Kik lesznek a befutók a záró fordulóban?
2022.01.25 | 17:27
Kik lesznek a befutók a záró fordulóban?

Három fordulóval a vége előtt is látható volt, hogy hihetetlen izgalmak várhatók a végjátékban, hogy kik végeznek a felső, illetve kik az alsóházban. A Haladás mögött tülekedő hat csapat között csupán egyetlen pont volt, így megjósolhatatlan volt, kinek sikerül elérni a célját és éremért küzdeni a rájátszásban. Az eltelt két forduló óta némileg letisztult a kép, és két dolog vált biztossá. A Haladás mellett a Veszprémnek már nem kell izgulnia, hogy a felső ötösben zár-e, és hogy egyedüliként az Aramisnak nem a saját kezében van a sorsa. Az öt még versenyben lévő csapat közül bárki kipottyanhat a felső ötből, bárki odaérhet és a budaörsieken kívül mindenki csak magát okolhatja, ha nem sikerül elérnie. Egyébként még az is megeshet, hogy a Haladás nem a dobogón zárja az alapszakaszt, persze erre azért nagyon kevés esély van, de matematikailag még előfordulhat. Ami tovább élesíti a küzdelmet, hogy az érintett csapatok egymás ellen játszanak, és egy időben kezdődnek a küzdelmek. Nézzük, melyik csapatnak hogyan áll a helyzete.

Az alapszakasz-győztes 6 pontot, a második 4-et, a harmadik 2-t, a negyedik 1-et, míg az ötödik nullát visz a rájátszásba. Az alsóházban ugyanilyen arányban kapják a pontokat a csapatok.

A Haladás jelenleg az élen áll, annak ellenére, hogy zsinórban négy vereséget szenvedett el, ami a sok hiányzónak (pozitív betegnek) köszönhető. Fölényüket mi sem jelzi jobban, hogy még mindig a saját kezükben a sorsuk, és „csak” le kell győzni az utolsó fordulóban a TFSE gárdáját az elsőséghez. Ez nem tűnik megoldhatatlan feladatnak, főleg, hogy már a betegek is visszatérhetnek vélhetően, bár nélkülük is kötelező a győzelem.

A második helyen a Veszprém található, amelynek a listavezető mögött már nem kell izgulnia, legalábbis a felsőházi tagsága miatt. Viszont nem mindegy, mennyi pontot visz a rájátszásba, így motivált lesz az utolsó fordulóban a Berettyóújfalu otthonában is. Győzelem esetén elsők is lehetnek, de biztosan megőrzik a második helyet, de vereségnél akár lecsúszhantak az ötödikre is, amiért nulla pont jár, ez nagy különbség lenne és elég nagy lépéshátrány, főleg ha bajnoki döntőt szeretnének játszani. Döntetlennél legrosszabb esetben negyedikek, de a többi eredménytől függően megmaradhat a dobogós helyezés is. Ami biztos, hogy Rutai öt sárga miatt nem fog játszani.

Harmadik pozícióban a második kör meglepetéscsapata, az Újpest. A lilák 10 mérkőzés óta veretlenek, de még mindig nem dőlhetnek hátra. Az elmúlt fordulóban megtették a legfontosabb lépést, hogy felsőházasok legyenek, legyőzték az Aramist, ám a többi három eredmény közül egy sem úgy alakult, hogy matematikailag is nyugodtak lehessenek. A sorsuk a saját kezükben, és „mindössze” annyi a dolguk, hogy ne kapjanak ki Debrecenben. Ebben az esetben biztos a felsőház, csak a helyezés a kérdés, de győzelem esetén matematikailag még alapszakasz-győztesek is lehetnek, persze ehhez kellene, hogy se a Hali, se a Veszprém ne nyerjen. Ha mégis odalenne a régóta tartó veretlenségük, akkor sincs minden veszve. Ha nem nyer a Kecskemét és a Mezei-Vill, akkor is elérik céljukat. Amennyiben kikapnak és a Berettyó a Veszprémet, míg a Kecskemét az Aramist megveri, a lilák lecsúsznak a hatodik helyre. Első körben a több győzelem számít, majd a gólkülönbség, de vereség esetén a Debrecen utóbbi mutatóban jobban állna a fővárosiaknál. Ha nyerni tudnak Németh Péter fiai az egyetemisták otthonában, jó pozícióból kezdhetnék a rájátszást, ami után jó esélyük lenne éremszerző helyen végezni.

Jelenleg a Kecskemété a negyedik hely. Ők azok, akik a legnehezebb helyzetből indultak neki az utolsó három fordulónak, mivel nekik biztos volt, hogy nem elegendő a hat megszerzett pont. Az elmúlt két meccset hozták, így jelenleg saját magukon múlik, hogy hol végeznek. Amennyiben nyernek Budaörsön, legrosszabb esetben megmarad a negyedik helyük, de kedvező eredmények alapján a dobogó bármelyik fokára felléphetnek. Ha döntetlenre végeznek vagy kikapnak, akkor már nem a saját kezükben lesz a sorsuk. Ha egy pontot szereznek Budaörsön, akkor a Debrecennek és a Berettyóújfalunak is nyernie kell, hogy a Kecskemét alsóházas legyen. Ha kikapnak az Aramistól, akkor Bükiék biztosan megelőzik őket, és akkor elég ha az egyetemisták és a Mezei közül bármelyik nyer, nem érik el a felsőházi rájátszást.

Ötödik helyen az MVFC Berettyóújfalu található. Jó pozícióból indultak neki Ráblék a hajrának, de egy kistarcsai botlással a saját maguk helyzetét nehezítették meg. Győzelmi kényszerrel utaztak Szombathelyre, ahol sikerült javítani, így most csak saját magukra kell figyelniük, hogy elérjék a céljukat. Nem lesz könnyű  a feladatuk, a második helyen álló Veszprémet fogadják, akik zsinórban négy győzelmet arattak. Amennyiben a Trencsényi-alakulat nyer, megelőzi hétfői ellenfelét, és akár még a dobogóra is felléphet, ha nem nyer az Újpest vagy a Kecskemét. Ha csak döntetlenre végeznek Tataiék ellen, akkor annak kell szurkolniuk, hogy a Debrecen ne nyerjen az Újpest ellen. Ha pont nélkül maradnának Mezeiék, akkor csak abban az esetben őriznék meg az ötödik helyüket, ha sem a DEAC, sem az Aramis nem nyerne hazai pályán.

A hetedik helyen az Aramis tanyázik. Az utolsó előtti játéknapot még a negyedik helyről kezdték, de kikaptak Újpesten, pedig szünetben még vezettek. Ezek fényében egyedüliként már nem a saját kezükben van a sorsuk, de egy biztos, a felsőházi tagság, hogy egyáltalán elérhető legyen, nyerniük kell hazai környezetben a Kecskemét ellen. De hiába nyernek a Budaörsiek, ha nyer a DEAC és nyer a Mezei-Vill is. Sikerükkel csak azt érik el ebben az esetében, hogy magukkal rántják az alsóházba a Kecskemétet. Ha Bükiék győzelme mellett elmarad az egyetemisták vagy a Beri sikere, akkor felsőházban végeznek. Azt mondani sem kell, hogy ha nem nyer az Aramis, akkor marad a hetedik helyen, és csak az a kérdés, hogy döntetlennél is magával rántja-e a Kecskemétet.

A többi együttes helyezése már eldőlt. Nyolcadikként végzett a Nyírgyulaj, míg mögöttük a TFSE a 9., és végül a Kistarcsa zárja a sort a 10. pozícióval.


Hétfő, 18:30

DEAC – ÚJPEST FC-220 VOLT

MVFC BERETTYÓÚJFALU – VESZPRÉM FUTSAL

ARAMIS SE – SG KECSKEMÉT FUTSAL

Hétfő 19:30

KISTARCSA FUTSAL – NYÍRGYULAJ FUTSAL

Hétfő 20:30

TFSE-BESTRONG – HALADÁS VSE

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05
DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink