II. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája - „Jövõre, veletek, ugyanitt!"
Két nap 43 összecsapása során átélt zsákszámnyi mennyiségû gól - megszámolhatatlan. Neves közéleti személyiségekkel egy légtérben tartózkodni, találkozni és beszélgetni - pótolhatatlan. Egy sportrendezvény által már-már családias és tartalmas kapcsolatokkal gazdagodni - felbecsülhetetlen. Ez nem egy Mastercard reklám utánzata, mindösszesen a második alkalommal megrendezett KEK élményei és érzései a számokkal szemben. Neked vaj" mi jutott belõle?
Még a labdarúgás világában legjáratosabbnak és legelhivatottabbnak számító újságírók, riporterek és tudósítók sincsenek könnyû helyzetben, amikor a négyévente megrendezése kerülõ nagyesemények - világbajnokság, Európa Bajnokság - alkalmával a közvetítések mellett napról napra megújulva, élményszerûen számolnak be a történésekrõl. Egy kisebb fórt mégis élvezhetnek velünk szemben: ez pedig az idõ. Amíg a világ egészét beindító, szûk egy hónapon át tartó sporteseményekrõl elég, ha minden nap egy keveset csepegtetnek az olvasók számára, addig a két nap alatt több mint 40 találkozót és számtalan sztorit magába foglaló KEK történéseinek összefoglalásakor komoly kihívás elé néztünk. Még mielõtt valaki a fenti sorokat panaszkodásnak, siránkozásnak hinné, számára tisztázzuk, hogy szó sincs errõl. Mindösszesen nehéz megfelelõ jelzõt találni a második alkalommal is óriási közönségsikernek örvendõ egyetemi rendezvénynek, hiszen azon túl, hogy minden összecsapáshoz más és más szókapcsolatot lehetne társítani, ez a torna sokkal inkább hasonlított egy "Futsalozzunk egy jót!" jelige ürügyén a környezõ országokból és hazánkból egy helyre összecsõdített egyetemista hallgatók 48 órán át tartó bulijára. Persze nem egy hedonista élvezetektõl teljesen átitatott és pajzánságba torkolló partit kell ez alatt érteni, sokkal inkább egy történelmi Magyarországért kiáltó, intézményes és emberi kapcsolatok egyaránt ápoló mulatsággá.
Ezek megköttetésére már a hivatalosan 0.napos programnak számító, a BEAC büféjében lebonyolított sorsolás remek lehetõséget szolgált, melyen a vidékrõl érkezõ együttesek némelyikét leszámítva minden csapatvezetõ képviseltette magát. Jó érzéssel töltött el minket és a Simon Gábor, Nagy Gergely fõszervezõduót is, hogy a résztvevõk között akadtak olyanok is, akik már a söröspoharakba elhelyezett nevek húzásakor teljes garnitúrával követték figyelemmel az eseményeket. Sajnos ezen a napon derült fény arra is, hogy a Debreceni Egyetem nem tudta elvállalni a szereplést, így a szervezõk ezen forgatókönyvre is felkészülve gyorsan intézkedtek a pótlásukról - a Fehérvári Egyetemi Válogatott néven induló alakulat vállalta el a beugró szerepét. A Beregszászról, Komárnoból, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyrõl, Pécsrõl, Székesfehérvárról, Szegedrõl és magyar fõvárosból összeverbuválódott 16-os mezõnyt szempillantáson belül négy darab kvartettbe osztották be, ügyelve a pénteken még az a BEAC Sportcsarnok felé vezetõ úton zötykölõdõ vidékiekre. Miként azt a képrõl is láthatjátok, az Eötvös Loránd Tudományegyetem színeit képviselõ, a nemzeti bajnokság másodosztályában vitézkedõ ELTE SE az „A" jelzésû csoportba, míg a mindennapokat ugyancsak egyetemünk szoros kötelékében töltõ Paksi Halászlé a „B" jelzésû négyesbe kapott besorolást. Esélylatolgatásra legfeljebb az elõzõ évi eredménysorok adhattak volna lehetõséget a résztvevõknek, ám szerencsére a statisztikai cuccokat a levesbe dobva mindenki kénye-kedvére töltötte az elsõ játéknap elõtti estét. Voltak, akik tovább élvezték a Szertár Büfé vendéglátását, voltak, akik a Tavaszi Zsongás címszó alatt futó KCSSK-s buliba vették az irányt, de a fárasztó utazást kipihenni szándékozó fiatalemberekbõl sem volt hiány. Mindenki oda tartott, ahol épp jól érezte magát a bõrében.
