Kincsem – Nyíregyháza rangadó keleten!
2015.10.05 | 11:25
Kincsem – Nyíregyháza rangadó keleten!

  Nyugati csoport AIRNERGY FC - FRADI FUTSAL-FISHER KLÍMA 19:30 Budapest, Gyulai István Általános Iskola Menetel a Ferencváros, eddig hibátlanul áll a tabellán. Most lépnek először idegenben pályára, de ennek ellenére ők számítanak a találkozó esélyesének. A hazai fiatalok sem panaszkodhatnak a bajnoki kezdésre, hiszen három mérkőzésükből kettőt megnyertek. Legutóbb az ELTE otthonában gyűjtötték be a három pontot. Most igen nagy feladat áll előttük. A bajnokesélyes Fradit kellene megállítani, amire előzetesen kevés az esélyük, és meglepetés lenne, ha elmaradna a zöld-fehér győzelem.   ELTE-BEAC – TFSE 20:00 Budapest, BEAC Sportcsarnok Egyetemi összecsapást rendeznek a Bogdánfy utcában hétfő este. A két csapat ellentétes utat jár be. A hazaiak eddig pont nélkül állnak, legutóbb az Airnergytől kaptak ki, szintén haza környezetben. A TF eddig nem panaszkodhat, kettőből kettő győzelem. Igaz legutóbb megszenvedtek az Érd ellen. Ha most is nyerni szeretnének, akkor sokkal jobb teljesítményre lesz szükségük.   BARÁTI FUTSAL CLUB - BME FC 20:00 Győrújbarát, városi Sportcsarnok Tavaly ősszel ez a találkozó még rangadónak számított, de mára megváltozott a helyzet. A hazaiak jelentősen meggyengültek, ami az eredményeken is látszik, mindössze egy Villám elleni minimális győzelmet tudnak felmutatni. Mostani ellenfelük a BME lesz, akik a Fradi vereséget követően kiütötték legutóbbi ellenfelüket, és most is győzelemre készülnek. Az esélyek a vendégek mellett szólnak.   BŐNY-SZAVILL CONSULTING - KELEN SC 20:30 BÁBOLNA, Városi Sportcsarnok A bajnoki rajtnál kevesen gondolták, hogy a negyedik fordulóban ez a két csapat fog hibátlan mérleggel a tabella élen állni. Úgy tűnik, hogy a nyugati csoport rangadóját Bábolnán játsszák, legalábbis papíron. Azért az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egyik fél sem játszott még a bajnokság esélyesei ellen, így nem biztos, hogy reális a kép. Mindenesetre a mérkőzés végére kiderül, hogy melyik csapatnak lesz esélye az élbolyban maradni.   Közép csoport VÁC FUTSAL SE - BRAND MISSION TOLNA-MÖZS 20:00 Vác, Városi Sportcsarnok Tavaly ez a mérkőzés rangadónak számított, de az idei eredmények alapján eddig erről szó nincs. Mind a két fél nyeretlen, mindössze egy-egy pontja van. Most itt a lehetőség a javításra, és aki nyer, az megkezdheti a felzárkózást. A legnagyobb probléma a gólszerzéssel van mind a két oldalon, hiszen 6-6 gólig jutottak összesen a csapaton. Aki tud ezen javítani, az begyűjtheti a három pontot.   PTE PEAC FUTSAL - ROMHÁNY SE 21:00 Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok Mind a két csapat hat ponttal áll a tabellán, így elmondhatja mind a két fél, hogy jól kezdte a bajnokságot. A vendégektől a tavalyi szezon után némileg meglepő, míg a hazaiak újoncok az NBII-ben, így náluk nem lehetett tudni mire számíthatunk. A legutóbbi, Tolna elleni idegenbeli győzelmük jelzésértékű lehet, hogy komolyan kell venni őket. HA tippelnünk kellene, a pécsiekre voksolnánk.   UTE - PTE ÁOK-PETŐFI SE 21:15 Budakalász, MegAréna Az UTE nagyon rosszul kezdett, három meccsből három vereség, így nem meglepő, hogy utolsó helyen tanyáznak. Egyelőre úgy tűnik, hogy a nyáron távozókat nem tudták kellőképpen pótolni. Most egy sötét ló érkezik hozzájuk, hiszen a másik pécsi csapatról sem lehet tudni sok mindent, hiszen egy bajnokin vannak túl. Egyelőre már az is sikernek fog számítani, hogy odaérnek Budakalászra, hiszen legutóbbi idegenbeli meccsükre nem mentek el. Amennyiben most megjelennek, vélhetően megszerzik a második győzelmüket.   1988 DÉLI FC - SCOREGOAL KECSKEMÉTI FC 21:20 Budapest, Soroksári Sportcsarnok A hazaiak még veretlenek, a vendégek pedig nyeretlenek, ami alapján a vendéglátók tűnnek esélyesebbnek. A kecskemétiek legutóbb megszerezték első pontjukat, ami kis lökést adhat nekik, amire szükség lehet az angyalföldi fiatalok ellen. A Déli legutóbb meglepően simán verte a Piliscsabát, igaz nagyban hozzájárult, hogy több visszajátszójuk volt az első csapatból. Mivel volt most pénteken NBI-es forduló, így nem számíthatnak az első csapat játékosaira, így kérdés nélkülük mire mennek.   Keleti csoport DEAC - ENERGIA SC GYÖNGYÖS 18:00 Debrecen, DASE Kecskeméti János Sportcsarnok Mind a két csapat értékes pontot szerzett az elmúlt fordulóban. A DEAC a Szeged ellen remizett, míg a Gyöngyös a Mezei ellen játszott döntetlent. A vendégek első győzelme még várat magára, és nagyon jó teljesítményre lenne szükségük, ha a rossz sorozatot meg akarják törni. A debreceniek hazai környezetben mindenkire veszélyesek. Abszolút háromesélyes a találkozó.   SZTE EHÖK SE – FISE 19:00 Szeged, Városi Sportcsarnok A vendégek némi meglepetésre megszerezték első győzelmüket a múlt héten a Gyömrő ellenében, így önbizalommal utazhatnak hétfő este Szegedre. A hazaiak két pontot Debrecenben hagytak, így lépéshátrányba kerültek az éllovasokkal szemben. Most nagy valószínűség szerint javítani fognak, és könnyed győzelmet aratnak a gödöllői egyetemisták ellen.   CSENGER FUTSAL - REAC SPORTISKOLA SE 19:00 Csenger, Városi Sportcsarnok A Csenger nagy csatában elszenvedte első vereségét Nyíregyházán, így lecsúszott a tabella éléről. A Szilágyi alakulat szeretne megragadni a dobogón, akkor javítania kell a fővárosiak ellen, akik eddig a várakozáson alul teljesítenek. Eddig már kér vereséget is begyűjtött a REAC, igaz legutóbb megszórták a Nagykátát. Most nehéz dolguk lesz Csengeren. Tavaly már összecsaptak a felek, akkor mindig a hazai csapat örülhetett, vélhetően így lesz most is.   KINCSEM LOVASPARK SE - ALUKONSTRUKT ECS 19:30 Tápiószentmárton, Városi Sportcsarnok A hazaiak eddig hozzák tavalyi formájukat, és hibátlanul menetelnek. 3 meccs, 3 győzelem. Ellenfelük az újonc Nyíregyháza lesz, akik a legutóbbi fordulóban mutatkoztak be az NBII-ben, és rögtön győzelemmel debütáltak, a Csengert múlták felül. A Kis János vezette vendégeknek a mostani összecsapás igazi értékmérő lehet, hogy hol is tartanak, hiszen a csoport egyik legjobb csapatához utaznak. Jó meccsre van kilátás.   NAGYKÁTA FUTSAL - MAGLÓD TC 19:30 Nagykáta, Városi Sportcsarnok Új edzője van az Újonc Nagykátának Sólyom László személyében, aki hozhat egy kis változást az eddig nem túl rózsás szereplésbe, bár a mostani mérkőzésen nem ők számítanak még így sem az esélyesnek. A Maglódba sok rutinos játékos van, akik ha elkapják a fonalat, jó teljesítményre képesek. Most is ők az esélyesek, és vélhetően begyűjtik a három pontot.   UFC GYÖMRŐ - KASTÉLYDOMBI SE 20:00 Gyömrő, Városi Sportcsarnok A Kastélydombnál szebb kezdésben reménykedtek, főleg a kupasiker után, de legutóbbi két meccsüket elbukták, igaz nem volt könnyű a sorsolásuk. Most egy papíron gyengébb ellenfélhez látogatnak, akit mindenképpen le kell győzniük, ha nem a középmezőnyben akarnak megragadni. A Gyömrő legutóbb kikapott az addig nulla pontos gödöllőiektől, így nem a legjobb passzban várják a mérkőzést.  

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink