Kicsikkel él tovább a győri futsal
2020.07.02 | 15:17
 Kicsikkel él tovább a győri futsal
A Rába ETO futsalcsapata azután szűnt meg tavalyelőtt nyáron, miután olyat ért el, amit még magyar futsalcsapat sohasem. A bajnokság megnyerése mellett ugyanis bejutott a Bajnokok Ligájának megfelelő kispályás európai kupasorozat négyes döntőjébe, ahol a világhírű Barcelona gárdájával is összecsaphatott.
 Az évek óta sikert sikerre halmozó együttes – a győriek kilenc esztendő alatt nyolcszor hódították el a magyar bajnoki címet, és hétszer lettek itthon kupagyőztesek – megszűnése azért is volt meglepő, mert a korábban nagy bajba kerülő és az élvonalból kizárt győri nagypályás ETO a futsalcsapat révén indulhatott el az NB III-ban. A fúzió után nem sokkal ismét csőd közelébe került a patinás egyesület, új tulajdonosa lett az ETO-nak, aki a konszolidációs folyamat közepette stabilizálta a klubot, ám a futsalosok valahogy „mostohagyerekké” váltak.
A zaragozai BL-szereplést és a bajnoki cím megszerzését követően a győri klubvezetés a nagypályás együttes szereplését helyezte előtérbe, s a bajnokság befejezését követően lemondott az évek óta idehaza egyeduralkodó futsalcsapat működtetéséről. Megszűnt a kispályás csapat, szétszéledtek a játékosai. Ősszel aztán az előző két idényben az élvonalban szereplő, ám a nyáron kiesett Bőny – több volt győri játékossal a soraiban – ETO SZC Futsal Club néven folytatja szereplését az NB II-ben. Nem is akárhogyan. Már a spanyol klasszis, Juanra irányításával bajnok lett a csapat a másodosztályban. Ám hiába nyerték meg a döntőt a Ferencváros ellen a Rába-partiak, nem lépett a felsőbb osztályba az együttes. Sőt, a tulajdonos városi támogatás híján úgy döntött, amatőr csapatként folytatják tovább az NB II-ben és Bábolnán játsszák a mérkőzéseiket, így a kisalföldi megyeszékhely egy év után ismét csapat nélkül maradt. Bizakodásra adhat okot, hogy a Győrött maradó hatvan-hetven utánpótlás-futsalos szülei összefogtak és egy kis egyesületet alapítottak. „Két csapattal indultunk, ma már négy korosztályban foglalkozunk futsalos gyerekekkel Győrben. Az U9, az U11 és az U13-as mellett U15-ös együttesünk is van. Az U13-asokkal nemrég régióbajnokságot nyertünk – árulta el Pál László, a kis klub elnöke. – Örültünk, amikor az SZC átvette a csapatot, azt hittük, hosszú távú megoldás született, de aztán itt maradtak a gyerekeink klub nélkül. A szülők és Pelczéder Zoltán segítségével olyan klubot alapítottunk, ahol elsősorban nem az eredményesség, hanem a sport, a mozgás, maga a gyerek a fontos. A tagdíjakkal és néhány szponzor támogatásával teremtettük elő a terembérlet díját. Korábban a Péterfy-iskolában edzettünk, idén már az Olimpiai Sportparkban heti kétszer gyakorolhatunk. Ha még csak utánpótlásszinten is van jelen, örülök, hogy a győri futsal nem tűnt el a térképről. Az is elképzelhető, hogy néhány év múlva akár már felnőttcsapatot is elindíthatunk valamelyik bajnokságban” – tette hozzá a lelkes sportvezető.  - Szeitz Tibor -        

Címkék

Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink