Kisorsolták az NBII rájátszását.
2015.05.03 | 17:22
Kisorsolták az NBII rájátszását. A héten megtartották az NBII rájátszásnak sorsolását. A csoportok azonos helyen végző csapatai kerültek egy csoportba, ahol a három együttes küzd körmérkőzéssel a helyezésekért. Két olyan csoport van, ahol csak két alakulat van. Az egyik az utolsó, ahol a Fehérvár korábbi visszalépése miatt nincs harmadik csapat. A másik ilyen csoport a 4-6. helyért lévő, ahol a Dunakeszi lépett vissza. Kissé érthetetlen miért a sorsolás után fél nappal jelezték, hogy nem kívánnak részt venni. Így a BME és a Kincsem mindössze két meccset játszik. Egyébként hamar lezajlik a rájátszás, hiszen ezúttal heti két forduló lesz, hétfő és csütörtök a játéknap. Ez alól csak a feljutásért való trió különbözik, ahol a csapatok megegyeztek, hogy heti egy forduló lesz, mert így egyszerre lesz vége az NBI alsóházával, mert ellenkező esetben a rájátszás második helyén végző csapatnak három hetet kellett volna tét meccs nélkül várnia az osztályozóra. 1-3. (feljutásért) GÖCSEJ SPORT KLUB NYÍRGYULAJ KSE SZTE EHÖK SE 4-6. KINCSEM LOVASPARK SE BME FC 7-9. ENERGIA SC GYÖNGYÖS DUNATOURS VÁC FSE FRADI FUTSAL-FISHER KLÍMA 10-12. BARÁTI FUTSAL CLUB MVFC BERETTYÓÚJFALU II. 1988 DÉLI FC 13-15. BRAND MISSION TOLNA-MÖZS TFSE REAC SPORTISKOLA SE 16-18. PAFC-MITRE Cső Montage DEAC 19-21. CSENGER ELTE-BEAC KSK-LIMES SE 22-24. ASTERIX SC KASTÉLYDOMBI SE AIRNERGY FC 25-27. MTK TÖRÖKBÁLINTI FSE MAG-LOG TEAM CFT 28-30. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY FC SFC SE BÁBOLNA-NATURALMEAT 31-33. UTE PESTSZENTLŐRINCI SFA KORMÁNYŐR SE 34-36. AC VILLÁM-GEOBUSZ.HU MMSZ SE ÚJPESTI FC-220 VOLT 37-39. DREAM TEAM FUTSAL RTK-VASLÓ GARVITTAX 40-41. GÖDI FUTSAL SE ROMHÁNY SE  
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink