Kiszenvedett Aramis győzelem!
2021.09.21 | 09:42
Kiszenvedett Aramis győzelem!

ARAMIS SE – KISTARCSA FUTSAL 5-4 (1-2)
Budaörs, 300 néző
Játékvezetők: Juhász, Kovács G., Apkó

Aramis: Soós – Fülöp, Klushyn, Moga, Sámson
Cserék: Isztolyka – Németh, Horváth, Vattamány, Vadászi, Papp, Hosszú, Büki, Bornár
Vezetőedző: Moga Loránt

Kistarcsa: Bohony – Besnyő, Gellérfi, Kövesdi, Bita
Cserék: Dohány – Kavalecz, Méhes, Gregus, Barabás, Dolhai, Puskás, Mezőfalvi, Verhoczki
Vezetőedző: Póta Balázs

Sárga lap: Moga illetve Barabás

Gólszerzők: Horváth (3), Kavalecz (öngól), Fülöp illetve Méhes (2), Besnyő (2)

A hazaiak számítottak a találkozó esélyesének, akik a debreceni fiaskót próbálták feledtetni. A Kistarcsa egyedüliként állt pont nélkül a tabellán, és szerették volna, ha ez hétfőn este megszakad. Bitáék ennek megfelelően kezdték az összecsapást, az első lehetőség is előttük adódott. Kellett jó néhány perc, míg az Aramis magára talált, de utána már több helyzetet alakítottak ki, de rendre elhibázták. A félidő közepén aztán jött a hidegzuhany, Méhes duplázott két perc alatt. Előbb egy bomba gólt ragasztott a jobb felsőbe, majd utána okosan passzolt a hosszú sarokba. A vendéglátók próbáltak még nagyobb nyomást gyakorolni ellenfelükre, ami a 15. percben érett góllá. Horváth Szabolcs lövése talált utat a vendégek kapujába, némi szerencsével. A félidőben több gól nem esett, így meglepetésre a Póta-legénység vonulhatott előnnyel szünetre.

A térfélcserét követően hamar elolvadt a vendégelőny. Ismét Horváth volt eredményes közelről, így kezdődhetett minden elölről. A budaörsiek sokáig nem örülhettek, mert egy percen belül ismét a Kistarcsa vezetett, Besnyő lőtt messziről szép gólt. Az Aramis ennek ellenére nem csüggedt és rohamozott tovább. Néhány perc elteltével egy szerencsés találattal ismét egalizáltak. Egy középre rúgott szöglet Kavaleczről pattanta a saját kapujába. Az egyenlítés után tovább támadott az Aramis, és ismét Horváth villant. A szélen megverte emberét majd a rövid alsóba lőtt, így először vezettek a hazaiak. Úgy tűnt innen már kézben tartja a budaörsi alakulat a mérkőzést, de hiába jöttek az újabb helyzetek, nem sikerült növelni az előnyt. És ahogy lenni szokott, a kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat. Két perccel a vége előtt ismét Besnyő lőtt, ami megpattanva a rövid oldalon a kapuba vágódott. Moga mester nem sokáig gondolkodott és kockáztatva vészkapus játékra váltott. A kockázatvállalás meghozta az eredményt. Egy jól megjáratott támadás végén Bognár hozta kihagyhatatlan helyzetbe Fülöpöt, aki fél perccel a vége előtt megszerezte a győztes gólt.

A budaörsiek nem játszottak jól ezen az estén, és így reális esélye volt a Kistarcsának, hogy megszerezze első pontját, de ezúttal is a rutin hiánya kiütközött. Az Aramisnak sokkal jobb teljesítményre lesz szüksége a folytatásban, ha el szeretné érni céljait.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink