Ki lesz a Futsal VB házigazda 2020-ban
2016.04.07 | 20:23
Ki lesz a Futsal VB házigazda 2020-ban Rekord számú érdeklődés érkezett a 2020-as Futsal VB rendezésére a FIFA-hoz. A világ labdarúgását irányító testület bejelentette, hogy soha nem tapasztalt érdeklődés nyilvánult meg a 2020-as Futsal VB megrendezésére. Öt kontinensről jelentkezek be a következő országok: Costa Rica, Horvátországnak, Csehország, Egyiptom, Grúzia, Irán, Japán, Kazahsztán, Litvánia, Hollandia, Új-Zéland, Egyesült Arab Emírségek és az Egyesült Államok. Az egyetlen kontinens, amely nem jelezte érdeklődését, az Dél Amerika, mivel a 2016 évi Futsal Világbajnokság házigazdája Kolumbia lesz szeptember 10-október 1. között, azaz kétszer egymás után nem kaphat rendezési jogot ugyanaz a konföderáció.  A következő szakasz a pályázati eljárás során, hogy az érdeklődő országok megkapják a pályázati anyagot, mely alapján elkészítik a hivatalos anyagukat az összes nyilatkozattal, és garanciával az előírásoknak megfelelően, május 6.-ig. A Futsal VB rendezése annyiban különbözik az Európa Bajnokságok rendezésétől, hogy itt a kandidáló országnak kell fedeznie a lebonyolítási költségek 90%-át, míg az EB-n fordított a helyzet, az UEFA állja a 90%-ot. A 2020-es világbajnokság lesz a kilencedik a sorban, amely 1989-ben kezdődött Hollandiában. A 2016-os kolumbiai döntőért rekord létszámú válogatott, 122 versenyzett, és 24 ország fog majd részt venni a végső döntőn idén ősszel. A címvédő Brazília, aki ötödik alkalommal hódította el a címet négy éve Thaiföldön.  
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink