A csapat legifjabb tagjának élménybeszámolója:
Ritkán szoktam saját véleményt nyilvánosan leírni, de most úgy érzem, hogy ez nem maradhat ki. 2010. december 17-e szerepelt a naptárban, és már legalább 2 hete vártam ezt a napot, mivel tudtam, hogy ekkor ismét megmérkõzünk a Mókusok ellen.
Pénteken 15:00 elõtt kellett volna érkeznünk, bár így utólag elmondható, hogy ez nem sikerült. Egyéb okok miatt 20 perces késéssel sikerült megérkeznünk a rendezvény helyszínére, a Telki edzõközpontba. Megérkezésünk elõtt már kaptam néhány aggódó telefont Jani bá-tól, illetve Rigó Tomitól, azzal kapcsolatban, hogy mikor érkezünk már meg, illetve merre járunk pontosan. Tehát 20 perc késéssel léptünk be a központ elõcsarnokába, oldalamon a két kolleginával. Mesterünk már ott várt minket, majd gyorsan az öltözõbe kísért hármunkat, ahol sipp-supp magunkhoz vettük a szimpatikus szereléseket. Válogatni nem volt sok idõnk, így Szedlák Csilla 13-as, Ferenczi Anna 8-as és jómagam a 14-es számú nemzetiszínû mezben léptünk a küzdõtérre, ahol már csak ránk vártak a csapatok és a nézõk. Mivel kapkodva öltöztünk, így néhány embernek szemet szúrt, hogy nem megfelelõ méretû mez van rajtunk, mondhatni úgy néztünk ki, mint egy selejtes széria. (tisztelet a kivételnek). Természetesen volt, akin piszok jól állt a válogatott mez, hiszen csak rá kell nézni Szedlák Csillire, Biszkup Mikire, vagy Soós Brigire.
Sûrû bocsánatkérés után néhányat rúgtunk a labdába, majd felsorakoztunk a kézfogásokhoz. Elõtte azonban elhangzott a két csapat „csatakiálltása" is. Vendég részrõl „Mókusok!", hazai részrõl „Jani bá!" hangzott el játékosok szájából.
A kézfogások után megkezdõdött a mérkõzés. Mi a Szedlák, Biszkup, Brumár, Soós és Kozák kezdõ sorunkkal indítottuk útjára a játékszert. A mérkõzés brutalitását az is mutatta, hogy több nevetés volt a találkozón, mint test-test elleni küzdelem.
A mérkõzés 4-4-re végzõdött Biszkup Miki triplájával, illetve Farkas Norbi góljával.
Vendégoldalon Szabó Nóra és Bezsenyi Zsuzsanna 2-2 gólt rámolt be a mi kapunkba.
Itt meg kell említeni, hogy fantasztikus volt látni azokat az embereket mezben, akiken ez nem egy megszokott látvány. A játékhoz, sok-sok jókedv, csel, passz, lövés és helyzet párosult, ami így tökélyre emelte a résztvevõk hangulatát. A csapatképek elkészítése után irány a jól megérdemelt zuhany.
A vacsorára és az évzáró hivatalos részére az edzõközpont tárgyaló helyiségében volt, amit a felszolgálók nagyon szépen feltöltöttek étellel-itallal.
Jani bá köszöntõje volt az elsõ, ami igen szépre sikeredett: bemutatta a csapatunkat, majd a tréfa kedvéért mindenkinek elmondta a másodállását is a futsal-hungary mellett. Külön öröm volt számomra, hogy miattam még példabeszéd is elhangzott, bár igyekszem mindent megtenni, hogy a megszabott határidõben maradjak. Jani bá után Osztopáni Mihály is köszöntött mindenkit az évzáró alkalmából, majd a félegyházi edzõ is bemutatta csapatát. A két vezetõ felszólalása után az ajándékok kiosztása következett. Mi a vendégek ajándékát egy-egy csinos lánytól vehettük át, ami ugyancsak nagy örömöt okozott számomra. A vacsora igazi terülj-terülj asztalkám volt, így mindenki jól lakhatott. Kicsit meglepett, hogy néhány Mókuska túl tett rajtam az italozásban, bár aki ismert az tudja, hogy ez nem nehéz (legközelebb igyekszem felvenni velük a versenyt ebben is). A jóízû evés után mindenki a maga helyén várta meg, hogy kicsit leülepedjen az elfogyasztott vacsora. Ezt követõen elkezdõdött egy jóízû beszélgetés az asztalokon belül, és az asztalokon át is. A rendezvény nem egész 8 óráig tartott, majd szépen lassan mind elhagytuk a létesítményt. Kérdezték tõlem, hogy milyen volt? Úgy gondolom, hogy sokkal több ilyen eseménynek kellene lennie országszerte, mivel a futsalnak nemcsak testedzési és játék funkciója van, hanem kishazánkban igenis közösségkovácsoló ereje is van! A kérdésre válaszolva nem igazán találok szavakat arra, hogy tökéletesen kifejezzem magam, de hétvégi hangulatomat az egekig lehetne fokozni. Nagyon örültem, hogy pályára léphettem a lányok és Tomi ellen, és fantasztikus élmény volt ennyi híres médiással együtt játszani, viccelõdni, beszélgetni. Külön megemlíteném, hogy csapatunk (futsal-hungary-s családunk) legújabb tagja, Ferenczi „Pezsi" Anna szinte azonnal és tökéletesen beilleszkedett piciny családunkba, így az õ frappáns írása is olvasható lesz a pénteki napról.
Csapatunk minden tagja megérdemli azt, hogy név szerint megemlítsem: Szedlák Csilla, Soós Brigitta, Biszkup Miklós, Farkas Norbert, Brumár László, Ferenczi Anna. Pici fájdalom nyomja szívem, mivel nagyon szívesen megnéztem volna válogatott mezben a nézõ, illetve dolgozó státuszban lévõ kollégákat is, gondolok itt Kasza Jánosra, Oczella Lászlóra, Király Gáborra, Oczella Ritára és Belkovics Krisztiánra.
Remélem, ami késik nem múlik!
Ígéretet kaptunk arra, hogy 2011-ben Kiskunfélegyházán folytatódik a hagyomány.
Már alig várom...
Kozák Attila
