Kiütötte az Astra a Vénuszt
2020.03.09 | 09:38
Kiütötte az Astra a Vénuszt
Az erőviszonyok alapján az Astra Car-Bay Kiskunfélegyháza FC volt az esélyese a Miskolci Vénusz elleni női első osztályú futsal bajnoki találkozónak, amit az Üllői Városi Sportcsarnokban bonyolítottak le március 8-án. Az Astra játékosai igazolva a papírformát, végül magabiztos, 6-0-s győzelmet arattak.
Screenshot_2020-03-09 Futsal Hungary Futsal MagyarországSzükség is volt erre az önbizalom-növelő győzelemre, mert az Astra nem titkolt célja a bajnoki cím megszerzése. Ehhez azonban a háromfordulós alapszakasz után az első négy helyen kell végeznie. Úgy tűnik, hogy a Tell-Pádár vezette TFSE már biztos befutó az egyik helyre (valószínűleg az első pozícióban) ám a második helyért öldöklő küzdelem folyik a DEAC és az Astra között. Erről, a második helyről a még hátralévő négy forduló fog majd dönteni.
Dombó János csapata nehezen szerezte meg az első gólt, de a 15. percben elért Beke Adrienn találatot követően beindult a gépezet. Az első félidő hajrájában Godvár Katalin duplázta meg az előnyt, ezt követően a második játékrészben további négy találat született. Az Astra önbizalom növelő, 6-0-s sikert ért el és maradt a harmadik helyen a tabellán. Női Futsal NB I. 17. forduló, Astra Car-Bay KKFHÁZA FC - Miskolci Vénusz 6-0 (2-0). Üllő, Üllő Városi Sportcsarnok. Játékvezetők: Páldi Ferenc - Kovács Péter Róbert - Molnár Péter.
Astra Car-Bay KKFHÁZA FC: Hargas - Varga, Urbán, Dorner, Beke. Csere: Godvár, Mogyorósi, Szennai, Mátyás. Edző: Dombó János Miskolci-Vénusz: Ádám - Galambvári, Kovács, Molnár, Tirpák. Csere: Visnyánszki, Berki, Gáspár, Bunda-Tóth. Edző: György Gábor Góllövők: Beke (1-0) a 15., Godvár (2-0) a 17., Varga (3-0) a 27., Urbán (4-0) a 37., Urbán (5-0) a 38., és Kovács (6-0) öngól a 40.percben. Sárga lap: Beke a 24. percben.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink