Kevésgólos meccsen, hazai győzelem
2021.05.08 | 20:09
Kevésgólos meccsen, hazai győzelem

Újra nézők előtt léphettek pályára a csapatok a 9. fordulóban. A hazaiaknál Sidnei és Rafinha nem léphetett pályára, és a vendégeknél Fehér Zsolt szakvezető a lelátóról nézhette a meccset öt sárga lap miatt.

A találkozó első 5 perce mezőnyjátékkal telt. Kiegyenlített játék folyt a pályán. Ezt követően azonban az MVFC kezébe vette az irányítást, többet veszélyeztették a vendég kaput. A vezetést azonban a bakonyiak szerezték meg, egy előre ívelt labdát Toni szépen lekezelt, majd kilőtte a hosszú sarkot.

A gól után is az MVFC dominált és 3 perccel a vezető találat után Nagy Imre előbb egyenlített, majd Alvarito fordította meg az állást. Így az első félidő 2-1-es hazai vezetéssel zárult.

A második játékrész elején a Mezei Vill alakított ki több helyzetet. Kontrából a Veszprém előtt is adódott néhány lehetőség, a helyzeteit azonban egyik csapat sem tudta értékesíteni. Az MVFC sokat tartotta magánál a labdát. Mindkét részről kialakult egy helyzet nélküli játék. Lassú mederben haladt a párbaj és a Veszprém a vészkapus játékot is többször bevetette.

Az utolsó percben is öt a négy ellen próbált egyenlíteni a vendégcsapat. Ebből kifolyólag harcos végjáték alakult ki, de a végeredményen ez nem változtatott.

A Berettyóújfalu egy pontra megközelítette a Haladást, így a két topcsapat az utolsó fordulóban egymás ellen dönthet az első hely sorsáról Szombathelyen. A Kecskemét hétfőn a Debrecent fogadja, s ha nem veszít, az utolsó körben (május 17-én) ki-ki meccset vívhat a Veszprémmel a bronzcsatáért.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 9. forduló:

MVFC Berettyóújfalu–Balaton Bútor FC Veszprém 2-1 (2-1)
Berettyóújfalu, 200 néző.
Vezette: Futó – Apkó – Deme

Berettyóújfalu: Sándor – Horváth N., Rézműves, Nagy I., Rábl
Csere: Mezei, Diez, Szabó P., Gál, Nagy D., Takács, Sipos, Alvaro
Vezetőedző: Sergio Mullor Cabrera

Veszprém: Spandler – Tatai, Boromisza, Rutai, Bencsik Á.
Csere: Klcsó, Pál, Komáromi, Montero, Ábrahám, Fellembek, Bencsik R.
Edző: Németh Gábor

Gólszerzők: Nagy I. (15.), Alvaro (15.), ill. Montero (12.)

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink