KO az Újpestnek Zalaegerszegen
2014.09.25 | 00:00
KO az Újpestnek Zalaegerszegen

DEAC - VASAS FUTSAL 6-5 (2-3)
A vendégeknél az NBI-es csapatból igen kevesen utaztak el, mindössze három alapemberre számíthatott Sivák mester, így nehéznek tûnt az összecsapás. Ezek ellenére jól álltak az angyalföldiek, végig irányították a mérkõzést, és a vezetés is szinte végig náluk volt. A második játékrész közepén két gólos volt az elõnyük és úgy tûnt, semmi nem veszélyezteti a továbbjutásukat. Ekkor a debreceniek egy perc alatt dupláztak és mivel a döntetlen a hazaiaknak kedvezett, mert alacsonyabb osztályúak, így a Vasasnak mindenképpen gólra volt szüksége. Ez nem igazán akart összejönni, így a hajrában a vészkapus játékkal is megpróbálkoztak, de rosszul sült el, és a DEAC betalált, így végül az NBII-es együttes jutott tovább és várhatja a második forduló sorsolását.

ZTE-GÖCSEJ SK - ÚJPEST FC-220 VOLT 17-1 (10-0)
A mérkõzés elõtt is a hazaiak voltak az esélyesek, fõleg az után, hogy a lila-fehérek igen gyér létszámban utaztak el a kupa csatára. Ezek ellenére az elsõ 10 perc után nem úgy tûnt, hogy mészárlás lesz belõle. A vendégek ekkor még csak két gólos hátrányban voltak, de utána beindult a Göcsej henger, és szünetig berámoltak 10 gólt. A fordulás után kissé alább hagyott a vendéglátók koncentrációja, de még így is jegyeztek hét találatot. A liláknak mindössze egy becsületgólra futotta. A vége 17-1, ami igen megalázó. Felmerül a kérdés, hogy az Újpestnek ezért volt e értelme benevezni a kupába.

KINCSEM LOVASPARK SE - KASTÉLYDOMBI SE 7-6 (0-3) hosszabbítás után
Az ilyen találkozókra szokták mondani, hogy igazi kupamérkõzés. Volt itt minden, ami egy ilyen estéhez kell. Büntetõ, kiállítás, fordulat, hosszabbítás, és drámai végjáték. Álomszerûen kezdtek a vendégek, és rögtön két gólos vezetéshez jutottak, majd a játékrész közepén tovább növelték elõnyüket. Mondani sem kell, ezúttal is Simon Zsolt volt elemében, aki kétszer volt eredményes. A félidõben 0-3 volt az eredményjelzõn. Ekkor úgy tûnt, hogy sima lesz a második félidõ, de aki ismeri a kátaiakat, az tudta, hogy ez a meccs még nem lefutott, hiszen régebben is álltak fel hasonló helyzetbõl. Most is ez történt.
A fordulás után sokáig nem esett gól, majd a félidõ közepén megszületett a hazaiak szépítõ találata, de sokáig nem örülhettek, mert jött a válasz. A vendéglátók ekkor annak ellenére, hogy 10 perc volt még hátra, levitték a kapusukat. A kockáztatás úgy tûnt be is jön, mert két gólt lefaragtak a hátrányból, de az egyenlítés helyett újabb monori gól következett. A kátaiak kedvét nem szegte a bekapott gól és küzdöttek tovább 5 a 4-ben, és elõbb szépítettek, majd 10 másodperccel a vége elõtt egalizáltak, így jöhetett a hosszabbítás.
A lélektani elõny a Nagykátánál volt, amit a hosszabbításban ki is használt. Elõbb a ráadás elsõ félidejének végén találtak be, majd fordulás után is beköszöntek, így a vendégek igen nehéz helyzetbe kerültek, ahonnan nem is tudtak visszakapaszkodni. Az utolsó percben még összejött a szépítés, de idejük már nem maradt az egyenlítésre, így drámai végjáték után a Kastélydombiak búcsúztak, míg a Káta ott van a legjobb 16 között. Aki kilátogatott a mérkõzésre, az egy igen jó és izgalmas mérkõzést láthatott, amit csak a játékvezetõk ténykedése tudott beárnyékolni, akik rengeteg téves ítéletükkel borzolták a kedélyeket, és szereplési vágyukkal fokozták a hangulatot.

BRAND MISSION TOLNA-MÖZS - MMSZ SE 8-3 (5-2)
A vendégek még a hétfõnél is foghíjasabban utaztak el a mérkõzésre, így kevés esélyük volt a továbbjutás kiharcolására. Villámrajtot vettek a hazaiak, két gyors góllal, de erre még volt válasz a Tóth- legénységnek. A folytatásban aztán elhúztak a Tolnások, és már nem is tudtak lépést tartani a vendégek. Fordulás után a vendéglátók ismét hamar dupláztak, amivel el is dõlt a találkozó. A vendégek küzdöttek becsülettel, de ez csak a tisztes helyt álláshoz volt elég.

BME FC - ELTE-BEAC 8-3 (3-1)
A két egyetemi csapat csatáját rendezték egyedül a fõvárosban a szerdai kupa fordulóban és azt gondolta az ember, hogy sokan lesznek kíváncsiak a találkozóra. Ehhez képest szinte üresek voltak a sorok. Elõzetesen a BME számított az esélyesnek, de ennek ellenére a Kénoszt fiúk szerezték meg a vezetést egy gyors kontrából. Ezután a BME a kapuja elé szegezte ellenfelét, és a félidõ alatt nem is nagyon engedte ki onnan. A vendégek szinte át sem jöttek a félpályán, nem tudták megtartani a labdát. A nyomás félidõ derekára érett góllá, ekkor jött az egyenlítés. A vendégek a gól ellenére jó tartották magukat, míg kapusuk remekül védett, de a félidõ végén már õ is tehetetlen volt és két újabb hazai találattal kialakult a 3-1*es állás a félidõre.
Térfélcsere után nyomott tovább a BME, de sokáig nem esett gól, majd egy gyönyörû kontratámadás után szépítettek a vendégek a 30. percben, így újra nyílt volt a találkozó, de nem sokáig. A hazaiak megrázták magukat és két gyors találattal elhúztak, ami után a vendégek kissé összezuhantak. A hajrában már csak a gólarány volt a kérdés. Az utolsó másfél percben háromszor is megzörgették a vendég hálót. A vége 8-3, és sima BME siker. A hazaiaknál a játékos-edzõ, Csernai Gábor volt elemébe, aki egymaga öt gólig jutott.
Az ELTE együttesének nem kell sokat várnia, hogy visszavághasson a vereségért. Mindössze kettõt kell aludni, ugyani pénteken ugyan itt újra megmérkõznek, csak már a bajnoki pontokért.

 

 

 

Címkék

Hírdetés

Videók

Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21
Magyarország - Ausztria (2024.10.05, stream)
2024.10.04 | 20:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
2024.05.30 | 20:33
Támogatóink

Partnereink