A másnapi, 8:15-ös rajtkor úgy tûnt, hogy a kolozsvári Sixty-Nine fiataljai számára túlságosan is jól sikerült az este, mivel a kezdés elõtt néhány minutummal csupán a SOTE-TF-s srácok járatták a lasztit harsány kacajok mellett. Már fél kilenc is eltelt, de a 69-es legények közül még senki nem érkezett meg a BEAC-ra, s ez több szempontból is blamásan hatott. Mert milyen dolognak számítana, ha egy tornán egy meg nem jelenõ együttes miatt rögvest egy 5-0-lal kellene indítani. Arról nem is beszélve, hogy ha már az elõzõ napi sorsolásra pontosan megérkeztek, akkor egy nyitómeccsrõl csak nem feledkezik meg az ember. Nos, a turpisság pontosan az elõzõ este összeállított menetrendben leledzett, ugyanis a Sixty-Nine utólagosan kapta meg a nyitás lehetõségét egy még buszúton Pestre tartó ellenfelével szemben. Szerencsére a félreértést gyorsan sikerült tisztázni, ami egyenértékû volt azzal, hogy a szép lassan kisütõ nap mellett még fél órával több idõnk jutott a fényviszonyokhoz és a kora reggel gondolatához alkalmazkodni. Ezzel az elsõ meccs privilégiuma a sokat zrikált tavalyi kupagyõztes BME és a végtelenül szimpatikus hozzáállású II. Rákóczi Ferenc Magyar Fõiskola hallgatóira szállt, akik a tornák nyitómérkõzéséhez fûzõdõ "tötyögõs, kevés találatot hozó" sztereotípiákra rácáfolva 10-ig jutottak - a mûszakisok 8-2 arányban diadalmaskodtak. Ez a gólfolyam jó hangulatot teremtett a nap hátralevõ részére mind a nézõk körében, mind a zsûriasztal mögött lelkesen sürgõ-forgó, eredményjelzõt kezelõ hölgyismerõseink körében.
Engedjétek meg, hogy egyetemi gárdáink érdekeltsége miatt az A és B kvartettek történéseiben kicsit jobban belemélyedünk. Kezdjük az ELTE SE-s fiúkkal! A parketten Árendás Tomi vezette csapat elõször az idõközben megérkezõ Sixty-Nine együttesével randevúzott, s két perccel a lefújás elõtt még sima, 3-1-es hazai sikernek tapsolhatott volna a nagyérdemû. Ám Tóth Károly tanítványai gyermekbetegségüket nem tudták levetkõzni, s a gond nélküli 3 pontból csináltak 1-et. Mint késõbb kiderült, ezen úszott el a 8 közé kerülésük. Történt ugyanis, hogy elõbb a tavalyi döntõs SOTE-sokkal szemben egy ki-ki összecsapáson szenvedtek egygólos vereséget, majd hiába brillíroztak szebbnél szebb gólokat elérve a Selye Univerzity ellen, a többiek eredményei miatt a tavalyi KEK-hez hasonlóan most is az alsóági rájátszásba kényszerültek.
Kárpótlásként hatott a Paksi Halászlé jó szereplése: a PPK-s srácoknak kijött a lépés, s a nyitómeccset elbukó beregszásziak felett õk is diadalmaskodtak, majd a BME-tõl kapott (ki)józanító taslit követõen a továbbjutást érõ második pozícióért a Kamikaze következett. Nem sokat vacakoltak fiaink, s az elsõ félidõben kettõt rámoltak be kolozsvári pajtásaiknak. Különösen Nagy Gergõ okos és higgadt befejezése ugrasztotta talpra a kilátogatókat, s miután az ellenfél nevét meghazudtoló módon alacsony fordulatszámon pörgött az elõrejátékban, így a látottak alapján a Paksi Halászlétõl - és a mûegyetemistáktól - elvitathatatlan a negyeddöntõbe kerülés ténye.
A délutáni programban a „C" és „D" fenségjelû gruppokba került társaságokon volt a sor, s az addig tapasztalt színvonalra még egy lapáttal rátéve szórakoztatták az oldalvonalak melletti székeken, padokon megpihenõ társaikat és a folyamatosan kicserélõdõ nézõközönséget. Az elõzetes erõviszonyok alapján inkább a két kolozsvári, szegedi és pécsi gárdát felvonultató „C" kvartettre lehetett volna a halálcsoport jelzõjét ráaggatni, végül a honi felsõoktatási intézményekbõl érkezõ futsalosok különösebb gond nélkül vették az akadályokat, s kart karba öltve masíroztak be a felsõházi küzdelmekbe. A „D" jelzésû négyes történései ellenben igencsak szélsõségesre sikeredtek. A Sepsi ISE ugyan nem lyuggatta ementálivá ellenfeleink kapuját, összeségében az elsõ játéknap legkönnyedebb játékával elõrukkolva csatlakozott az elitbe. Romániai elsõ osztályban szereplõ játékosok ide vagy oda, sugárzott róluk a magabiztosság, az alázat és a sportág szeretete. A másik továbbjutó pozíció kapcsán a körbeverések miatt a szervezõknek a matektudásukat is elõ kellett venniük a farzsebbõl. Az utolsó csoportmeccsen hiába vehette volna a saját kezébe a sorsát Golimpiakosz és FC Fehérvár is, végül az 1-0-s fehérvári siker a nevetõ harmadik, Fehérvári Egyetemi Válogatott továbblépését eredményezte. A nap zárásaként egy fertályórányi szusszanást követõen a vigaszág összecsapásaira került sor, ahol az addigi történéseket keretbe foglalva újabb góláradat következett, melybõl az egyaránt triplázó Farkas Dezsõ és Árendás „Tonyó" Tamás révén az ELTE SE sem maradt ki.
Az elõzõ napi este hátralevõ részétõl függõen a másnap egyesek részére álomszuszékságot, másoknak zakatoló fejeket hozott, ám egy dologban mindenki egyetértett és egyet érzett: a java még csak most jön. Mintha varróleckéket vettek volna az negyeddöntõbe kerülõ gárdák, ugyanis az egy sima, egy fordított jellemezte az összecsapásaikat. Elõbb a Semmelweis-es srácok nyertek egy hajtós, ám viszonylag egyoldalúra sikeredõ 24 perc során, majd a zsûriasztal környékén a löketei alapján csak dühöngõ bikának titulált Kéri Péter találataival a Fehérvári Egyetemi Válogatott fél perccel a rendes játékidõ vége elõtt még vezetett a címvédõ BME ellenében. Ekkor azonban Baki Balázs lába sült el nagyon szabadrúgásból, majd a lélektani elõnybe kerülõ szomszédvár a felfokozott lelki állapot ellenére sikerrel vette az orosz rulettet is. Az elõzõ évi KEK-bronzos pécsiek sokáig vezettek 2-0-ra az egyedüli kolozsváriként legjobb nyolcba jutó Sixty-Nine együttesével szemben, ám a torna egyetlen piros lapjával és korai megnyugvásukkal maguk számára tették izgalmassá az utolsó minutumokat. Máté Gyõzõ második találata azonban végleg pontot tett a négybe kerülés kérdésére. Az utolsó párharc kis híján nagy csattanót hozott, ugyanis az elõzõ meccs forgatókönyvét lemásoló Sepsi ISE Mánya Szabolcs és Kedves Levente remeklése ellenére egy selejtes gumikerékhez hasonló leeresztést produkált a hajrában. Így a Paksi Halászlé egy Vaczula Attila - Ambrus Bálint utolsó tizedmásodperces koprodukcióval a sírból hozta vissza a mérkõzést. A döntõ szó jogán jöhettek a büntik, melybõl az ötödik(!) párig kellett a továbbjutó személyére várni. Az egyenlítésben tevékeny részt vállaló Vaczula Attila hibázott, s bár a sepsiszentgyörgyiek kapusa egy „De igazságtalan ez a játék" félmondattal vigasztalni, egyiküknek mégis idejekorán kellett búcsúznia.
Ugyan a hidegcsomagban levõ két szendvics és bubimentes víz hatására nem töltött el bennünket a jóllakott óvodás érzése, a gyönyörû gólokat hozó elõdöntõk remek kárpótlást szolgáltattak. Elõbb egy pesti rangadóra és egyben az elõzõ évi KEK döntõ visszavágójára került sor a BME és a SOTE szereposztásában, s a nagy iramú elsõ 12 perc történéseibõl csupán a pontos befejezések hiányoztak az összképbõl. A második periódus kulcsfigurája az orvosis-tesis vegyes csapata motorjának számító Hollauer Balázs bizonyult, aki góljával és két remekbe szabott passzával a fináléba vezette társait. Különösen a második asszisztját megelõzõ zseniális bokacsele ejtette ámulatba a lelátó népét, akik nagy tapssal díjazták a mozdulatsort. A másik ágon az egyedüli határon túli együttesként állva maradt Sepsi ISE fiataljai ficánkoltak, mint hal a vízben a PTE Futsal Team ellen. Mánya Szabolcs és Kedves Levente révén a székelyföldiek némi túlzással akkor találtak a kapuba, amikor kedvük szottyant hozzá, s bár Máté Gyõzõ demoralizálóan nagy gólt lõve üldözte el a pókokat a jobb fickából, de ez önmagában kevésnek bizonyult. A helyosztókon idõközben arra is fény derült, hogy a házigazdák egy hetedik - Paksi Halászlé - és egy tizenegyedik - ELTE SE - helyezéssel zárták a kétnapos futsalorgiát.
A csordultig megtelt csarnokban a végkifejlet elõtt a szpíker még az I. ELTE Cheerleader verseny együtteseit jelentette be. A hét fellépõ - Dirty Dance Company három csapata, a Pink Panther, a Cheericanes, a Budapest Sirens és a házigazda ELTE Cheerleader lépett a parkettre - színes kavalkádja és látványos bemutatói felüdítõ hatást váltottak ki a közönségben. A zsûriasztalnál az elsõ nap folyamán a Paksi Halászlé színeiben kisebb sérülést összeszedõ Béni Zoltán mellett az MLSZ futsal bizottságának képviseletében jelen lévõ Dunai II Antal, az ELTE EHÖK Sajtó- és Kommunikációs Referense, Csörgics Mátyás és a sokszor magyar bajnok tornásznõ Csisztu Zsuzsa osztotta a pontokat. A Kovácsik Rita vezette ELTE-s csajok lendületes zenére egy kisebb hibát leszámítva látványos koreográfiát mutattak be. A zárószó, a háromemeletes gúla remekül sikerült, de ez most csak a második helyre volt elegendõ a tornásznövendékekbõl álló, szédületes ugrásokat, szaltókat bemutató és a kiskapuk kijátszásától sem visszariadó Cheericanes lekörözhetetlennek bizonyult.
Ugyan a világ matekos beállítottságú emberkéi szerint az élet nagy kérdéseire a 42-es szám szolgál válaszul, a tornán ez csupán a bronzérmes személyére derített fényt. Hiába szerzett kétgólos fórt Takács Dávid és Horváth Gábor által a Mecsekaljáról érkezõ pécsi alakulat, a SOTE elleni vereség miatti csalódottságukat levetkõzõ mûegyetemisták Nagy Bálint duplájának köszönhetõen életben tartották reményeiket a 3. pozíció megszerzésére. Több gól már nem esett a rendes játékidõben, így a döntõ elõtti hangulatfokozás szemszögébõl legjobb megoldásnak ígérkezõ büntetõpárbaj következhetett. Az igazi hunyóra a negyedik párosig kellett várni, amikor Palásthy István a pécsi kapus arcát találta telibe lövésével.
