Jót, s jobban!
2009.07.02 | 00:00
Jót, s jobban!

A mai napon újabb három ember véleménye került a honlapra a futsallal kapcsolatban. Az eddigiekkel együtt elmondható volt köztük érzelemtõl fûtött, volt megfontolt.

Mindegyikrõl azt feltételezem, hogy valóban a futsal elõbbre lendítése a céljuk, bár van amivel egyáltalán nem értek egyet. De nem is az a lényeg, hanem, mint mondtam a gondolkodásmódbeli különbségek felszínre hozatala, holtszezon lévén így több az idõ a gondolkodásra.

Vitát szeretnék gerjeszteni, amibõl csak a jobb jöhet ki.

Õszintém remélem, hogy csak vitatkozunk, s nem veszekszünk. Ez utóbbi nem vetne jó fényt a futsalra, s nem is sorolandó az elfogadható emberi tulajdonságok közé.

Van, aki azt írja nagy a baj. A magam részérõl úgy gondolom ez nem így igaz. Persze mindez viszonyítás kérdése. Ha azt tekintjük alapnak, hogy nem mi vagyunk a világbajnokok, akkor valóban nagy a baj, mert attól valóban messze vagyunk. Ha viszont azt tekintjük alapnak, hogy nálunk mindössze 754 fõ férfi váltott ki játékengedélyt, beleértve az U21-eseket is, és mindössze két perc választott el bennünket a VB döntõben való szerepléstõl, akkor azért nem olyan nagy a baj.

Hasonló példákat lehetne sorolni, de ez nem cél.

A cél, hogy még jobbá tegyük a futsalt, annak elismertségét. Ehhez keressük azokat az ötleteket, melyek ott lapulnak kinek-kinek a fejében. Persze ezen gondolatoknak a realitások talaján kell állniuk.

Át kell tekinteni hol és hogyan állunk most!

Meg kell fogalmazni a célt, ahová el kívánunk jutni!

Ki kell dolgozni, hogy a pillanatnyi állapotból milyen módon, milyen eszközökkel és forrásokkal lehet a célt elérni!

Meg kell azoknak a költségeit tervezni!

Ezután lehet erre vállalkozókat keresni, akik ezt felelõsen vállalva végig is kívánják és tudják vinni!

Mezei József írja: A megoldás mi vagyunk.

Ez az amivel teljesen egyetértek. A futsal azok számára kell, hogy szent legyen, akik a futsalt szeretik. Ne várjuk el senki mástól, hogy annak érdekében tesz, miközben a futsal sem tesz a többi sportág érdekében.

A futsalt a futsal szerelmeseinek kell megoldani.

Továbbra is várom a futsal szerelmeseitõl a jó gondolatokat és a jobb megoldásokat.

Oczella László


Címkék

Hírdetés

Videók

DEAC - B-KERÉP NYÍRBÁTORI SC /NB I. alsóház 10. forduló/
2025.05.26 | 13:46
TFSE TENT BUDASPEST - DEAC // Női Futsal NB I. 1. Helyért
2025.05.24 | 10:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.07.01 | 22:00
2025.07.01 | 21:46
Férfi válogatott
2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
Támogatóink

Partnereink