Kisorsolták az NBIII rájátszás mérkőzéseit
2024.05.12 | 19:30
Kisorsolták az NBIII rájátszás mérkőzéseit

Péntek délelőtt elkészítették a harmadosztályú osztályozók párosítását, ahol nyolc csapat küzd a feljutásért, hogy jövőre NBII-ben szerepelhessen. A lebonyolítás a szokásos, a hat régiós bajnok és a két legjobb második szerepelhet, de mivel két bajnokságban is NBII-es tartalékcsapat végzett az élen, akik nem juthatnak fel, így helyettük a mögöttük második helyen végző próbálkozhat. Így a Kincsem Lovaspark helyett a Lurkó, míg a Csenger helyett a Parasznya.

A nyolc együttest két négyesre osztották területi elv alapján, keletire és nyugatira, ahol sorsolás útján két-két párosítást sorsoltak. A párharcok oda-visszavágósak, és a győztesek jutnak fel a másodosztályba.

Nyugaton a Tatabánya a Tolnával csap össze, míg a Mórahalom a Sárbogárddal. Keleten a Lajosmizse a Lukóval, míg a Parasznya a Csömörrel küzd meg. A nyolc együttes közül egyedül a Tolna-Mözs játszott már az NBII-ben, a többi együttes mind újonc lenne a jövő évi másodosztályban.

Az odavágókra május 17-20-án kerül sor, míg a visszavágókra egy héttel később.

MÓRAHALOM VSE - SÁRBOGÁRD SE

TATABÁNYAI SC - TOLNA-MÖZSI FSE

NNC FROGSZ LAJOSMIZSEI FC - LURKÓ FOCIMÁNIA FK

PARASZNYA SE - CSÖMÖRI KSK

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Haladás VSE-SG Kecskemét Bajnoki döntő, 1. mérkőzés
2024.05.17 | 16:26
Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink