Kiütéses Dunaferr győzelem
2020.02.12 | 11:27
Kiütéses Dunaferr győzelem
Stabil védekezéssel, hatékony támadójátékkal aratott magabiztos, 5-0-s győzelmet a tabella harmadik helyén álló Nyírgyulaj vendégeként a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata.
Bő háromhetes szünet után folytatta a bajnoki küzdelmeket a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata, mely a tabella harmadik helyén álló Nyírgyulaj vendégeként lépett pályára. A találkozó rendkívül fontos volt a vendégcsapat  számára, hiszen ahhoz, hogy maradjon esély a felsőházba jutásra, mindenképpen el kellett volna hozni a nyírbátori sportcsarnokból, ám ez egyáltalán nem ígérkezett könnyű feladatnak a rendkívül stabil játékot nyújtó hazaiaktól. 84548826_3081052498787182_6829575244244582400_o Ahogy az várhat is volt, mindkét gárda alaposan megszervezte védekezését, így a mérkőzés első perceiben csak pár távoli lövéssel tudták veszélyeztetni a másik kapuját a felek, ám ezeket a próbálkozásokat könnyedén hárították a hálóőrök. Az 5. percben viszont Pál Patrik egy remek egyéni megmozdulás végén megszerezte a vezetést a Dunaferrnek, így innentől kezdve még taktikusabb játékra válthattak Fehér Zsolt tanítványai (0-1). A vendéglátók próbálkoztak ugyan becsülettel, ám támadásaikat rendre megszűrték a vendégek, melynek nemcsak egy-egy ellentámadásra jutott ereje, hanem arra is, hogy Fridrich 12. percben szerzett szemfüles találatával megduplázza előnyét (0-2). A folytatásban is kiválóan őrizte a Dunaferr, mely nem engedte kapujához közel ellenfelét sőt, ha Horváth, vagy Csányi pontosabban céloz, akár tovább is növelhette volna vezetését. Az eredmény azonban már nem változott a szünetig. 84994523_3081052748787157_780891647880724480_o A térfélcserét követően igyekezett még nagyobb erőket mozgósítani a Nyírgyulaj a szépítő találat megszerzéséért, ám a vendégek továbbra is kiválóan védekeztek sőt, mikor a 26. percben Horváth lövésébe Vass ért bele öngólt érően, még nyugodtabban figyelhették a játékot (0-3). Ekkor már muszáj volt kockáztatnia a Nyírgyulajnak, mely kapusa helyett is mezőnyjátékost hozott be, ám egy eladott labda után Siska szabálytalankodott sárga lapot érően, s mivel ez már a második volt neki, így a Dunaferr játszhatott két percig emberelőnyben. Sokáig nem tartott a fór, mert Németh Péter egy nagyon pontos távoli lövéssel megszerezte a vendégek negyedik találatát is a 30. percben, s ekkor már tényleg eldőlni látszott a pontok sorsa (0-4). Főleg úgy, hogy a 32. percben egy remekül végigvitt kontra után Dorogi lőtt újabb gólt, így innentől már tényleg csak az lehetett a kérdés, hogy milyen arányban nyeri a meccset a Dunaferr (0-5). 84667979_3081052555453843_1659648094150590464_o A hazaiak időkéréssel próbáltak javítani helyzetükön, ám ezzel csak annyit értek el, hogy tovább már nem nőtt a különbség a két gárda között, ám mivel a kapura továbbra sem voltak veszélyesek, így a Dunaferr végül rendkívül magabiztos játékkal aratott 5-0-s győzelmet, és mivelaz FTC nem tudott győzni Veszprémben, így az utolsó forduló dönt a felsőházi ötödik helyről.. Nyírgyulaj KSE – Dunaferr DUE Dutrade FC 0-5 (0-2) Nyírbátori Sportcsarnok Vezette: Takács - Szűcs - Forgács Nyírgyulaj: Pallai - Nahornyi, Siska, Lapa, Kondás Csere: Vass, Orosz, Nagy B, Pazonyi, Opre, Baitsur, Dobó Edző: Lovas Norbert Dunaferr DUE Dutrade FC: Rigó – Németh, Klacsák, Fridrich, Pál. Csere: Cseresnyés (kapus), Dorogi, Faragó, Sáhó, Csányi, Németh L., Horváth. Vezetőedző: Fehér Zsolt Gólszerzők: Pál, Fridrich, Vass (öngól), Németh P., Dorogi. 43232189_341603509739265_4559871636047659008_nLovas Norbert: - A szezon legrosszabb, egyben leggyengébb meccsén vagyunk túl. Sajnos nagyon rossz felfogásban játszottunk. Hit, akarat, alázat nélkül nem megy. Gratulálok a Dunaújvárosnak a győzelemhez. Fehér-Zsolt-vezetőezőFehér Zsolt: - A mérkőzés kezdetétől a végéig a mi akaratunk érvényesült a pályán! Nagy dolognak tartom, hogy nem tudta ma bevenni kapunkat a Nyírgyulaj, ami bizonyítja, hogy koncentráltan és alázatosan dolgoztak a srácaim! Ez a koncentráció hiányzott az elmúlt mérkőzéseken! További sok sikert kívánok a Nyírgyulajnak bajnokság folytatásához!          
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink