Keleten is csak egy hibátlan van két forduló után
2020.09.16 | 09:29
Keleten is csak egy hibátlan van két forduló után

Csakúgy, mint nyugaton, keleten is csak egy csapat áll két forduló után hat ponttal, méghozzá a Nyírbátor. Van még azonban három csapat, amely veretlen, ezek közül kettő egymással játszott, ugyanakkor a Kincsem és a Nyírség két vereséggel kezdte a szezont.

MÁDI FC – USE NYÍRSÉG 7-3 (2-0)
Gól:
Bodnár (3), Szűcs (2), Titkó, Balogh, ill. Bodnár (öngól), Szilágyi (2)

Úgy tűnik, a Mád ebben a szezonban is folytatja gólgazdag hazai szériáját. Bodnár Márk már kilenc perc alatt kettőnél járt, 26 alatt pedig négynél – apró szépséghiba, hogy egyszer a saját kapujába talált. A 28. percben Szilágyi Ákos góljával feljött egyre a Nyírség, Szűcs Ádám találatával azonban újra kettő volt közte. Erre még volt válasza Szilágyinak, ám az utolsó négy percben Titkó Gergő, Szűcs és Balogh is betalált, így a Mád 7-3-ra nyert, és megszerezte első szezonbeli győzelmét.

NYÍRBÁTORI SC – MEAFC-MISKOLC 4-2 (1-1)
Gól:
Török (2), Molnár, Erdei, ill. Szabó, Varga

Győzelemmel kezdett a Nyírbátor, ám az első fordulóban szabadnapos Miskolc ellen nehezebb feladat várt rá. Tíz perc gól nélküli játék után Török István révén előnybe kerültek a hazaiak, de a szünet előtt Szabó Dávid egyenlített. A második félidő egy gyors Molnár Richard-góllal indult, majd újabb hosszú gólcsend jött. A 33. percben Erdei Zoltán találatával már kettővel vezetett a Nyírbátor, négy perccel később pedig Török végleg eldöntötte a három pont sorsát. Varga László még szépített, de újabb gól már nem esett, 4-2-re nyert, és egyedüli hatpontosként vezeti a keleti csoportot a Nyírbátor.

MVFC-BERETTYÓÚJFALU II. – CSENGER FUTSAL 8-7 (4-3)
Gól
: Daróczi (2), Bíró, Balogh (öngól), Puskás, Nagy, Békési, Szatmári, ill. Gaál (2), Lengyel (3), Mándi, Balogh

A forduló egyik rangadójának harangoztuk be, méltó is lett hozzá a találkozó. Daróczi Dávid góljára Gaál Krisztián válaszolt, majd Bíró Árpád szerezte vissza a hazaiaknak a vezetést, Balogh Árpád öngóljával pedig kettővel ment az MVFC. Gaál újabb gólt lőtt, Puskás Zalán góljára pedig Lengyel Marcell válaszolt, így csak egygólos hátrányban volt a szünetben a Csenger. A második játékrész elején Lengyel már egyenlített, és bár Daróczi visszaszerezte a vezetést, Mándi László, Balogh és Lengyel találatával a Csenger kétgólos előnybe került. Nem volt azonban végük még a fordulatoknak, Nagy Dániel szépített, Békési Dániel egyenlített, a 40. percben ráadásul Szatmári Ákos megszerezte a győztes gólt is!

ENERGIA SC GYÖNGYÖS – KINCSEM FUTSAL 6-3 (5-2)
Gól
: Marosi, Gohér (2), Csoszánszki (2), Gulyás, ill. Laczkó, Sárközi, Molnár

Mindkét csapat vereséggel kezdett, és javítani szeretett volna, az első percben úgy tűnt, a Kincsem jár sikerrel, Laczkó Milán talált be. Két perccel később Marosi János már egyenlített is, de Sárközi Szabolcs góljával visszavették a vezetést a vendégek. A szünet előtt Gohér Gergő és Csoszánszki Dávid duplájával ugyanakkor már a Gyöngyösnél volt az előny. Amit már nem is engedett ki a kezéből. A második félidő közepén Molnár András szépített, a 6-3-as végeredményt azonban Gulyás Kristóf állította be.

KISTARCSAI VSC – MAGLÓDI TC 1-1 (1-0)
Gól
: Barabás, ill. Hollauer

Ez volt a másik meccs, amit a forduló rangadója titulussal illettünk, ez azonban gólokban elmaradt a másiktól. Mindkét félidő végén egy-egy gól született, az elsőben Barabás Ádám, a másodikban Hollauer Balázs talált be az utolsó percben, így mindkét csapat négy ponttal áll két kör után.

Címkék

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új szakasz Varsányi Áron életében
2020.09.17 | 07:41
Aramis SE - Újpest RFC-220 Volt (2020.09.14, stream)
2020.09.14 | 11:02

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2020.09.10 | 17:17
2020.09.02 | 15:11
2020.02.15 | 10:33
Női válogatott
2020.02.14 | 10:55
Női válogatott
2020.02.02 | 10:35
2020.02.01 | 18:43
Támogatóink

Partnereink