Kié lehet az ezüstérem?
2017.06.06 | 16:16
Kié lehet az ezüstérem? Utolsó fordulójához érkezett az NBI felsőháza, ahol ugyan a bajnoki cím már eldőlt, de még kérdéses, kinek a nyakába akasztják az ezüstérmet. Erre két csapatnak van még esélye. A Dunaferrnek, és a Mezei-Villnek. Utóbbi van egyszerűbb, de egyben nehezebb helyzetben. Moga tanítványoknak „csak” nyerniük, és övék az ezüst, de a bajnok Győrt fogadják, így nem tűnik olyan egyszerű feladatnak. Persze lehet mondani, hogy az ETO számára tét nélküli és így akár könnyebb dolga lehet Trencsényiéknek, de a címvédő így is bomba erős. Persze a rájátszás előtt kevesen gondolták, hogy a Berettyóújfalu harcban lehet a dobogóért, de Moga vezetésével több bravúrt is véghez vittek a rájátszásban, így nem lenne meglepő, ha zárásként is összejönne az ETO legyőzése. A másik meccsen az Újváros izgulhat még, hogy a dobogó melyik fokán végez. Fekete Róbertéknek nem elég nyerniük, kell még az ETO sikere is. Vélhetően első körben a saját meccsükre figyelnek, mert ha nem koncentrálnak eléggé, az Aramis meglepheti őket, és a Frank legénység megteheti azt a szívességet a Mezeinek, hogy legyőzik a Dunaferrt. A vendégek az első körben is megszenvedtek a budaörsiek ellen, és csak a hajrában tudták érvényesíteni a papírformát. A harmadik meccsen két csalódott csapat találkozik. A Veszprémnek még lehetett volna esélye a dobogóra, de az előző fordulóban a Mezei elleni vereséggel elszálltak reményeik. A Hali az előző játéknapon megszerezte első győzelmét idegenben, ami lélektanilag fontos volt. Most egy újabb győzelem előrelépést nem jelentene a tabellán, de jobb szájízzel búcsúzhatnának a szezontól.  
Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink