok ezzel az írással, mint az argentin Borges a novelláival. Addig gyúrta őket fejben, amíg egyszer csak megszülettek. Élete vége felé nem volt jó a látása, így már fejben kész anyagokat pötyögött le.
Köztem és Borges között milliárdnyi különbség van, a legnagyobb talán az, hogy soha egyetlen argentin sem fogja azt mondani, hogy úgy vagyok ezzel az írással, mint a magyar Farkas Norbert, aki addig gyúrta a mondandóját, amíg össze nem állt egy kerek egésszé.
Kislányom altatása közben-Nelli a futsal labdát is megrúgja kétévesen, és csak annyit mond: „apa, kemé(ny)” – azon töprengtem már megint, hogy szeretett sportágunk nagy problémája az, hogy nincs magyar megfelelője. Pedig van, és még sincs. Ez hogy lehet? Úgy, hogy a teremfoci nem futsal és a futsal nem teremfoci. Az egyik ismerősöm ismerőse „kisteremfocinak”, apám „fusztálnak”, van aki „fudzálnak”, és olyan is akad, aki „fuccálnak” hívja. A feleségem csak annyit kérdezett, hogy kis- vagy nagy foci meccset közvetítek, mert ha kicsit, akkor tudta, hamarabb jövök haza.
11 évvel ezelőtt kezdődött, az osztrák-svájci Európa-bajnokság hajrájában. Jani bácsinak azzal dicsekedtem, hogy portugálból is lefelsőztem.
-Norbi, nem jössz ki velünk Portugáliába?
Kimentem. Már a reptéren megismerkedtem Kozma Mihállyal, remélem, megbocsájtja, ha Misizem. Beavatott a játék rejtelmeibe. Első algarvei napom úgy kezdődött, hogy az operatőr kollégámmal, „denemazabaj” Sanyikával edzésre mentünk. Nem forgatni, félreértés ne essék, hanem Madarászékkal edzeni. A tesztet sikerrel vettük, a futsalosok befogadtak. Egy perc alatt. A nagy pályásokkal még mindig küzdök. Sőt, már feladtam. Jólesik, persze, ha két korábbi szövetségi kapitány, Garami József vagy Csank János azt mondja, hogy szeret hallgatni, mégis van hiányérzetem…
Akkor éreztem úgy Isten igazából, hogy nem vagyok kívülálló, amikor Kiss Jani azt mondta:
-Te, te tényleg értesz hozzá. Tényleg! És szereted. Köszönjük!
-Igazad van, Jani-helyeselt Mezei Józsi bácsi.
Fehér Zsolt is „örült” nekem, sőt, edzeni is lehívott. Nagyon bánom, hogy nem mentem. Rossz döntés volt!!!
Egyszer egy játékvezető hívott fel egy kupadöntő után!
-Köszönjük, hogy nem mondtál rólunk rosszat-így a telefonban.
Ha „sporis” kérdésem van, ma is futsalbírót hívok fel.
Élmények sokaságát és kenyeret kaptam a futsaltól.
Megismerhettem a gyúrót, Sapkát is!
-Dú jú szpík ínglis?-érdeklődött a reptéren.
Amikor a megkérdezett tökéletes angolsággal válaszolt, Sapka csak ennyit mondott:
-Oh, Oh!
Közvetíthettem a Misi által irányított, Balázs Zolival, Lódi Tomival, Tóth Szabival, Gyurcsányi Zsolttal és Madarász Janival felálló Udvarhelyt, a Győrt a bajnokságban és a BL-ben, az Aramist, a Berettyót és a válogatottat, a MAGYAR VÁLOGATOTTAT, a brazilt, a MAGYAR VÁLOGATOTTAT a brazilok ellen. A futsalnak köszönhetően kétszer is megjártam Brazíliát. Egyszer Gyurcsányi mellett ültem Lisszabontól Sao Paulóig, aki az életét kétszer duruzsolta el oda-vissza. Kösz’, Zsolti, azóta is zúg a fülem! Szerelmes levelet írtam a légiutas-kísérőnek Lódi Tomi felkérésére, amit a hölgy kijavítva visszahozott. (Csupán elírások, ennyi!!:))))
Három éven át narráltam a világ legerősebb bajnokságát, a spanyolt, és imádtam a meccseket, mindegy, hogy a Murcia, a Barcelona, a Movistar vagy éppen a Magna Gurpea játszott. Nekem mindegy volt: futsalozzanak! A Barcelona-Levante meccsen az egyik oldalon Jordi, a másikon Madrid dirigált. Mondtam is, Drucskó Zoltán büszke lehet rájuk.
-Hallottad, Zoli?
-Hallottam, köszönöm-mondta később.
Imádtam Győrt, a várost-az érzés nem változott-, a csarnokot, a hangulatot, a hétfői bajnokikat és a hétközi BL-meccseket, és, persze, Horváth Cs.-t, aki letette a nagy menetelés alapjait.
Attilát és Jani bácsit leszámítva, talán nekem mondták a legtöbben, hogy hagyjá’ má’ a futsaloddal, vagy kikaptak a futsalosaidat.
Évekkel ezelőtt csak csendben jegyeztem meg, hogy a futsal jogdíjakért harcolni fognak a tévétársaságok. Hangosan kinevettek!
Nincs nagyobb élmény annál, mint amikor az ember Esterházy Marcival arról beszél Brazíliában, hogy mi történt 1986-ban Mexikóban, vagy Marci mellett végignézni egy meccset.
-Fújjá’ má’ valamit nekünk is, te!
A Farkas család négy tagból áll- Bálint simán megkülönbözteti a futsal labdát a többitől, de egyiket sem rúgja, ő inkább egy kisebbet üt, egy sárgát-,mégis öten vagyunk. Kisgyerekesek tudják, hogy nem lehet úgy végigmenni a házban, hogy valahol, valami ne ragadna.
-Ragadics Feri befurakodott hozzánk is! Emlegetjük nap, mint nap. Nem legenda az ilyen? De! És Lódi?
-Tomi, nyertetek. Milyen volt, hogy érezted?
Igen…5perc szünet ………..nyertünk…öt perc szünet…….de…öt perc szünet….hát….. öt perc ….igen…öt perc szünet…...nyertünk.
Megismerhettem személyesen a világ két legjobbját, Ricardinhót és Falcaót, tartottam előadást Misi edzőképzőjén, részt vehettem két szomorú emlékű futsal összefoglaló elkészítésében, Balázs Zolitól és Szente Tomitól, a VÁLOGATOTT nevében kaptam egy üveg bort ajándékba, és abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a sportág másik legendája, Soós Feri engem kért fel a budaörsi csarnok felavatásának a műsorvezetésére.
Az élet úgy hozta, hogy Soós Arnolddal, Feri fiával együtt végeztünk az MLSZ menedzserképzőjén. Dénes Feri egy adott pillanatban azt kérdezte, hogy kivel lehet azonosítani a magyar futsalt? Egyből rávágtam, hogy Kasza Jánossal. Arnold rám nézett, és halkan, szerényen csak ennyit mondott:
-Hát veled is, nem?
Nem, Arnold! Csak kicsit!
Pénteken a KOS riporteriskola hallgatói az Aramis-Nyírgyulaj meccsen gyakoroltak Budaörsön, a FUTSAL CSARNOKBAN.
Jó barátom, Frank Tomi meccselt Lovas Norbi ellen.
A pályán ott volt Harnisch is, aki a szemem láttára vágott hármat Guatemalának Goianiában.
A goianiai torna alatt ellátogattam Niltinho futballiskolájába.
Egy bizonyos Arthur Melo terelte a labdát a nagypályán. Pici gyerekként!
Ma a világ egyik legismertebb csapatában, a Barcelonában játszik.
Ezt az élményt is a futsalnak köszönhetem.
Köszönök mindent, futsal!
