Szeretettel meghívunk a Rubeola Football Club fennállásának 25. évfordulójának alkalmából szervezett rendezvényünkre! A magyar futsal egyik legrégibb egyesületének negyedszázados történetében számos kiváló játékos szerepelt színeinkben, akik közül jó-néhányat újra a pályán láthat a közönség. A Rubeola Football Club ebben az évben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Ennek apropóján szeretnénk december 1-jén vendégül látni minden egykori és jelenlegi Rubeola játékost, szurkolót, barátot és ellenfelet! Aznap este felnőtt csapatunk a Gödöllő ellen lép majd pályára, aminek külön pikantériája, hogy napra pontosan 20 évvel az első Csömörön játszott bajnoki meccsünk után kerül megrendezésre. Dupla ünnepet ülünk tehát, és szeretnénk, ha ebben osztozna a lehető legtöbb egykori és jelenlegi sporttársunk, szurkolónk, támogatónk és szimpatizánsunk! A mérkőzés 20 órakor kezdődik, de már kora délutántól kezdve folyamatos programok (utánpótlás mérkőzések, szülők-edzők meccs, stb.) zajlanak majd, a mérkőzés előtt valamint a lefújást követően pedig a múltidézésé lesz a főszerep. A nap programja: 16 órától a Rubeola Focisuli utánpótláscsapatai mutatják meg tudásukat. 18 órától a régmúlt és közelmúlt sztárjai közötti minitorna formájában hozzuk vissza a régi szép idöket. 20 órakor Rubeola FC Csömör - Covritas-Gödöllő bajnoki mérkőzés.   Várunk Téged is, hogy együtt ünnepeljünk és nosztalgiázzunk!
Rubeola FC Csömör fényképe.