A futsalünnep megkoronázásaként jöhetett a finálé: Sepsi ISE - SOTE-TF. Elõdöntõs produkcióik alapján élménydús találkozóra volt kilátás, azonban a meccs eleji történések jobban hasonlítottak egy, a nászéjszakáját tapogatózó játszadozással töltõ házaspárhoz. A cirógatást a fineszes megoldásokkal operáló sepsiszentgyörgyiek unták meg hamarabb, s a második félidõ elején egy gyors labdajáratást követõen Raduly Csaba tuszkolta át a zsugát a mezõnyjátékosként kényszerû okokból - a késõbb a torna legjobb kapusának választott Benedek Péternek bajnoki mérkõzésére kellett sietnie - a SOTE ketrecébe kerülõ Somogyi Péteren. Három perccel a vége elõtt úgy tûnt, hogy a torna legjobb játékosa címet megérdemelten begyûjtõ, mozdulataival egy ravaszdi rókára emlékeztetõ Mánya Szabolcs okos megoldása mindent eldöntött, de Hollauer Balázs egy kisebb védelmi megingást kihasználva még 2-1-re alakította az állást. A zöld mezes székelyföldiek 10-ese, Mánya Szabolcs azonban újabb találatával azonban csak számunkra tette cidrissé az utolsó minutumokat. Ez a gól ugyanis neki már ugyanúgy a hetedik volt a sorban, mint az esemény addigi gólkirályjelöltnek számító Kedves Leventének és Farkas Dezsõnek. Ám a rókafi kis híján megtréfált bennünket, hiszen a díjkiosztó folyamatossága miatt már a finálé alatt az oklevelek kitöltögetése közben arra kaptuk fel a fejünket, hogy az imént említett játékos büntetõhöz készülõdhet. Talán a gyorsan elmormolt szúszá és rimánkodás miatt, de végül a hatméteres kimaradt, ezzel egy kisebb kellemetlenségektõl megkímélve a szervezõket.
A díjátadó ünnepélyre a többség már széles mosollyal az arcán sorakozott fel a BEAC parkettjén, s a gyõzteseknek járó kupák, valamint a különdíjak kiosztását követõen a mostani két nap és a tavalyi KEK legnagyobb eredményének számító módon, aki csak tudta, együtt énekelte a felcsendülõ székely és a magyar himnuszt.Mindezt nem élhettük volna át az emberfeletti teljesítményt nyújtó fõszervezõk, az MLSZ jóvoltából a két nap alatt teljes mezgarnitúrájukkal kirukkoló játékvezetõk, a szállást biztosító Gerand Hotel Ventura, a hidegcsomagért és a meccsek utáni öblögetést garantáló Szertár Büfé, a I. Cheerleader verseny díjaiért felelõs EFOTT és ELTE HÖOK, a meccslabdákat gyártó Joma Magyarország valamint az eseményen történtekrõl rövid összefoglalókat sugárzó Digi Sport és Duna TV munkásainak lelkes szerepvállalása nélkül.
A közös fotózkodás és interjúadások közepette pedig a szervezõi verebek lelkesen csiripelték a többiektõl érkezõ visszajelzéseket, mely szerint „Jövõre, veletek, ugyanitt!". Erre egy kimerültségtõl és meghatódottságtól átitatott „Állunk elébe!" tõmondatnál nem is lehetne tartalmasabbat mondani. Úgyhogy lapunk nevében is bátran jelenthetjük ki: Állunk elébe!
Bõvebb eredménysorok, képek és információk érdekében elõszeretettel ajánljuk honlapunk ide vonatkozó KEK-es oldalát.
Kis Róbert
