Kialakult a Final Four mezőnye
2024.04.04 | 20:00
Kialakult a Final Four mezőnye

Az NB I-es listavezető, amely az első mérkőzést 3-0-ra nyerte Debrecenben, egy héttel később is magabiztosan lépett pályára, ám a vendégek kétgólos előnybe kerültek a félidőre. Összesítésben pedig mindössze egy gólra csökkentették hátrányukat a szombathelyiekkel szemben. A fordulás után viszont, többek között a sérüléséből visszatérő Dróth Zoltán duplájának köszönhetően fordított a Haladás (4-2) és megnyerte a párharcot.

A tavalyi bajnoki és MK-ezüstérmes Berettyóújfalu múlt héten 7-2-re nyert Újpesten, így ötgólos előnyből várta a hazai összecsapást. Az odavágóhoz hasonlóan azonban magabiztosan kezdett az MVFC, a félidőben pedig már 3-0-s előny állt a nevük mellett az eredményjelzőn. A szünet után még kétszer betaláltak a hazaiak, míg a lila-fehérektől Harnisch Ákos már csak szépíteni tudott (5-1).

A Veszprém négygólos előnyből várta a hazai visszavágót a Március 15. úti Sportcsarnokban, ahol a 12 éve a csapat kötelékében szereplő Tatai Józsefet köszöntötték. A 62-szeres válogatott játékos eddig 305 meccsen viselte a veszprémi mezt ezeken pedig 406 gólt jegyzet. Az összecsapás előtt a hazaiak úgy nyilatkoztak, hogy kijöttek a gödörből, ezt pedig a pályán is minél előbb bizonyítani szerették volna és már az első percben bevették a vendég Pécs kapuját. Előnyük azonban nem tartott sokáig, ugyanis Élő Tibor együttese nem sokkal később egyenlített, majd fordított. A félidő végéhez közeledve a vendéglátók ugyan beszorították a pécsieket, de nem sikerült feltörniük a védelmet, így a szünetre maradt a 2-1-es vendég Ábrahám Botond vezetés. A fordulás után Tatai József duplájával 3-2-re fordítottak a hazaiak, a végső dudaszóig pedig Bartal Bence és Knizs Olivér is betalált (6-2).

Monoron nem talált fogást egymáson a Maglód és az egyetlen még versenyben maradt másodosztályú csapat, a Tiszaföldvár. A hajrá a 39. percben viszont Jenei Krisztián Balázs és Bartal Bence volt eredményes, ezzel a góllal pedig az MK négyesdöntőjébe juttatta együttesét.

A Magyar Kupa négyesdöntőjét május 11-12-én a fővárosi Koltay Jenő Sportközpontban rendezik.
Sorsolás április 9-én, kedden.

Forrás: mlsz.hu

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink