Kecskeméti bravúr Berettyóújfaluban
2021.09.14 | 15:30
Kecskeméti bravúr Berettyóújfaluban

Háromesélyes mérkőzés várt hétfőn a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu otthonában az SG Kecskemét Futsal együttesére. Nagy csata után bravúros győzelmet ünnepelhettek Koós Károly tanítványai.

Hadnagy kapufával kezdődött az összecsapás, majd kontrázott az MVFC, Rigó pedig nagy bravúrt mutatott be. Biró is helyzetbe került egy rögzített szituációt követően, az ebből induló kontrát Mánya csak sárga lapot érően tudta megállítani. Szabó és Rábl is közel járt ahhoz, hogy megszerezzék a vezetést a hazai alakulatnak, de a befejezések pontatlannak bizonyultak. A 10. percben Biró szerzett labdát a félpályánál, majd indult a támadással, Mánya pedig kihagyhatatlan helyzetbe hozta őt, 0-1. Nem sokáig örülhettek a vezetésnek a kék oroszlánok, Rafinha centerezett Ráblnak, aki sarokkal továbbított a bal alsóba, 1-1. Ristic löketét Sándor védte akrobatikusan, a kecskeméti feltolt védekezés nem ízlett a piros mezes hajdúságiaknak, négy perccel a félidő előtt időt kért Trencsényi János vezetőedző. Szabálytalanságok tördelték a játékot, ám ez sem szegte kedvét Risticnek, aki többször is próbálkozott még átlövéssel, gól viszont nem született, így 1-1-es döntetlennel ért véget az első húsz perc.

Letámadtak a második etap elején a hazaiak, és több nagy helyzetet is kidolgoztak, míg a hírös városiak kontrákra építkeztek. Rigó tartotta meccsben csapatát óriási bravúrokkal, egy MVFC szabadrúgásból viszont Öreglaki iramodhatott meg a 29. percben, és egy az egyben a kapussal nem hibázott, 1-2. Nagy erőket mozgósított a Berettyóújfalu, ám jól állta a sarat a kecskeméti védelem. Vészesen fogyott az idő a hazai együttes számára, négy minutummal a vége előtt időt kértek. Létszámfölényes taktikára váltottak, de dadogott a játékszer a lábakon, vagy pedig bevetődve állták útját a labdának Hadnagyék. Megőrizte egygólos előnyét az SG Kecskemét Futsal, és bravúros győzelmet szerzett a tavalyi ezüstérmes otthonában.

Trencsényi János:Várható volt, hogy ki-ki meccset fogunk játszani, de bíztam abban, hogy játékban föléjük tudunk majd kerekedni. Ez az első félidőben annyira nem valósult meg, talán a helyzetek számában kicsit fölénk is nőttek. A szünet után már jobb volt a játékunk, de kaptunk egy elkerülhető, buta gólt, ami eldöntötte a mérkőzés sorsát. Innentől kezdve minden tartalékunkat mozgosítottunk, beszorítottuk az ellenfelet, átlövésekkel, egy az egy elleni játékkal is próbálkoztunk. Az ellenfél viszont ekkor már mentálisan olyan erős volt, hogy nem tudtuk őket megtörni. Az öt a négy elleni játékban már nem volt meg az átütő erő, a koncentráció csökkent, többek között amiatt, hogy a két sérülés is történt a mérkőzés alatt. Akik kevesebb szerepet kaptak a meccsen addig, annak nehéz ilyenkor beszállni a játékba. Az Újpest ellen hősiesen kivédekeztük a meccset, most ugyanezt tette az ellenfél. Gratulálok nekik! Jövő héten újabb mérkőzés, ahol javíthatunk.

Koós Károly: - Történelmi sikert arattunk ma, hiszen nemcsak a klub mondhatja el először magáról, hogy legyőztük a nagy futsal hagyományokkal bíró MVFC Berettyóújfalut, hanem a játékosok többsége sem élhetett ezt még meg. Az első játékrész tetszett igazán számomra, akkor több helyzetünk volt. A fordulás után kevésbé látványosan játszottunk, majd a vezetés tudatában óvtuk az eredményt. A hajrában a szerencse is mellénk pártolt, ám ez nem von le semmit a csapat mai teljesítményéből, mindenki a végsőkig küzdött, és ez nagyon fontos három pontot ért. Kemény mérkőzések elé nézünk a folytatásban, ez a győzelem kellő erőt ad majd számunkra.

MVFC Berettyóújfalu – SG Kecskemét Futsal 1-2 (1-1)
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Vezette: Újhelyi - Takács - Balla
2021.09.13., 18:30

Góllövők: Rábl 10' illetve Bíró 10', Öreglaki 29'

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink