Kialakult az NBII! Kétszer 11 csapat a másodosztályban!
2019.08.01 | 20:41
Kialakult az NBII! Kétszer 11 csapat a másodosztályban! Véglegesedtek a férfi NB II-ben a nevezések, így elkészült a csoportok beosztása is. Ami változás a tavalyihoz képest, hogy nem lett meg csoportonként a 12 együttes, csak 11, így lesz egy-egy szabadnap ősszel és tavasszal is. Ennek ellenére a lebonyolítás nem változik, mindössze annyi, hogy a két bajnok automatikusan feljut, nem kell játszani a két győztesnek és nem lesz osztályozó sem, illetve az alsóházi rájátszás végén egy-egy kieső lesz csak. A keleti csoportban három új csapat van. A harmadosztályból feljutó Mád és Miskolci Egyetem, illetve az UTE, aki a sok visszalépőnek köszönheti a bennmaradását. Ők egyébként tavaly még a másik csoportban szerepeltek, ahol utolsó helyen zártak. Nyugaton két új alakulat található. Feljutott a harmadik vonalból a Haladás második csapata, illetve a Hidegkút. A REAC az újpestiekhez hasonlóan megmenekültek a kieséstől, a feltöltéseknek köszönhetően. A bajnokság augusztus 30-án indul, sorsolás hamarosan.   Nyugati csoport                                                       Keleti csoport   5 Stars                                                                        Mádi FC ELTE-BEAC                                                                ESC Gyöngyös Hidegkúti SC                                                              Kincsem Lovaspark SE TFSE                                                                           Kistarcsai VSC Nagykanizsa Futsal                                                    Kartal SE PEAC                                                                          Miskolci Egyetem Piliscsabai AFC                                                           MVFC Berettyóújfalu II REAC                                                                          Nyírbátori SC SZC Futsal                                                                  Csenger Futsal Tihanyi FC                                                                  Újpest Futsal Club Haladás VSE II                                                           UTE  
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink