Képes-e a Fradi bravúrra a Mezei otthonában?
2018.05.04 | 16:53
Képes-e a Fradi bravúrra a Mezei otthonában? MVFC BERETTYÓÚJFALU – FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA 18:30 Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok A listavezető fogadja a csoport sereghajtóját, így az esélyeket nem nehéz megjósolni. A vendéglátók előnye 10 pont jelenleg a második Újvárossal szemben, így már csak formalitás Trencsényiék számára a hátralévő néhány mérkőzés. Mindössze egyet kell nyerniük, ami nem tűnik lehetetlen feladatnak, főleg, hogy hazai környezetben eddig hibátlanok. Ami ellenfelüket illeti, a Fradi legutóbb élet-halál meccset vívott a Debrecennel, ahol úgy tűnt, sikerül nyerni, de hiába vezettek másfél perccel a vége előtt, végül vereség lett a vége. Ezzel a kudarccal igen nehéz helyzetbe kerültek, mert a debreceniekkel szemben négy pontra nőtt a hátrányuk, amit három forduló alatt kellene ledolgozni. Ehhez hozzávesszük, hogy több hiányzójuk is akad a zöld-fehéreknek, nem irigylésre méltó a helyzete Sáfár mesternek. Szabó sárgalapok miatt, míg Birinyi, Vattamány sérülés miatt nem szerepelhet. Rajtuk kívül Karacs és Andorka sem tart a csapattal. Ezek fényében nehéz elképzelni, hogy a Mezei hibátlan mérlege most szakadna meg. A fővárosiak egyébként egy hónapja szerepeltek Berettyóújfaluban, akkor minimális, 1-0-ás vereséget szenvedtek, igaz akkor erősebb kerettel játszottak.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink